Adatigénylések

Magyarországon most először: böngésszen a pártalapítványok összes szerződése között!

Mindenkitől kértük, nyolc párt kiadta, egy tagadta meg. Nem, nem a Fidesz, nem is a KDNP, és még csak nem is az MSZP: a Jobbik elszámoltatási lendülete tört meg akkor, amikor el kellett volna árulni, hogy kik gyarapodtak a Gyarapodó Magyarország Alapítvány százmillióiból 2010 óta. A fair play jegyében bevártunk minden választ, és most minden megkapott adatot közzéteszünk, ugyanakkor az érdekesebb részleteket pártonként külön cikkekben elemezzük.

Az Alaptörvény szerint a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni.  A pártok közpénzt költenek. Ezért régóta szeretnénk tudni, hogy mire mennek el a pártok működésére jutatott költségvetési milliárdok.

Az elmúlt hetekben azonos szövegű adatigényléseket nyújtottunk be minden, jelenleg költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványnak. A pártalapítványok (vagy ahogy az őket 2003-ban összpárti konszenzussal létrehozó törvény fogalmaz, a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványok) a pártfinanszírozás egyik, nem is vékony lábát képezik: idén a pártok működésére felhasznált durván 4,7 milliárd forint közpénz bő negyedét költheti el a kilenc, támogatásra jogosult (tavaly tavasszal 1% feletti eredményt elért) párt egy-egy alapítványa.

Ugyanakkor eddig a közmondásosan átláthatatlan magyar pártfinanszírozás három ágából csak a frakciók működési támogatása, azaz a legkisebb tétel volt nagyjából ellenőrizhető: a frakciók ugyanis magánjogi jogi személyiséggel nem rendelkeznek, támogatásaik az Országgyűlés Hivatala költségvetésének részét képezik, így szóba jöhető megtagadási ok hiányában sikeresek lehettek a 444.hu-nak a 2011-2013-as időszakra vonatkozó frakciószerződéseket kikérő, majd a Népszavának az új ciklus termését learató adatkérései.

A pártalapítványok azonban eddig magukhoz a pártokhoz hasonlóan bevehetetlen várnak tűntek: politikai oldaltól függetlenül tartalmilag azonos, bírósági döntésekkel alátámasztott megtagadások érkeztek az adatkérésekre, felhívva a figyelmet arra, hogy a pártok és alapítványaik magánszervezetek, közfeladatuk nincs, az Infotv. nem terjed ki rájuk, tehát válaszadási kötelezettségük sincs.

Arra huszonöt év után nem tűnt ésszerűnek várni, hogy ezen a helyzeten az Országgyűlés változtasson, ezért megpróbáltuk eltalálni azt a pillanatot és azt az ügyet, ami kellően kis súlyú, ugyanakkor eléggé szem előtt van ahhoz, hogy egyik párt se merje bevállalni a megtagadás – sajnos nem elviselhetetlenül magas – politikai kockázatát. Ez a pillanat a 2013-as bajai időközi választás kampányköltségeinél majdnem eljött, éppen csak pont a választást megnyerő kormánypártok tagadták meg a győztes kampány szerződéseinek nyilvánosságra hozását.

Az Alkotmánybíróság azonban az Alaptörvénynek a közpénzek nyilvánosságát előíró rendelkezései alapján lépésről lépére eljutott odáig, hogy a megtagadásokat alátámasztó hivatkozás mára megdőlt. Előbb a 21/2013. (VII. 19.) AB határozat mondta ki, hogy „az általuk kezelt közérdekű adatokhoz való hozzáférést – különösen erre irányuló igény esetén – a közfeladatot ellátó szerveken kívüli szervezetnek is biztosítania kell”. (Ez volt ugye az az ügy, amelyben az Operaház gazdálkodásával kapcsolatos, még a szocialista kormányok idején történt visszaélésekről készült vizsgálati jelentés miatti megtagadást megfordítottuk az AB előtt.)

A 3026/2015. (II. 9.) AB határozat azonban ezen túllépve odáig is eljutott, hogy az Infotv. hatályos szabályai alapján az adatközlési kötelezettség mellett a perelhetőség is mindig fennáll, függetlenül attól, hogy „a közérdekű adatot birtokló szervezet milyen szervtípusba tartozik, milyen tulajdonban van, milyen tevékenységet folytat”.

Az ajtó tehát résnyire nyílt, mi pedig rögtön beleraktuk a résbe a lábunkat: mind a kilenc pártalapítványnak elküldtünk egy-egy adatigénylést, amelyben a 2010. január 1-jét követően kötött polgári jogi szerződéseik listáját kértük a szerződő fél, a szerződés tárgya és a kikötött ellenérték megjelölésével. Perekre számítottunk, de egészen az elmúlt napokig úgy tűnt, hogy maximum a szocialistákat perelhetjük a magánszemély szerződő partnereik (amúgy a feltüntetett monogramból és a szerződés tárgyából a legtöbb esetben könnyen kitalálható) nevéért, a KDNP-vel az élen ugyanis sorban teljesítették a címzettek az adatkéréseket.

Azt, hogy a végül aztán az alábbi táblázat mégsem lett teljes, a Jobbiknak, helyesebben a Jobbikot támogató Gyarapodó Magyarországért Alapítványnak köszönhetjük: már ott gyanús lehetett, hogy ez az alapítvány nem szereti a napfényt, amikor egyedül tőlük nem sikerült az elektronikus adatkéréshez kapcsolattartási e-mail címet szerezni, így csak nekik tértivevényes levélben kellett megküldenünk az igénylést.

Amire aztán a múlt héten meg is érkezett a megtagadás: Szabó Gábor kuratóriumi elnök – Alaptörvény ide, Alkotmánybíróság oda – úgy gondolja, hogy a – gazdálkodásra vonatkozóan csak éves összesítő számokat tartalmazó – civil szervezeti beszámolójuk, illetve honlapjuk megfelelő tájékoztatást jelent a kezelt közérdekű adatokról.

A Gyarapodó Magyarországot természetesen bepereljük, a másik nyolc alapítvány által megküldött szerződéslistát, illetve az azokról készült cikkeinket pedig az alábbi linkeken tesszük közzé. A szerződéslistáért kattintson az alapítványok nevére!

 

Az alapítványok szerződései Párt állami támogatás*   cikkeink
Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány Fidesz 529,7  Fidesz: gongóból van a kerítés
Táncsics Mihály Alapítvány MSZP 234,2  Szabad Sajtóra költ legtöbbet az MSZP pártalapítványa
Gyarapodó Magyarországért Alapítvány Jobbik 266,2  Kiadta-e már a Jobbik pártalapítványa a szerződéseinek listáját?
Ökopolisz Alapítvány LMP 67,6  LMP: rengeteg kommunikációs tréning
Barankovics István Alapítvány KDNP 32,8  Harrach és a Lord: a KDNP pártalapítványának szerződései
Együtt Magyarországért Alapítvány Együtt 41,3  Relatív kiadások: az Együtt pártalapítványa
Megújuló Magyarországért Alapítvány PM 23,6  DK és PM: friss alapítványok, ismert nevek
Liberális Magyarországért Alapítvány MLP 4,3  Régi-új liberálisok: egy kis pártalapítvány költései
Új Köztársaságért Alapítvány DK 40  DK és PM: friss alapítványok, ismert nevek
összesen 1239,7

*2015, millió forint

 

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42