Nemzeti Együttműködés Rendszere

Fideszes politikusok által irányított szervezetek nyertek a Norvég Alap helyén felállított civil programon

Közvetlenül fideszes politikusok irányítása alatt áll azoknak a szervezeteknek több mint a fele, akik a legnagyobb összegű támogatást nyerték el a Norvég Alap helyére állított magyar állami alapból. A Városi Civil Alap legnagyobb, egyenként 15 milliós támogatásainak további nyertesei között elvétve találni olyat, amelyik ne kötődne közvetve vagy közvetlenül kormánypárti politikusokhoz vagy Fidesz-közeli üzleti körökhöz.

Társadalmi célú hirdetés

A Városi Civil Alapot a magyar kormány nem sokkal azelőtt hozta létre, hogy lejárt volna a Norvég Alap támogatási ciklusa, amivel Magyarország végleg elesett a nemzetközi felajánlástól. A Norvég Alappal 2014-ben az akkor Lázár János vezette miniszterelnökség azáltal robbantotta ki a vitát, hogy az állami tulajdonú Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.-hez helyezte volna át a civil szervezeteknek járó 4 milliárd forint szétosztásának jogát. A Norvég Alap ezzel szemben ragaszkodott saját jelöltjükhöz, az Ökotárs Alapítványhoz. A két fél éveken át nem tudott megegyezni a civil alap kezeléséről.

A támogatási időszak végül 2021-ben lejárt, és idén nyáron a magyar kormány elismerte, hogy gyakorlatilag lemond a Norvég Alap támogatásáról. Nemcsak a 4 milliárdos civil alapról, hanem további 73 milliárd forintról, amit a kormány oszthatott volna szét.

Elfogultságra hivatkoztak

Az elvesztett (bár a magyar kormány szerint Norvégia tartozásaként definiált) 4 milliárdos összeg helyére azonban idén májusban egy új programot hirdetett meg a magyar fél. A szintén 4 milliárdos Városi Civil Alapot a Bethlen Gábor Alap osztja szét helyi civil szervezetek között.

Az eredmények áttekintése előtt érdemes felidézni, hogy az Ökotárs Alapítványt korábban épp azért bírálták a kormány politikusai, mert szerintük politikai-ideológiai alapon, túlságosan elfogultan ítélték oda a támogatásokat. Elmondásuk szerint a „Soros György által támogatott Ökotárs Alapítvány” nagyrészt liberális és kormánykritikus szervezeteket priorizált, és konzervatív egyesületeknek esélye sem volt a pályázatokon.

Nézzük tehát, hogy ezzel szemben az Orbán-kormány által kinevezett szervezet milyen támogatási politikát folytatott.

A Bethlen Alapítvány holnapjára július végén felkerült a támogatott civil szervezetek teljes listája, amin mintegy 700 csoport szerepel. Az alábbiakban a maximálisan elnyerhető, 15 millió forint támogatást élvező szervezetek listáját tekintjük át. Ezt az összeget 81 szervezet nyerte el a Városi Civil Alap legelső pályázatán.

Az alábbi táblázatban sárgával jelöltük azokat az egyesületeket és alapítványokat, amelyek közvetlenül köthetők a kormánypártokhoz. Ide tartoznak olyan szervezetek, amelyeknek a vezetői között a civil szervezeteket nyilvántartó birosag.hu adatai alapján Fidesz-KDNP-s politikusokat (mostani vagy korábbi polgármestereket, közgyűlési és országgyűlési képviselőket, alapszervezeti vezetőket) találunk, vagy a közelmúltban alapították őket fideszes politikusok. A zölddel jelölt szervezetek olyanok, amelyek nem közvetlenül köthetők kormánypárti politikusokhoz: ezek vezetői például olyan vállalkozók, akik jelentős közpénz-összegeket nyertek el fideszes ökormányzatoktól. Azokat a szervezeteket is zölddel jelöltük, amelyeket politikusok munkatársai vezetnek, vagy maga a szervezet kampányolt a Fidesz mellett.

Varosi Civil Alap by atlatszo on Scribd

Civil egyesület vagy Fidesz-alapszervezet?

A lehetséges legnagyobb támogatást kapott 81 szervezet között csak 26 olyat találtunk, akinél nem mutatható ki egyértelműen kormánypárti politikai kötődés. Ez alig több a vizsgált szervezetek harmadánál. 12 szervezet került a „közvetett” kategóriába, 42-nél pedig közvetlen a kapcsolat.

Vagyis a Városi Civil Alapból a legnagyobb támogatást elnyert civil szervezetek több, mint fele valójában Fidesz-KDNP-s politikusok, vagy kormánypárti színekben indult jelöltek szervezete.

Ezek között található például a Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete (DAFI) nevű szervezet, amelynek elnökeként a birosag.hu a város fideszes polgármesterét, Kőszegi Zoltánt tünteti fel. A szervezet régóta aktív a helyi politikában, Kőszegi már 1998-ban, első polgármesterré választásakor is a DAFI színeiben indult. Mára a szervezet erősen integrálódott a Fideszbe: a legutóbbi választásokon a kormánypárti képviselők nagy része DAFI-Fidesz közös jelöltként indult, sőt, mostanra a Facebookon a dabasi Fidesz-alapszervezet is Fidesz Dabas-DAFI néven található meg.

