Egyéb

2017-ben 4 milliárdot költenek a budapesti olimpia reklámozására

 

A Budapest 2024 Zrt. közbeszerzését a MindShare Kft. és a Human Telex Kft. nyerte, utóbbinak egyik tulajdonosa Orosz Pál, a Fradi vezérigazgatója.

 

2016-ban eredetileg 900 millió forintot tervezett reklámra költeni az állam és a főváros közös tulajdonában lévő Budapest 2024 Zrt., ám az összeg végül egy karácsony előtti emeléssel nettó 1,3 milliárdra nőtt.

Jövőre az idei összeg nagyjából négyszeresét, nettó 4 milliárdot fog költeni a cég a budapesti olimpiához kapcsolódó kommunikációs kampányra.

Az uniós közbeszerzési értesítőben karácsony után megjelent tájékoztató szerint ugyanis a Budapest 2024 Zrt. december 13-án aláírta az erre vonatkozó szerződést. A még szeptemberben meghirdetett nyílt tenderen mindössze egyetlen ajánlat érkezett, melyet a MindShare Kft. és a Human Telex Kft. közösen nyújtott be, így ők nyerték a megbízást.

A Human Telex Kft. népszerűsítette 2016-ban is a budapesti olimpiát a MOB és a Budapest 2024 Zrt. megbízásából is, a cég egyik tulajdonosa Orosz Pál, a Fradi vezérigazgatója.

Kapcsolódó cikkeink:

A Fradi vezérigazgatójának reklámcége népszerűsítheti a budapesti olimpiát

A Fradi-vezér cége fogja reklámozni az olimpiát 900 millió forintért

410 millióval többet költenek a budapesti olimpia reklámozására

A MindShare Kft. egyike annak a három cégnek, melyekkel 2015 nyarán szerződött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal 25 milliárd forint értékben az állami intézmények kommunikációs feladatinak ellátására. Ezután kaptak is szép állami megbízásokat, idén azonban Csetényi Csaba és Kuna Tibor cégei mellett a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft. alkotta konzorcium lett a befutó a MindShare helyett az állami gigatenderen.

Erdélyi Katalin

Év végi előfizetési akció

Ha előfizetsz egy egész évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42