Cikkek

600 millió forint uniós támogatást juttat az Orbán-kormány a felcsúti Orbán-alapítványnak kisvasútra

Hamarosan 600 millió forint uniós támogatáshoz juthat az Orbán Viktor által alapított Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA), amely így megépítheti régóta dédelgetett álmát, a felcsúti kisvasutat. A PFLA kezdetben nem tudta megmondani, hogy milyen forrásból valósítja meg a projektet, később kiderült, hogy a kormány ad majd rá uniós fejlesztési forrást. A pályázat most jelent meg, meglepő lenne, ha a pénzért a Puskás Akadémiának bárkivel is versenyeznie kéne.

Korábbi cikkeink a felcsúti fociakadémiáról

Egész pályás bevásárlás Felcsúton

EU-támogatásból szépül az Alcsúti Arborétum az Orbán-alapítványnak

Milliárdos ékszerdoboz adókedvezményből

TAO-pénzek II.: Felcsút az abszolút nyertes

Orbán fociakadémiája a legegyenlőbb civil szervezet – tavaly 3 milliárdos bevétele volt

2013 tavaszán szellőztette meg az Index a Népszabadság nyomán, hogy a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a felcsúti fociakadémiát is érintő turisztikai nosztalgia kisvasutat nyitna meg, amely legfeljebb 25 km/h-val közlekedne a Bicske és Alcsútdoboz között újjáépített síneken. Akkor úgy tervezték, először a bicskei vasútállomáshoz tartozó vágány, és az alcsútdobozi arborétum közötti szakaszon építenék újra a vasúti pályát, ezután pedig a vonalat a bicskei állomáshoz csatlakoztatnák.

“A beruházás  tervét évek óta dédelgetjük, de most jutottunk a konkrét kivitelezés előkészítéséig” – mondta akkor Szöllősi György, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója, aki azt nem tudta megmondani, hogy “tisztán önerőből” menne-e a beruházás. Szőllősi azt elárulta, korábban beszéltek arról, hogy az akadémia a regionális fejlesztési társasággal közösen indul turisztikai célú pályázatokon, de nem tudta megmondani, hogy végül indultak-e, és ha igen, mennyi pénzt és mire igényeltek.

Kiemelt beruházás, EU-s pénz

Fél évvel ezután derült ki, hogy az akadémiának nem is kell majd bajlódnia a pályázgatással. 2013 októberében a kormány ugyanis úgy határozott, a felcsúti kisvasutat kiemelt beruházássá nyilvánítja, egyben elkülönít rá 600 millió forint uniós forrást.

A kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség útján biztosítson kiemelt projekt felhívást a felcsúti kisvasút fejlesztése céljából 600 millió forint elszámolható közkiadás keretösszeggel” – állt a kormányhatározatban, amit Orbán Viktor miniszterelnök írt alá.

A határozat szerint a majdani tendert az uniós Közép-Dunántúli Operatív Programon (KDOP) belül kell kiírni, amely egy részben uniós forrásból megvalósuló program. Célja eredetileg Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megye fejlesztése, amire összesen 200 milliárd forintot kaptunk az EU-tól.

Miután az Index megírta, hogy a felcsúti kisvasútból a miniszterelnök kiemelt beruházást csinált, Lázár János úgy reagált: ő nem tud olyan jogszabályról, amelyik Magyarország 3200 településéből bármelyiknek is megtiltaná, hogy kapjon fejlesztési forrást. Egyben kicsinyesnek és pitiánernek nevezte az Index cikkét.

A történet ezután egy időre megállt, de nem sokáig. A kérésnek megfelelően ugyanis 2015 elején megjelent a kisvasút megvalósítására vonatkozó pályázati kiírás. Az érdeklődők március 20-áig nyújthatják be projektjavaslataikat, melyekből egyet fognak majd támogatni. Azt nem tudni, hogy a Puskás Akadémián kívül pályázik-e más.

Mivel a kezdetektől tudható volt, hogy a PFLA építené a kisvasutat, így akár az egész eljárás törvénytelennek is tűnhet. Hiszen mi történt? Az, hogy a kormány az unió pénzével sajátjaként bánt, és a verseny kizárásával odaadta a hozzá közel állóknak.

A helyzet viszont ennél bonyolultabb. Az ugyanis, hogy a kormány – a négyes metróhoz vagy az autópálya-építésektől eltérően nagyprojektnek nem minősülő – kiemelt projetekre közvetlenül biztosít forrást, az elmúlt években ha nem is mindennapi, de messze nem szokatlan gyakorlat. Különösen a most véget ért uniós tervezési időszak utolsó, a források mindenáron való lehívásának bűvöletében telt időszakában lett elfogadott, amikor szinte egymást érték a Magyar Közlönyben a hasonló döntések.

