Egyéb

Irodabútorokból fizetnék ki a Quaestor hitelezőit

356 ezer forintot remél a Quaestor-csoport központi cégének felszámolója a cég „átlagos állapotú” irodabútorainak felszámolásából – ez a közlemény egy nappal azelőtt jelent meg a Cégközlönyben azzal, hogy a Quaestor Hrurira károsultjai tüntettek, mert úgy fest, egy vasat sem látnak viszont. Egy, az Átlátszó birtokába került tanúvallomás szerint Tarsoly már 2002-ben kalapozott, hogy a cég gondjait leplezze.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Előzmények

Közel 200 millió forintot vett fel egy állami sofőr a Quaestortól a csődbejelentés napján

Kokik és sallerek az ügyészségnek Quaestor-ügyben

Újabb Quaestor-talány: a luxemburgi végrehajtás

A Quaestor-ügytől a kereskedőház-alapításig: az exállamtitkár befektet

Quaestor Hrurira: vége a haladéknak!

Az MNB pénzügyi felügyelet hivatalos honlapja szerint még aktív a Quaestor kötvényeket kibocsátó cég

A Fidesz korábbi elnöki tanácsadója a Quaestor kommunikációs igazgatója

Görgős székekből és egyéb irodabútorokból álló pakkal tervezik kifizetni azt a százmilliárd forintnál is több pénzt, ami felszívódott a Quaestor-csoport csődjében – így fest a felszámolások állása. A fő cég, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. legalábbis a minap vert dobra 92 darab közepes állapotú irodabútort mindösszesen 356 ezer forint kikiáltási áron.

Az igazsághoz tartozik, hogy korábban hirdettek már meg nagyobb tételt is: egy 17,5 millió forintra becsült 129 négyzetméteres veszprémi irodát. A felújításra szorulónak mondott ingatlanon sorjáznak a végrehajtási jogok, a legkisebb tétel a NAV-é, ami 31 millió forintot tesz ki.

Magánszemélyek ugyanakkor ennél nagyságrendekkel többet követelnek, a legtöbbet, 400 millió forintot Bessenyei István, akiről már írtunk, mivel végrehajtást jegyeztetett be a cégcsoport másik tagja, a Quaestor-Invest Kft.-ben lévő üzletrészre is, amely Tarsoly Csaba fővádlott tulajdona.

A luxemburgi című Bessenyei Dirk Gerkens örökös kereskedelmitévé-guru tanácsadója volt, s valaha egy később mutyigyanússá vált közmédia-beszállítóban volt érdekelt. Jelenleg a Fidesz-közeli rendezvényeket, például a Békemeteket biztosító, közmegbízásokkal tömött Valton-Sec Kft. 11 százalékos tulajdonosa, s érdekelt még a Nakama&Partners nevű reklámcégben, amelyet Hajdú-Sarka Kata vezet.

Hajdú-Sarka Kata az olykor Habony Árpáddal promenádozó Hajdú Péter celeb-műsorvezető – éppen bulvárválságban lévő – felesége.

Maga a csoda lenne, ha kapkodnának a veszprémi ingatlanért, amelynek licitje augusztus 29.-én jár le. De ha mégis elkelne, sőt akár a görgős székek is, akkor sem nyomna sokat a latban, már csak a kisbefektetők követeléseit tekintve is, amelyet még az ügyészség is 3,2 milliárd forintra becsül.

Összesen százmilliárdnál is több pénznek nincs nyoma, a sértettek több tízezren vannak.

A hoppon maradt befektetők pénteken tüntettek is – egy másik Questor-cég, a Questor Financial Hrurira Kft. felszámolója ellen. A felszámoló ugyanis azt jelentette be: egyszerűsített felszámolással tervezi megszüntetni a kötvénykibocsájtót, mivel sem cégvagyont nem talált, sem iratokat nem kapott, mivel azokat a Tarsoly és társai elleni büntetőügyben lefoglalták.

A kötvényesek pedig nem hogy a befektetéseiket, de lehet, azt az illetéket sem kapják vissza, amivel regisztrálták magukat a procedúrában.

Nagy talány, hogy hová folytak a pénzek. Az Átlátszó korábban a filmes befektetést – két el nem készült produkciót: nagyjátékfilmet Alexandr Nyevszkijről és a Macskafogó 3D változatát, illetve egy szintén befuccsolt digitális oktatóközpont tervét – mutatta be Gát György producer ügyészségi vallomása nyomán.

Most egy újabb tanúvallomás is az Átlátszó birtokába került – amiből pedig az derül ki, hogy a cégcsoport gondjai évtizedesek voltak. R. István László egykori újságíró legalábbis azt vallotta, 2002 táján a Quaestor egyik vidéki kirendeltség-vezetőjétől hallott az átlagosnál magasabb hozammal kecsegtető lehetőségről.

 

kveszt2

 

„Ennek értékesítése csak egy szűkebb körben történik, mivel Tarsoly Csaba magántőkét akar gyűjteni, de nem akarja, hogy az infó kimenjen az utcára, mert az emberek még azt gondolnák, hogy a Quaestornál gondok vannak”.

A férfi végül ráállt, első körben 25 millió forintot kockáztatott, a szerződéseket rendre meghosszabbította, legutóbb 2014-ben. Amikor azonban ragaszkodott, hogy hozzájusson a pénzéhez, Tarsoly nem tudott fizetni – átadott viszont a tartozás fejében egy telket az Irhás árokban, legalábbis ez a helyzet a tanú elmondása szerint.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42