Egyéb

Rogán szomszédjának cége reklámozhatja a budapesti gyógyfürdőket is

Csetényi Csaba cége, a Network 360 Kft. ezúttal a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 150 milliós közbeszerzését nyerte meg. Kuna Tibor cége is pályázott, de alulmaradt.

 

banner2_mozgo_2

 

Rég hallottunk már Csetényi Csabáról, már épp ideje volt.

Február 20-án jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy Rogán Antal híres Pasa parki szomszédjának cége most a budapesti gyógyfürdőket fogja reklámozni.

Az eredménytájékoztató hirdetmény szerint már tavaly december 23-án megszületett a döntés, hogy a Network 360 Reklámügynökség Kft. nyerte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. nettó 150 millió forintos tenderét.

A szerződés értelmében a Network 360 feladata lesz az ajánlatkérő hirdetéseinek és PR-anyagainak megjelentetése a nyomtatott, az elektronikus és közterületi médiában, médiavásárlás, szükség esetén médiatervezés a rendelkezésre álló nettó 150 millió forintos keretösszeg erejéig.

Kapcsolódó cikkek:

Az EMMI családbarát kampányait is Csetényi Csaba cégére bízták

Bréking! Rogán szomszédja elvesztett egy közbeszerzést!

Rogán szomszédjának is boldog karácsonya volt

Újabb 381 millió forint Rogán szomszédjának

Sürgős plakátozás mint nyilvánosságot és versenyt kizáró indok 300 milliós beszerzés esetén?

Szijjártó haverja rosszul, Rogán szomszédja jól szerepelt egy közbeszerzésen

5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek

A nyílt tenderen összesen hatan indultak, de Csetényi Csaba cége tette a legolcsóbb ajánlatot, ezért ő nyert.

Alulmaradt így Kuna Tibor cége, a Trinity Communications Kft., valamint a Bell and Partners Kft., az I.M.G. Kft., a MyAd Kft., és a MEC Hungary Kft. is.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42