Egyéb

1,4 milliárdért fog kampányolni a kormány az EU-ban, megint Rogán szomszédja kapta a megbízást

A verseny nélküli közbeszerzést Csetényi Csaba cége nyerte. Lesz német nyelvű fotóalbum és játékfilm is, plusz kulturális-művészeti rendezvények Berlinben, Párizsban és Londonban.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Alig néhány nappal azután, hogy kiderült, Rogán Antal pasa parki szomszédjának cégei nyerték a Miniszterelnökség nettó 5 milliárd forintos kommunikációs tenderét, itt az újabb üzleti siker.

Az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent tájékoztató szerint Csetényi egyik cége, a Network 360 Reklámügynökség Kft. és a németországi Red Rock Musikproduktion GmbH nyerte a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda nettó 1,4 milliárd forint értékű megbízását.

A feladat három részből áll:

1, német nyelvű fotóalbum Magyarország kulturális-történelmi értékeiről minimum ötezer példányszámban, és háromszáz oldal terjedelemben

2, sajtókampány lefolytatása Németországban az 1956-os szabadságharcról és forradalomról, ennek keretében a történelmi és kulturális kapcsolatok megerősítését célzó minimum 40 perces dokumentumfilm készítése, valamint egy releváns témájú játékfilm, és ezekhez kapcsolódóan pozitív tartalmú szerkesztőségi anyagok megjelentetése

3, kulturális-művészeti rendezvények megvalósítása Berlinben, Párizsban és Londonban

A nyertesekkel július 12-én kötött szerződést a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a közbeszerzésen pedig nem volt nyílt verseny. Rogán Antal hivatala rendkívüli sürgőséggel indokolja a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, továbbá hivatkoznak arra, hogy ezeket a feladatokat a 2018/2016. számú kormányhatározat írja elő. A kormányhatározat azonban nem nyilvános, nyoma sincs a Magyar Közlönyben.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42