Egyéb

MSZMP KB-s apparatcsik a március 15-én kitüntetettek listáján

 

„Aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. Ennek ellenére volt 7-7,5 millió ember, aki nem lett párttag, mégis tudott boldogulni – mondta a miniszter. Szerinte ez jelzi, hogy a tisztességhez, a helytálláshoz, a becsületes élethez nem feltétlenül kellett párttagság. Ahhoz csak a kényelem, az érdemtelen előrejutás, a nagyobb tanácsi lakás és a jobb autó miatt volt szükség.” – mondta Lázár János az Emlékpont-kiállítást megnyitó beszédében.

E szónoklatában különösen elítélően szólt tehát a kancelláriaminiszter azokról, akik az állampártban karriert csináltak. Ehhez képest sikerült a nemzeti ünnep alkalmából kitüntetni egy vérbeli apparatcsikot.

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült Vissi Ferenc, a Gazdasági Versenyhivatal alapító elnöke. Mégpedig „egyedülálló szakmai pályafutása során az első hazai versenyszabályozás megalkotójaként és a független versenyhivatal életre hívójaként végzett meghatározó munkája, valamint a piaci szereplők jogkövető működését segítő tanácsadói tevékenysége, továbbá több mint két évtizedes oktatói munkája elismeréseként”.

Vissi egyéb természetű munkásságát kevésbé emlegették a méltatásban. Mégpedig, hogy 1969-től MSZMP-tag, 1976-1980 között az állampárt Központi Bizottsága Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa. 1981-1984 között az Országos Tervhivatal osztályvezetője, 1984-től a rendszerváltásig pedig az Országos Árhivatal elnökhelyettese. E posztjain finoman szólva sem a szabad verseny és a szabadpiac ügyét szolgálta.

Még 1988 májusában, az MSZMP országos értekezletén írásban leadott hozzászólásában is úgy vélekedett, hogy:

„A kommunizmusról eddig kialakult jövőkép fenntartása ugyanolyan hamis, mintha jövőképnek a modern nyugati államok  félreértett vagy hamisan magyarázott felfogását, nevezetesen: a tökéletes szabad piacot és az abszolút szabadság megvalósítását tekintenénk.” (A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezlete. Írásban leadott hozzászólások. Kossuth Könyvkiadó. 1988. 108.o.)

Tehát nem igazán volt a nyugati gazdasági berendezkedés híve. A szocializmusé annál inkább. Szerinte a politikai vezetés feladata, hogy „…a reform megvalósítási folyamatában egyértelművé teszi, hogy a szocialista piacgazdaság modelljén vezet az út egy modern technikai civilizációba.” – vetette papírra ugyanezen hozzászólásában. (110.o.)

Úgy tűnik, a vörös csillag ellen keresztes hadjáratot hirdető NER azokra kevésbé haragszik, akik a vörös csillagos párttagkönyvet hordták a zsebükben évtizedeken keresztül – méghozzá vezető beosztásban. Az ilyen káder (úgy tűnik) most is aranyat, de legalábbis kitüntetést ér.

Papp László Tamás

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42