Ezek többsége azonban – a kisvárdai várkert helyreállításától a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark kialakításáig – valamilyen formában a közvagyont gyarapította, hiszen állami szerv vagy önkormányzat volt a projekt kedvezményezettje.

Jogilag tehát az ügylet rendben van, az viszont továbbra is kérdés maradt, hogy a kedvezményezettként a kormányhatározatban ugyan szemérmesen nem nevesített Puskás Akadémia közvetlen támogatása vajon hogyan hangolható össze a KDOP, illetve úgy általában az uniós regionális fejlesztés alapelveivel?

Napi 2.560 – 7.080 utasra számítanak

A Vastagbőr már 2012 augusztusában megírta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján megjelent a hirdetmény, miszerint „A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány” a hónap elején beadta a felcsúti kisvasúttal kapcsolatos engedélyezési kérelmét a hatósághoz.

Most közadatigénylésben kértük ki az eljárással kapcsolatos dokumentációt, és érdekes információkhoz jutottunk: az engedélyezésre vonatkozó döntés például már 2012.október 31-én, közel két és fél évvel ezelőtt megszületett, de a Puskás Akadémia valami miatt mégsem kezdte el a kivitelezést.

Az NKH által részünkre megküldött iratanyagból az is kiderül, hogy a felcsúti kisvasút hatósági engedélyezését valakik megfellebbezték arra hivatkozva, hogy az engedélyezési eljárásról nem kaptak értesítést, és a tervezett nyomvonal lakóingatlanjaikhoz túl közel, mindössze 10-12 méter távolságra fog elhaladni. A panaszokat az NKH elutasította arra hivatkozva, hogy az eljárásról hirdetményekben tájékoztatták az érintetteket, továbbá a vágányok melletti ún. védősáv a jogszabályok szerint 9 méter, vagyis az már nem kifogásolható, ha 10-12 méterre megy a sín egy lakóház mellett.

Az NKH-tól az iratanyag részeként megkaptuk a felcsúti kisvasút részletes terveit is, amiből a legfontosabb pontok a következők:

–         5,724 kilométer hosszú, egyvágányú pálya épül

–         a vasútvonal 5 telken megy át, ebből 4 a focialapítványé, 1 pedig Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesteré

–         2 új állomás épül, a „Puskás Akadémia – és az Alcsútdobozi Arborétum állomások”

–         a harmadik állomás a már 2011-ben felújított „Felcsút-állomás”, ahol most üzemcsarnok is épül a vonal vasúti járműveinek karbantartására

–         nosztalgiavonat lesz, max 25km/h sebességgel

–         csehszlovák gyártmányú Bzmot motorvonatok fognak közlekedni

–         napi 10 vonatpár lesz „reggel 7:30 és este 21:23 perc között. A vonatok 7:30- 10:08, valamint 15:30 – 18:08órák között órás, egyéb időszakokban kétórás gyakoriságokkal közlekednek”

–         napi 2.560 – 7.080 utasra számítanak

–         ez csak a beruházás I. üteme, a II. ütemben a vonalat továbbépítik a bicskei vasútállomásig

–         a kisvasút terveit az Orient 9001 Kft. munkatársa, Kelemen Gábor okleveles üzemmérnök készítette

utasszám

A tervezett utasszám elég merésznek tűnik

 

Az Orbán Viktor által, és Lázár János közreműködésével Felcsútra irányított 600 millió forint EU-s forrással kapcsolatos kérdéseinket múlt hét elején elküldtük a Miniszterelnökségnek, ahonnan cikkünk megjelenéséig választ egyet sem, csak eddig összesen három, türelmet kérő telefonhívást kaptunk.

Megválaszolatlan kérdéseink a Miniszterelnökséghez

– Önök szerint jogszerű és etikus, hogy egy kormányhatározattal a miniszterelnök gyakorlatilag utasítja az NFÜ-t, illetve annak jogutódját, hogy biztosítson „kiemelt felhívást”, vagyis lényegében EU-s forrást egy magánvállalkozás projektjére?

– Önök szerint jogszerű és etikus, hogy az említett magánvállalkozás ráadásul a miniszterelnök szívéhez és házához közelálló felcsúti stadiont üzemeltető alapítvány?

– Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak, vagy bárki másnak sem voltak ezzel kapcsolatban aggályaik?

– Nem számítanak EU-s szankcióra a meglehetősen részrehajló kormányhatározatot követő, célzott pályázati kiírás miatt?

– Miért részesítik ilyen kiemelt bánásmódban a felcsúti kisvasutat?

Erdélyi Katalin – Oroszi Babett

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás