Cikkek

Miből telik Orbán Ráhelnek 15 millió forintos tandíjra? Meg fogsz döbbenni!

Miközben a miniszterelnök zéró toleranciát hirdet a korrupcióra, családtagja sajátos versenyfeltétekkel zajló közbeszerzéseken nyer milliárdokat: veje, Tiborcz István és annak régi üzlettársa játszanak csikicsukit uniós forrásból megvalósuló pályázati kiírásokkal.

Az urizálás-vita közepén végre megszólalt valaki az Orbán családból is: „Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”írja Orbán Ráhel Facebook-posztjában. Az üzenet feltehetőleg a lausanne-i École Hoteliere-ben megkezdett MBA-kurzus 15 millió forintos tandíjának fedezetét firtató kérdésekre adott válasz akar lenni: „…ellenzéki pártok és politikusok rajtam keresztül intéztek támadást Édesapám, Magyarország miniszterelnöke ellen”.

Ha jól értjük, Orbán Ráhel vallomása kissé homályosan ugyan, de arra utal, hogy azt a 60 ezer svájci frankot ne a miniszterelnökön kérjék számon, azt férjével a saját jövedelmükből spórolták össze.

Disclaimer: eszünk ágában sem lenne a miniszterelnök lányának vagy vejének magánügyeivel foglalkozni, ha egyrészt nem éppen arról lenne itt szó, mint például Lázár János vagy Kósa Lajos esetében. Nevezetesen, hogy egy politikus családtagjainál jelennek meg olyan vagyonok, melyeknek az eredetét a mostani magyarázatoknál valamivel meggyőzőbben kellene tisztázni; másrészt fenti közleményével épp az érintett lépett be az Orbán család vagyonosodásáról szóló diskurzusba.

Kérdés tehát, honnét van a lausanne-i tandíj fedezete? Orbán Ráhel közleményének egy mondata mintha arra utalna, hogy ő maga is hozzájárult az MBA-kurzus költségéhez („Közgazdász diplomám van, több mint 3 évet dolgoztam a szálloda iparban és az idegenforgalom egyéb területein”). A KSH adatai szerint tavaly az ágazatban a szellemi foglalkozásúak nettó átlagkeresete 145 ezer forint volt, vagyis Orbán Ráchel a keresetéből – hacsak pályakezdőként nem volt a fizetése az ágazati átlag sokszorosa- érdemben nem nagyon járulhatott hozzá a svájci tandíj költségeihez.

Ha nem a miniszterelnök finanszírozza lánya svájci tanulmányait, Ráhelnek pedig reálisan nem lehetett ehhez elegendő jövedelme, marad az önálló család másik tagja, Tiborcz István, mint „saját erő”. És valóban: a nyilvánosan hozzáférhető adatokból az látszik, hogy az ifjú férj bevételeiből akár több svájci MBA-kurzus költségeire is futná.

Közpénz és közvilágítás

Tavalyi cikkünkben bemutattuk a Tiborcz István tulajdonában álló cég, az E-Os Innovatív Zrt. (később Elios Zrt.) bevételeinek robbanásszerű növekedését: a cég 2009-ben 8,4 millió forint árbevétel mellett 2 millió forint adózott eredményt ért el. 2010-ben a Közgép Zrt. energetikai cége meghatározó részesedést szerzett Tiborczék cégében; ebben az évben az árbevétel 686 millió forintra ugrik, 2011-ben pedig már 3 milliárd fölött van – vagyis a cég bevétele a két évvel korábbinak a háromszázhatvanszorosára nőtt: ilyen növekedést a rendszerváltás óta az E-Os Zrt-n kívül talán csak a Mészáros és Mészáros Kft. produkált.

Ez a látványos prosperálás – akárcsak az anyacég Közgép esetében – a közbeszerzéses piacon bontakozott ki: az E-Os Innovatív Zrt. bevételeinek túlnyomó része különböző uniós finanszírozású energetikai projektekből származik.

Hogy milyen trükkökkel lett egy se tapasztalattal, se tőkével, se megfelelő humánerőforrással nem rendelkező vállalkozásból két év alatt piacvezető például a megújulóenergia-termelésben, tavaly arról is beszámoltunk. Egy biztos: a cég sikerében feltűnően aktív szerepet játszott a Közbeszerzési Döntőbizottság – a KD elnöke pedig ez év tavaszáig az a Kövesdi Zoltán volt, aki 2011 őszén még Közgép felügyelőbizottságában ült.

2013-ban viszont megtörni látszott a lendület: a bevétel az előző évi 40 százalékára esett vissza, az adózott eredmény pedig alig 20 millió forint lett. A cégadatok szerint ebben az évben a Közgép energetikai cége már nem volt tulajdonosa a nevét időközben Elios Innovatív Zrt-re módosító vállalkozásnak, a részvényeken fele-fele arányban osztozott a Green Universe Kft. és a Green Investments & Solutions Kft.