A támogatott szervezetek között felbukkan két, Németh Szilárdhoz köthető alapítvány is: ezek egyike a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, amelynek 2017-ben az államtitkár volt az egyik alapítója. A Birkózó Akadémia jelenlegi kurátora Süle László Csaba, aki egyben a Csepel Sport Club Alapítványnak is a képviselője. A Csepel Sport Klub, amelyben kuratóriumi tag Ughy Attila, a XVIII. kerület korábbi polgármestere is, szintén 15 milliót nyert a Civil Alaptól.

Mészáros, Tállai, Seszták üzletfelei is nyertek

A Fideszhez közeli céges világ szereplői közül szintén többen nyertek civil támogatást. Közülük kiemelhető például Konczné Kondás Tünde, a Mészáros Lőrinc-féle cégbirodalom egyik fontos figurája. Kondás Tünde, aki a 2020-ban elhunyt Koncz Ferenc parlamenti képviselő özvegye, jelenleg is az Opus Global Nyrt. felügyelőbizottságának elnöke. Szintén igazgatósági taggá választották a MET-csoportba tartozó Tigáz Földgázelosztó Zrt.-nél, valamint a 2Rule-márkát futtató Magyar Sportmárka Zrt.-nél.

Érdemes még megemlíteni a Della Lavanda Kreatív Fiatalokért Alapítványt, amelynek kurátora Sedlák-Bihall Orsolya, a Nord Tender Kft. pályázatíró cég ügyvezetője. Ez a cég azzal vált ismerté, hogy 2018-ban, Tállai András választókerületében írt önkormányzatok számára csaknem szóról szóra megegyező pályázati anyagokat, amelyeket ennek ellenére mind pozitívan bíráltak el, így 20-40 millió forint EU-s pénzt kaptak. Tállai máshol is előkerül a mostani civil pályázatokban: a 15 millió forintot elnyert Dél-borsod Ifjúságáért Sport, Kulturális és Szabadidő Alapítvány elnöke Hagyacki József annak a Mezőkövesdi Zsóry FC-nek az ügyvezetője, ahol Tállai András az elnök.

Említésre méltó még a kisvárdai Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület: ennek jelenlegi képviselője az a Juhász Péter Gergő, aki tulajdonosa a nagy felháborodást kiváltott, kisvárdai termálvizes lórehabilitációs központot megvalósító cégnek is. A vállalkozót a sajtóban Seszták Miklós üzleti köréhez kötötték Balogh Sándor cégkapcsolatain keresztül.

Párhónapos szervezet KESMA-s célleírással

A Városi Civil Alap holnapjára kikerült dokumentumból nem derül ki, pontosan milyen célra nyertek el közpénzt az egyes szervezetek.

A támogatottak között szerepelnek olyanok, amelyek a közelmúltban nyíltan a Fidesz mellett kampányoltak.

Az említett DAFI mellett például ilyen a Siófok Polgáraiért Egyesület, amely Facebook-oldalán jórészt a Fidesz és kormánypárti politikusok posztjait osztja tovább, valamint a Sonline beszámolója szerint a 2019-es választási kampány idején únynevezett polgári pikniket szerveztek, ahol meghívott vendégként Kubatov Gábor és Gruber Attila, a kormánypárt polgármester jelöltje tartottak kampánybeszédet.

Azoknál a támogatott szervezeteknél, amelyeknél nem mutatható ki politikai kötődés, szintén találni furcsaságokat.

15 milliót nyert például a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club, amelynek az Elnökhelyettese Glázer Róbert, az a volt focista, akit Borkai-üggyel kapcsolatban hoztak hírbe. Gálzer Róbert Póczik József csapattársa volt, aki állítólag elvitte Borkai Zsoltnak a róla készült kompromittáló képeket. Mivel Glázer Róbert húga, Glázer Tímea DK-s politikus, az ellenzéki összefogás győri polgármesterjelöltje, a kormánypárti sajtóban olyan spekulációk jelentek meg, hogy ők és a helyi DK állhat a Borkai-ügy mögött. Glázer Róbert elmondása szerint az egészhez semmi köze, és a felvételekkel nem találkozott azok nyilvánosságra kerülése előtt.

A Civil Alap támogatottjai több olyan csoport is található, amit csak az elmúlt egy évben vettek nyilvántartásba, így a pályázatok benyújtásakor még alig végezhetett bármilyen közhasznú tevékenységet.

Ilyen például a Tápiószentmártoni Aranyszarvas Nyugdíjas Egyesület, a Marcali Szépasszonyok és a Fiúk Hagyományőrző Egyesület, valamint az Életmód váltásért (sic!) a Dél-alföldön Egyesület – ezeket mind 2020-ban regisztrálták. Még náluk is fiatalabb a Budaörsi Székely Kör Egyesület és a Csömöri Asztalitenisz Klub Egyesület, őket csak 2021-ben vették nyilvántartásba, vagyis a pályázatuk benyújtásakor csak pár hónapja léteztek hivatalosan, ennek ellenére az elnyerhető legnagyobb összeget kapták.

Szintén 2021-ben vették nyilvántartásba a Média Pakk Alapítványt. A szervezet birosag.hu-s adatlapján szemet szúr a szervezet céljának leírása is: az itt szereplő  szöveget ugyanis úgy tűnik, szinte változtatás nélkül a kormánypárti médiát összefogó KESMA célleírásából emelték át.

Zubor Zalán

Nyitókép: A Békemenet Magyarországért címmel meghirdetett kormánypárti demonstráció résztvevői haladnak egy „Nem leszünk gyarmat – We will not be a colony!” feliratú transzparenssel a fővárosi Hősök teréről az Országházhoz az Andrássy úton  2012. január 21-én. MTI Fotó: Beliczay László

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás