Egyéb

Most általános iskolát épít Mészáros Lőrinc családi cége és a West Bau közel 3 milliárdért

A Nemzeti Sportközpontok 2015. október 21-én írt ki nyílt közbeszerzést a Bács-Kiskun megyei Izsák város általános iskolájának megtervezésére és kivitelezésére. A 24 tanteremmel és több kiegészítő funkcióval ellátott intézmény alapterülete 8.100 négyzetméter lesz, amihez 3.500 nm kültéri terület tartozik majd.

 

neverland3

 

A kiírás után napra pontosan fél évvel később, április 21-én megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy március 9-én megszületett a tender eredménye.

A 2,95 milliárd forint értékű megbízást közös ajánlattevőként a West Hungária Bau Kft. és a Fejér-B.Á.L. Zrt. nyerte.

Paár Attila cége, a West Hungária Bau már 2010 óta sikeresen szerepel az állami közbeszerzéseken, nevükhöz fűződik például a Várkert Bazár felújítása, és az MTK-stadion kivitelezése is.

A West Bau partnere még friss szereplő a piacon, de vélhetően nagy jövő előtt áll: a 2015 júniusában alapított Fejér-B.Á.L. Zrt. tulajdonosai ugyanis Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester fia, ifjabb Mészáros Lőrinc, és lányai, Mészáros Ágnes és Mészáros Beatrix.

Izsákon jelenleg is van általános iskola: a Táncsics Mihály nevét viselő intézmény egyik dolgozója telefonos megkeresésünkre azt közölte, hogy az alsósok egy épületben, 11 tanteremben tanulnak, a felsősök pedig 12 tanteremben, konténerekben.

Az új izsáki iskola építésére a kiírás szerint csak olyan vállalkozások nyújthattak be ajánlatot, amelyeknek az utolsó három üzleti évében a teljes nettó árbevétele minimum 2,5 milliárd forint volt, és ebből legalább nettó 1,8 milliárd a közbeszerzés tárgyából, építőipari tervezésből és kivitelezésből származott.

Ezeknek a feltételeknek a tavaly bejegyzett Fejér-B.Á.L. egyedül vélhetően nem tudott volna eleget tenni, de a felhívás szerint közös ajánlattevők esetén elegendő, ha csak egyikük teljesíti a kritériumokat. A West Bau nettó árbevétele pedig minden évben bőven meghaladta az előírt 2,5 milliárdot (2014-ben 20 milliárd, 2013-ban 10 milliárd, 2012-ben 9,9 milliárd) így vele társulva biztos volt a Mészáros-család cégének sikere.

„Közös ajánlattevők pénzügyi és gazdasági alkalmasságának vizsgálata a Kbt. 55. § (4) bekezdésben előírtak szerint történik. (Az előírt alkalmassági követelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi alkalmasság körébe eső követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre (P1), elegendő, ha közülük csak egy felel meg.)”

Rajtuk kívül pályázott még a ZÁÉV Zrt., a Penta Industry Kft. és az Aktuál Bau Kft. is, ám nem az ő ajánlatuk nyert.

A West Bau és a Fejér-B.Á.L. március végén is közösen nyert egy közbeszerzést: ők újítják fel 2,5 milliárd forintért a Nemzeti Lovardát a Kerepesi úton.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás