Egyéb

12 milliárd forintos tenderben hirdetett eredményt a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

 

A főigazgatósághoz tartozó épületek karbantartására, javítására és üzemeltetésére kiírt tendert a B+N Referencia Zrt. nyerte el . 

A B+N Referencia Zrt. tarolt azon a 12 milliárdos keretösszeg felhasználásáról szóló tenderen, amelyet a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) kiírt az ellátási körébe tartozó épületek karbantartási, felújítási, javítási és üzemeltetési feladatainak az elvégzésére – olvasható az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában.

A részletek alapján a nyertes cég Nyugat-Magyarországon 33 budai és 17 Budapesten kívüli helyszínen, összesen 91 637 négyzetméter alapterületen ügyel majd többek között a klíma- és légkezelő berendezések, a szivattyúk, illetve felvonók megfelelő működésére.

Hasonló feladatokat a zrt.-nek Kelet-Magyarország területén 56 pesti és 26, a fővároson kívüli helyszínen, összesen mintegy 319 ezer négyzetméter alapterületen.

A meghívásos eljárást mind a két részben a B+N Referencia Zrt. Az ország nyugati felén végzendő munkák összértéke 7,65 milliárd forint (áfa nélkül), míg a keleti területen nettó 4,35 milliárd.

A KEF egy másik nagy összegű tenderének eredménye idén november 8-án jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben. Ebben a főigazgatóság meghívásos közbeszerzést írt ki az üzemeltetési és/vagy ellátási körébe tartozó ingatlanok őrzésére nettó 26 milliárd forint értékben. A közbeszerzést Pintér Sándor belügyminiszter volt cégéhez kapcsolható vállalkozások vitték el.

Korábban a B+N Referencia Zrt tarolt a MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. közbeszerzési eljárásán, mert 11,5 milliárd forint értékben nyerte el a B+N épületek, épületrészek, építmények és külső területek takarítását Budapest nyugati részén, valamint a Dunántúl és Észak-Alföld régióban.

Korábbi cikkeink

12 milliárd forint összértékű takarítási, felújítási munkákat nyert el a B+N Zrt.

26 milliárdos őrzés-védelmi közbeszerzést nyertek a belügyminiszter volt cégéhez köthető vállalkozások

Tavalyi írásunkban beszámoltunk arról is, hogy a zrt. a Miniszterelnökség épületgépészeti, épületvillamossági és szakipari munkák elvégzésére kiírt, 150 millió forintos tenderén is nyert. Továbbá a B+N Referencia győzedelmeskedett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. december közepén közzétett, felújítási, javítási és építési munkák elvégzéséről szóló pályázatán is. A munka értéke 95 millió forint volt.

A cég korábban többször is nyert a BKV tenderein, így 2012 októberében 92,5 millió forintos megbízást szerzett járműtakarításra. 2013 tavaszán pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ingatlanjainak takarítását nyerte el mintegy 107 millió forintért. A társaság szintén 2013-ban a Magyar Posta Zrt-vel szerződött összesen 178,6 millió forintos értékben takarítás elvégzésére.

Csikász Brigitta

Megosztás