Egyéb

Túl a 20 millión – az ifjabb Balsai István vezette ügyvédi iroda állami megbízásai

 

Ifjabb Balsai Istvánt senki nem venné észre a kormány körül nyüzsgő ügyvédcápák között, ha nem éppen az egyik legelkötelezettebb orbánista alkotmánybíró fiáról lenne szó. A Balsai Ügyvédi Iroda a nyilvánosan hozzáférhető szerződéslisták alapján 2011 óta 20 millió forintot kapott, de a tényleges összeg ennél biztosan nagyobb, hiszen például a Köztársasági Elnöki Hivatalt ezen túlmenően legalább két ügyben, és legalább egy éven keresztül képviselték.

 

800x500_
Adj SZJA 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka:

18516641-1-42

 

Idősebb Balsai István 1988-ban lépett be az MDF-be, az Antall-, később a Boross-kormány igazságügy-minisztere volt, majd amikor 2005-ben az MDF leszalámizása volt soron, a Lezsák Sándor vezette szakadárokkal tartott. Innen egyenes út vezetett a Fidesz-frakcióba, 2011-ben aztán a párt jelöltjeként lett országgyűlési képviselőből alkotmánybíró.

Néhány nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra a Miniszterelnöki Kabinetiroda a tavalyi utolsó negyedévben kötött szerződések listáját: itt bukkant fel (újra) a Balsai Ügyvédi Iroda. A lista szerint az irodával a kormány tavaly júniusban szerződött, a feladat „A Miniszterelnökség jogi képviseletének ellátása peres, nemperes, valamint közérdekű adat kiadása iránti eljárásokban”, ezért 5,25 milliót fizettek.

Ifjabb Balsai munkájával elégedett lehetett a miniszterelnökség, mert a szerződést meghosszabbították 2017. június 30-áig, addig összesen 9,75 milliót kap a Balsai Ügyvédi Iroda. Az idei szerződéssel szó szerint megegyező feladatra már kapott 2015 első félévében 2,5 milliót ifj. Balsai irodája – viszont a második félévre vonatkozóan nem találtuk az irodát a Miniszterelnökség szerződéslistáin. Ami már csak azért is meglepő, mert a Balsai-iroda, illetve személyesen ifjabb Balsai 2011 óta dokumentálhatóan egyik állami megbízást kapta a másik után, kevéssé valószínű, hogy pont ez a félév maradt ki.

2011. január 1-jétől fél évre a Köztársasági Elnöki Hivatallal (KEH) szerződtek 1,8 millió forintért – sajnos ez azt adat sem a KEH honlapjáról való, hanem a Blikk kutakodásának eredménye. (Tegyük hozzá, ifjabb Balsai István karrierje elég gyorsan indult, hiszen csak az előző évben tette le az ügyvédi szakvizsgát.) Későbbi, a KEH-től kapott megbízatásiról is csak közvetett módon értesülhettünk: ő képviselte a hivatalt egy közbeszerzéssel kapcsolatos peres eljárásban, és még ebben az évben a bírók kényszernyugdíjazása miatt indult munkaügyi perekben is.

Itt aztán végre tényleg összefutott a család. Idősebb Balsai még 2011-ben az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnökeként terjesztette be azt a törvényjavaslatot, amely de facto kényszernyugdíjba küldte a 62 évesnél idősebb bírókat. Idősebb Balsai később az Alkotmánybíróság tagjaként szavazott saját korábbi törvényjavaslata alkotmányosságáról – a fiatalabb Balsai pedig a kényszernyugdíjazott bírók által a KEH ellen indított munkaügyi perekben képviselte a hivatalt. Sajnos, ezekről a megbízásokról sem található adat a KEH honlapján.

Egy helyreigazítási kérelemből kitűnik, hogy a Balsai-iroda még 2013-ban is képviselte a Köztársasági Elnöki Hivatalt, de erről a megbízásáról sincs semmilyen egyéb információ. Ebben az évben viszont már felbukkan az iroda a Miniszterelnökség szerződéslistáján: „Jogi szakértői háttértevékenység” végzésért 2013. október 1. és 2014. május 31-e között 4 milliót számlázhatott, az év hátralevő részére pedig 3,5 milliót a Miniszterelnökség képviseletére peres, illetve közérdekű adat kiadása iránti eljárásokban. Ezt követte egy hasonló tartalmú, 2,5 milliós szerződés 2015 első felére, majd a 2016 júniusától élő, majd 10 milliós szerződés.

A már nyilvánosságra került konkrét szerződésállomány összértéke tehát mintegy 20 millió forint, de az ismert szerződéseken túli ügyekről szóló információk alapján ezt biztosan meghaladja a Balsai Ügyvédi Iroda által 2011. óta elnyert megbízások értéke. Az persze más kérdés, hogy az aktuális magyarországi viszonyok közt pimf ügynek számít, hogy egy alkotmánybíró fia praxisának első öt évében 20 millió forint feletti értékű állami megbízást kap.

Becker András

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42