Ez utóbbi a megalakulás óta meghatározó részvényes volt a társaságban, tulajdonosa a pécsi illetőségű Hamar Endre, akinek Tiborczcal közös vállalkozása is volt, az időközben IBC Projekt Kft-nek átnevezett Hamar & Tiborcz Kft. Három héttel az országgyűlési választások után, 2014. április 30-án azonban Tiborcz megvásárolta Hamartól a Green Investments-t, így újra ötven százaléknyi tulajdona lett az Elios Zrt.-ben – és a cég újra szárnyalni kezdett.

Újabb diadalmenet

A közbeszerzési adatokból az látszik, hogy Tiborcz István tulajdonszerzésével visszatérnek a régi szép idők: az Elios Innovatív Zrt. 2014-ben összesen 2,9 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el – ezekből 1,9 milliárd forint értékű szerződést Tiborcz István áprilisi, tulajdonosi visszatérése után kötöttek. A közbeszerzések adatait a táblázat foglalja össze.

szerződéskötés időpontja kiíró pályázat neve Szerződés nettó összege
2014. 02.25 Hévízi Önkormányzat közvilágítás korszerűsítése; KEOP-5.5.0/A 132, 7 mFt
2014. 02.26. Balatonfüredi Önkormányzat közvilágítás korszerűsítése KEOP-5.5.0/A 212,9 mFt
2014.04.22. Kecskeméti Önkormányzat Közvilágítás korszerűsítése KEOP-5.5.0/A 704,1 mFt
2014.05.15 Szekszárdi Önkormányzat Közvilágítás korszerűsítése  KEOP-5.5.0/A 548,4 mFt
2014.08.08. Dunaújvárosi Önkormányzat helyi stadion színes tv-s közvetítésre alkalmas pályavilágításának megvalósítása, korszerűsítése 92 mFt
2014.08.19. Mezőhegyesi Önkormányzat Közvilágítás korszerűsítése  KEOP-5.5.0/A 135,6 mFt
2014.08.28. Széchenyi István Egyetem fotovoltaikus rendszerek kialakítása KEOP-2014-4.10.0/K 149,8 mFt
2014.09.19. Soproni Önkormányzat közvilágításKEOP-5.5.0/A 41,9 mFt
2014.10.02. Hatvani Önkormányzat közvilágításKEOP-5.5.0/A 228,1 mFt
2014.11.05. Kalocsai Önkormányzat közvilágításKEOP-5.5.0/A 409,5  mFt
2014. 11.05. Bácsalmási Önkormányzat közvilágításKEOP-5.5.0/A 112,7 mFt
2014,11.07. Bicskei Önkormányzat közvilágításKEOP-5.5.0/A 86,5 mFt
2014. 12. 08. Óbudai Egyetem Fotovoltaikus rendszer telepítése 102,5 mFt

 

Az adatokból az is egyértelműen látszik, hogy a pályázati sikerek nagy része, 2,1 milliárd forintnyi szerződés egyetlen kiírásnak köszönhető. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012 végén kiírt energiatakarékossági célú tenderének (KEOP 5.5.0./A/12-2013), amelyen többek közt önkormányzatok pályázhattak közvilágítás-korszerűsítési projektekkel.

A nyertes önkormányzatok esetenként milliárdhoz közelítő összegeket kaptak a projektre – az ilyenkor szokásos menetrend szerint megbíztak egy céget a műszaki előkészítéssel és az elnyert pályázati keretre a kiírás elkészítésével. Ezek az előkészítésre vonatkozó megbízások jellemzően tízmillió forint alatti szerződések, és ritkán kerülnek a figyelem középpontjába – holott a közbeszerzési korrupció szempontjából az egész pályázati folyamat legkockázatosabb elemei közé tartoznak a kiírást előkészítő cég és a későbbi győztes esetleges összejátszása miatt.

Az Elios Innovatív Zrt. egy másik KEOP-os programban is tudott nyerni. A 100 százalékos támogatásintenzitású programban “Fotovoltaikus rendszerek” kialakítására lehetett pályázni. A megbízást az Elios Zrt. hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban nyerte el, mivel a beruházás értéke 17 ezer forint híján nem érte el a 150 millió forintos értékhatárt – e fölött már nyílt eljárást kellett volna lefolytatni.

Összességében a fenti két programból 2,3 milliárd forint került a miniszterelnök vejének érdekeltségéhez. A közvilágítás-korszerűsítés projektben nyertek Bicskén is – itt nyert földeket a botrányos állami földbérleti pályázatokon Tiborcz István testvére, Tiborcz Eszter úgy, hogy négyből négyszer a szubjektív szempontoknak köszönhetően előzte meg versenytársait. A Bicskei Önkormányzat novemberben 86 millió forint értékű szerződést kötött a közvilágítás korszerűsítésére az Elios Innovatív Zrt.-vel.

Orbán vejének érdekeltsége nem maradhatott ki a stadion-bizniszből sem: Dunaújváros önkormányzatától kapott 92 millió forint értékű megbízást a helyi stadion „színes tv-s közvetítésre alkalmas pályavilágításának megvalósítására, korszerűsítésére”.

