Egyéb

DK és PM: friss alapítványok, ismert nevek

A Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért pártalapítványa is annyira friss képződmény, hogy pár hónapos működésük alatt csak kevés szerződést kötöttek. Ismerős neveket, párttagokat, politikusokat azonban náluk is találunk.

Magyarországon most először: böngésszen a pártalapítványok összes szerződése között!

Mindenkitől kértük, nyolc párt kiadta, egy tagadta meg. Nem, nem a Fidesz, nem is a KDNP, és még csak nem is az MSZP: a Jobbik elszámoltatási lendülete tört meg akkor, amikor el kellett volna árulni, hogy kik gyarapodtak a Gyarapodó Magyarország Alapítvány százmillióiból 2010 óta. A fair play jegyében bevártunk minden választ, és most minden megkapott adatot közzéteszünk, ugyanakkor az érdekesebb részleteket pártonként külön cikkekben elemezzük. Tovább az összefoglaló cikkre.

 

Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció alapítványa, a 2014. december 10-én bejegyzett Új Köztársaságért Alapítvány leginkább a saját párttagjaival és cégeikkel szerződött. Havi 315 ezer Ft plusz áfát fizet a Fehérkerék Kommunikációs Bt.-nek, amelyben Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja, Budapest XII. kerületi képviselő tulajdonostárs. A cég határozott idejű szerződése 2015. január 1-jétől 2015. december 31-ig szól, feladata közreműködés a párt politikai programalkotásában, a szakpolitikai kabinetek munkájának szervezésében, a különböző nemzetközi intézetek, agytrösztök munkájának figyelemmel kísérése, konferenciák szervezése és részvétel átképzési programokban.

Szintén párttagokhoz köthető a már a nevével is sokat mondó Déká Rendezvény Kft.. A cég korábban Tóth András és Élő Norbert ügyvezetése alatt működött, illetve Tóth 2012-ben néhány hónapig tulajdonos is volt. A cég most a párt tulajdonában van, ügyvezetője Pongó Lászlóné. Az alapítvány két szerződést is kötött vele, az egyik egy havi 150 ezer forintról szóló határozatlan idejű megbízás komplex számviteli feladatok ellátására. A másik szintén határozatlan idejű, albérleti szerződés és együttműködési megállapodás, amely helyiségbérletet (135 ezer Ft/hó), rezsi költség átalányt (60 ezer Ft/hó), parkolóhely bérletet (18.500 Ft/hó) és úgynevezett infrastrukturális háttértámogatást, vagyis fénymásolást, postázási feladatokat, ügyfélszolgálatot, tárgyalók használatát, irodai eszközöket és bútorokat foglal magába (150 ezer Ft/hó). Így összesen 513 ezer forintot fizet a pártalapítvány a Déká Rendezvény Kft.-nek.

A Kerék-Bárczyéhoz hasonló feladatra szerződött a DK Debreczeni Józseffel, a párt akkori alelnökével is (Debreczeni most már csak elnökségi tag). Ő azért kap havi 150 ezer forintot, hogy politikai elemzéseket készítsen, részt vegyen a párt politikai programjának megalkotásában és képzési programokban. A szerződése szintén 2015. januártól decemberig tart.

Az 1994-1998 közötti kormány privatizációért felelős tárca nélküli miniszterét, Csiha Juditot is megtaláljuk a szerződéslistán. A DK etikai bizottságának tagja, pontosabban az ügyvédi irodája készítette az Új Köztársaságért Alapítvány Alapító Okiratát, illetve szerződések elkészítésével is megbízták. Mindkét feladatért 150-150 ezer forintot kapott.

Az alapítvány működésével kapcsolatos feladatokra szerződött határozott időre a Vihorlát 10. Kft., amely Avarkeszi Dezső, egykori MSZP-s igazságügyi államtitkár tulajdona. A cég feladata az alapítvány belső szabályozási, igazgatási feladatainak elkészítése, közreműködés a közjogi programalkotásban és részvétel képzési programokban, ezért 100 ezer forintot kap Avarkeszi havonta.

Egyszeri megbízással szerepel még a listán a Twist Advertising Kft. és a CREVOCORP Kft. is, előbbi logó- és arculattervezésre kapott 150 ezer forintot, utóbbi pedig roll upot készített az alapítvány számára, 25 ezer forintért.

 

Párbeszéd Magyarországért

A Párbeszéd Magyarországért alapítványát, a Megújuló Magyarországért Alapítványt 2014. augusztus végén jegyezték be, a párt tájékoztatása szerint az érdemi működést csak 2014 októberében kezdték meg. A 200 ezer forintot meghaladó szerződések listája ennek megfelelően nem túl hosszú. Scheiring Gábor vezető tisztségviselőként bruttó 140 ezer forintot, Tordai Bence szintén ezen a poszton 160 ezer forintot kap havonta, míg Levitin Dáviddal havi 230 ezer forintért kötöttek szerződést.

Irodát az Aramo Investments Kft.-től bérelnek havi 503 euróért, azaz kb. 300 ezer forintért, Rózsa Gyöngyi pedig egyszeri megbízással 300 ezer forintért végez kommunikációs tevékenységet. A Krisna-völgy egyik alapítójának, Sölétormos Jenőnek a tulajdonában van az a cég, a Ruralis, amely szervezetfejlesztési tanácsokat ad az alapítványnak, havi 200 ezer forintért. Az arculati tervezést, grafikai munkákat, kiadványszerkesztést a Visual Manna Bt. összesen 385 ezer forint értékben.

A PM pártalapítványának szerződései között itt lehet böngészni

A DK pártalapítványának szerződései között itt lehet böngészni

D. Kovács Ildikó 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42