Adatigényléses perek

Megint pert nyertünk az MVM ellen: nem titok Baji Csaba tanácsadói díja

Egy éve írtunk először arról, hogy a Magyar Villamos Művek jelenlegi vezérét, Baji Csabát az előző kormányzati ciklusban tanácsadóként foglalkoztatta a cég vezetése. Mivel akkor az MVM sem a megbízási díjat, sem a teljesítési dokumentációt nem adta ki közérdekű adatként, bírósághoz fordultunk. Tudni szerettük volna: mennyiért és milyen tanácsokat adott a jelenlegi vezérigazgató az akkori menedzsmentnek, akik közül néhányan az ügyészség vádirata szerint bűnszervezetet keretében fiktív szerződések sokaságát kötötték meg.

Később egy informátor eljuttatta hozzánk a megbízási díj összegét: a tanácsaiért havi egymillió forint plusz áfát kasszírozott a szocialista kormányok idején a fideszes kötődésű üzletember. Megírtuk azután azt is, hogy Szász András, az MVM egyik másik akkori tanácsadója egy bírósági tárgyaláson elmondta, a tanácsadás keretében a jelenlegi vezérigazgató támogatta az egyik olyan MVM-projektet is, ami miatt az ügyészség később vádat emelt. Ez csak tovább növelte kíváncsiságunkat a teljesítési dokumentáció iránt.

Baji Csaba támogatta az MVM offshore projektjeit

“Baji Csaba 2006-2007-ben személyes tanácsadói szerződéssel tanácsadója volt a Puerto 2006 SL-nek, egyébként ugyanígy tanácsadója volt Kocsis Istvánnak. A tanácsadói szerződés alapján a teljesítésigazolások ellenében komoly összegeket is felvett. Ezt követően, vagy ennek során ő ismerte a nádprojektet illetőleg a Puerto 2006 ügyeit is és folyamatosan támogatta is” – tovább a teljes cikkre.

Ma megszületett az ügyben az elsőfokú ítélet: a nem jogerős döntés szerint az állami cég nem titkolhatja el a megbízási díj összegét, a teljesítésigazolásokat, illetve a Baji Csaba által készített elemzések többségét sem.

A magunk részéről el tudjuk fogadni, hogy az MVM-nek mint a villamosenergia-piacon működő cégnek lehetnek üzleti titkai. Nyilván nem perelnénk olyan adatokért, amelyeknek a nyilvánosságra kerülése indokolatlanul versenyhátrányba hozná a közösségi tulajdonban álló társaságot. Nehéz volt azonban elképzelni, hogy hat évvel ezelőtti, más világgazdasági és szabályozási környezetben megszületett piaci elemzések ma, 2012-ben milyen üzleti károkat okoznának. Ráadásul szerintünk éppen a társaság érdeke az, hogy minden kétséget eloszlasson azt illetően, hogy a jelenlegi vezérigazgató egy zűrös panamákkal teli időszakban megalapozottan kasszírozott-e évi 12 millió forintot egy állami cégtől.

Az elsőfokú ítélet ellen nem fogunk fellebbezni. Reméljük az MVM is belátja végre, nem titkolhatja el a közvélemény elől a kezelésében levő közérdekű adatokat.

Az adatigénylés letölthető innen (PDF)

A kiadott, részben kitakart megbízási szerződés letölthető innen (PDF)

A megbízási szerződés módosításai letölthetőek innen (PDF), innen (PDF) és innen (PDF).

Az atlatszo.hu keresetlevele letölthető innen (PDF)

Az informátorunk által beküldött, csonkítatlan megbízási szerződés letölthető innen (PDF)

A bíróság elsőfokú ítéletét letöltheti itt (PDF)

>>> Tovább a korábbi MVM-cikkekre

(Fotó: innen.)

 

Megosztás