Baráti pályázatokon tarol

Szekszárd Megyei Jogú Város önkormányzata 2012. november 30-án bízta meg Hamar Endre cégét, a Sistrade Kft-t a a KEOP-os közvilágítás-korszerűsítési pályázat kiírásához szükséges műszaki dokumentáció előkészítésével – vagyis a kiírás pontos műszaki tartalmát lényegében Hamar cége határozta meg. A Sistrade által kidolgozott pályázaton pedig aztán az Elios lett a befutó a maga 548 millió forintos ajánlatával.

Itt még a projekt utóéletéből is jutott valamennyi a Sistrade-nek: havi bruttó 487 ezer forintért ők fogják karbantartani a korszerűsített közvilágítást.

Mezőhegyes városával nettó 135 millió forint értékben szerződött augusztusban az Elios – a közvilágítás állapotfelmérését és a pályázati előkészítést itt is a Sistrade végezte. Kalocsa Város Önkormányzata idén novemberben 409 millió forint értékben szerződött a KEOP 5.5.0./A/12-2013 keretében Tiborcz cégével – a pályázat előkészítését a  2013 januárjában kötött szerződés alapján szintén a Sistrade Kft. végezte.

A hévízi projektben egészen nyilvánvaló a dolog abszurditása: a város által kiírt 130 millió forint értékű pályázat előkészítésében részt vett Hamar Sistrade-je – a meghívásos tender megnyerésekor pedig Hamar még formálisan is tulajdonosa volt a Green Investments Kft-n keresztül a nyertes Elios Zrt-nek is– vagyis azon a pályázaton nyert Hamar egyik cége 130 milliót, amelynek előkészítését korábban egy másik cége bonyolította. (A hévízi szerződést nem találtuk meg, de a Sistrade Kft. referenciái közt -„Közvilágítás állapotfelmérés és energiatakarékos korszerűsítési javaslat készítése” ott szerepel Hévíz is.)

Összességében tehát 2014-ben legalább nettó egymilliárd forint értékben nyert Tiborcz István Elios Innovatív Zrt.-je olyan közbeszerzéseket, amelyeknek az előkészítését – ideértve a pályázati dokumentáció elkészítését is – Hamar Endre Sistrade Kft-je végezte. Hamar április végéig a Green Investments Kft-n keresztül ötven százalékban tulajdonosa volt az Eliosnak. Április végén pedig Tiborcz vásárolta be magát a Green Investments Kft. megszerzésével az Elios-ba.

Még több cikk Tiborczékról

Tiborcz István bátyja a NAV informatikai főosztályvezetője lett

Talpalatnyi föld VI.: Tiborcz most nem panaszkodhat

Tündöklés és tündöklés – Tiborczék a közvilágítás-korszerűsítési piacon

Újabb érdekes nyertesek az NFÜ gyalázatos naperőműtenderén

Szegedi naperőmű: Bíróság elé citálja Orbán vejét egy átvert alvállalkozó

Aszfaltozás az Orbán-lagzi előtt: Szokásos Eljárás, vagy kátyúmutyi?

Narancsbőr – Ferenczi Krisztina új könyve az Orbán-vagyonokról, részlet

Készséggel elhihetjük tehát, hogy Orbán Ráhel tandíját tehát nem a miniszterelnök állta – ez nem is nagyon jönne ki a fizetéséből. Elhihetjük azt is, hogy a vonatkozó költségeket a „saját lábon álló önálló család”, azaz a férje fizette. Önmagában még az sem lenne feltétlenül probléma, hogy a huszonéves Tiborcz Istvánnak a semmiből lett cége milliárdos bevételeit évek óta kizárólag állami-önkormányzati megrendelésekből szerzi – bár a mai magyar közviszonyok alapján a miniszterelnök vejével kapcsolatban itt azért már támad némi kétség.

Az viszont az erkölcsi aggályokon is túlmutató kérdéseket vet fel, hogy ezeknek a megrendeléseknek a harmada olyan közbeszerzéses pályázatok eredményeképp jön létre, amely pályázatokat a nyertes cég korábbi tulajdonosának egy másik cége készítette elő és írta meg. (Az a legkevesebb, hogy komoly versenyelőnyt jelenthetett, hogy e sajátos személyi összefonódás révén olyan bennfentes információk juthattak a nyertes birtokába, amelyekkel a konkurens pályázók nem rendelkeztek.) Ráadásul Hamar és Tiborcz egymást váltva tulajdonosok az Eliosban illetve előtársaságaiban, illetve közös vállalkozásuk is volt az elmúlt években.

Az tehát nem kétséges, hogy a profit, amelyből Orbán Ráhel Svájcban tanul, közpénzből bonyolított ügyleteken keletkezett nyereség. A fentiek alapján pedig úgy látszik, Orbán Viktor veje olyan pályázatokon tett szert erre a nyereségre, amelyeket az üzlettársa cége készített elő.

Becker András – Oroszi Babett

A céginformációt az Opten és a Céginfo.hu szolgáltatta.

Ajándékozz Átlátszó-előfizetést karácsonyra!

Vegyél Átlátszó-előfizetést ajándékba! Az összeget te határozod meg, cserébe egy csinos vouchert adhatsz át, mi pedig kérlelhetetlenül folytatjuk a munkánkat jövőre is. Részletek: atlatszo.hu/karacsony

Megosztás