Egyéb

Adventi pénzeső sportra, egyházfejlesztésre, és kormánypárti civilszervezeteknek

 

Aki szereti azt a karcos élményt, amit például forrásszükséglet biztosításához nyújtott támogatásról intézkedő, karakterében a matolcsyzmus jegyeit hordozó kormányrendeletek és azok mellékleteinek olvasása jelent, az ne hagyja ki a Magyar Közlöny idei 210-211. számát. Tartalmilag viszont egy kokainbáró szülinapi partiján lehet ilyen a pénzeső nevű műsorszám, mikor a főnök szipákol kicsit, majd indul a buli: aki elég hangosan kiabálja a nevét, vagy aki éppen az eszébe jut, ahhoz hozzávágnak egy nyolc-tíz számjegyű összeget. Csak itt olyan szereplők tűnnek fel a szerencsés nyertesek között, mint a szeged-csanádi megyés püspök, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft. vagy a Magyar Asszonyszövetség.

 

Hirdetés

 

Az, hogy a Grand Tokaj Zrt. kapott 1,3 milliárd forint tőkejuttatást szőlőfelvásárlásra csak akkor meglepő, ha nem tudjuk, hogy valójában a hírhedt Tokaj Kereskedőház Zrt-ről van szó, amelyben mindig ott kavarnak az aktuális kormányközeliek. Ez szépen meg is látszik a cég eredményein: a magyar állam tokaji csodaprojketje az elmúlt négy évben 6 milliárd forint veszteséget termelt, itt volt az ideje beletenni még 1,3 milliárdot.

De ezek csak a NER dolgos hétköznapjai, akárcsak a sportra meg a nagyegyházaknak kiszórt milliárdok – bár a nagyságrend tükrözi az ünnepi hangulatot. A reformátusok 23,5 milliárdért, a katolikusok – beleértve a görögkatolikusokat és a szerzetesrendeket is – bő 90 milliárdért lehetnek hálásak a kormánynak. Viszonyításképp: a 2016-os költségvetés a KLIK által fenntartott összes közoktatási intézmény összes dologi kiadására szánt 85 milliárdot.

Fontos útmutató jelet rakott le a kormány a gyereküket a lepusztuló közoktatásból menteni akaró középosztálybeli szülőknek: egyházi tankönyvfejlesztésre (!) 1 milliárdot kaptak a reformátusok, másik 1,3 milliárdot pedig a katolikusok. A váratlan egyházi tankönyvfejlesztési támogatás kicsit több, mint a fele az állami Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet teljes évi büdzséjének.

A profi sportba szétszórt ad hoc milliárdok sem keltenek feltűnést, sportcsarnok- és stadionépítések finanszírozására szinte mindig ilyen égi manna jelleggel szokott sor kerülni. Különös ugyanakkor, hogy a több napon át tartó pénzosztásnak Szeged a legfőbb nyertese – persze nem Botka polgármester, hanem a NER két nagypályás kedvezményezettje révén. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök projektje lesz a 10 milliárdért épülő „ifjúsági centrum” (benne persze egy stadion), és végre Csányi Sándornak is jut egy majdnem-stadion: 3 milliárdért a Pick-Szeged kézilabdacsapatának épül csarnok a városban.

Bár a sportra és egyházfejlesztésre – a Magyar Közlöny definiálja a kormány péterfilléreit fejlesztési támogatásként – azonnali hatállyal kifizetett 200 milliárd mellett csak némi apró jutott a kormány többi barátjának, azért a civil támogatások listáján is van bámulnivaló. Persze a virtuális budapesti olimpia előkészületeire a sportági szövetségeknek most kifizetett 4 milliárd forint is vet fel néhány kérdést.

Mindjárt itt van az ORÖ-nek csúsztatott 1,3 milliárd. Miután az ügyészség az EMMI-vel karöltve kimentette Farkasékat a Híd-projektben ellopott százmilliók miatt indult büntetőeljárásból, most a publikum szeme láttára tünteti el a kormány az utolsó nyomokat. Fontos tanítás ez mindazoknak, akik a jövőben hasonlóképp kormányzati támogatással terveznek lopni. Az adófizetők pedig most másodszor is kifizetik az ellopott projekt árát.

1 milliárdért fogja gondozni a Kertész-életművet a Holokauszt-témakörben a Sorsok Háza-projekttel csúnyán befürdött Schmidt Mária alapítványa, a mindenevő Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.

Ugyancsak az irodalmi érdeklődés hozott 400 milliót a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft-nek – ez az első olyan irodalmi szervezet a rendszerváltás óta, amelyik egy kormányhatározat révén született, majd az első projektjére, egy Előretolt helyőrség nevű tehetséggondozó táborra rögtön kapott is 150 milliót. Ez nagyjából a harmincszorosa annak, amennyiből évről-évre megrendezik a hosszabb ideje működő „fiatalíró-szervezetek” [JAK, FISZ] a maguk hasonló rendezvényeit.

A botránnyal valósággal berobbant a köztudatba a tehetséggondozó cég, azóta viszont nem hallatott magáról. Sajnos  a tábor eredményeiről sem lehet megtudni semmit, a cég honlapja, úgy tűnik, február óta nem frissült. A kormánynak viszont valamiért annyira bejött az íróakadémia, hogy átcsoportosított rá azonnali kifizetéssel még 400 milliót.

Házasság hete, Családlánc, Családban él a nemzet – ezekre a programokra mindenképp lenne költségvetési forrás, de a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, ha kell, harcosan kiáll az aktuális kampányban a CÖF színeiben egy kis gyurcsányozásra. De most nem erre, hanem határon túli családszervezetek fejlesztésére kaptak százmilliót.

Vacak 10 millióval szúrták ki viszont egy másik megbízható CÖF-tag, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szemét. 30 milliót kapott a mostani körben a FICSAK, a Fiatal Családosok Klubja – ők nemrég azzal vétették észre magukat, hogy a kvótanépszavazás előtt napon közös családi sétával buzdítottak mindenkit, mondjon nemet a kötelező betelepítésre.

80 millió jutott annak a legpolgáribb polgári körnek – szervezetileg a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak-, amelynek szellemi vezetését Orbán Viktor Makovecz Imrétől örökölte, és bár mára politikai értelemben halott, még mindig évi 300 millióból gazdálkodik. A szervezet otthonában, a Polgárok Házában például rendszeresen tartanak Öltögető címmel polgári fonó- és kézimunkakört.

Becker András

Már megint itt van az év vége. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.

Megosztás