Cikkek

Az SCD-csoport széthordása: Irányított felszámolás

Bűzlik a különböző összeférhetetlenségek gyanújától az SCD-csoport balatoni turisztikai portfóliójának felszámolása. A Magyarországon és külföldön bejegyzett cégeket összekapcsoló, nehezen átlátható struktúrájú cégcsoport, amely korábban százmilliárdos fejlesztéseket ígért a tó környékére, 2011 nyarára gyakorlatilag szétesett, zilált tulajdonviszonyokat hagyva maga után. A cégadatbázist vizsgálva azt találtuk, hogy a cégcsoport átalakítását a Malév felszámolóbiztosához, Varga Jenőhöz köthető üzleti kör vezényli le, a portfolióból kivált projekttársaságok zöme pedig offshore tulajdonba vándorol.

*****

Szinte lehetetlen megmondani, hogy befektetésként valójában mennyit ért az SCD-csoport által a kétezres évek elején összevásárolt balatoni turisztikai holding. Az impresszív SCD-portfólió kevésbé Balaton-központú részét, például egyes budapesti ingatlanokat a Jászai Gellért üzletembert az előtérbe toló csapat vitte magával. A tó körül félbemaradt fejlesztéseket a rejtőzködő tulajdonosokat képviselő Nagy Gábor vette át. A balatoni portfólió legérdekesebb eleme, a sármelléki repülőtér felszámolásában részt vevő Varga Jenő és Nagy Gábor közötti kapcsolat összeférhetetlenséget sejtet. Mint arról korábban írtunk, Varga Jenőt különös körülmények között jelölte ki idén egy állami cég a Malév felszámolóbiztosának is.

Gyűlnek a kérdőjelek a Malév felszámolása körül: Varga Jenő felszámolóbiztosnak nincs is irodája a felszámolásra kijelölt állami cég irodájában, összeférhetetlenségi aggályok is felmerülnek vele kapcsolatban, és senki nem hajlandó nyilatkozni. A háttérben viszont felsejlik Pintér Sándor belügyminiszter, az SCD Csoport, valamint a sármelléki repülőtér felszámolásának zűrzavaros története, amiben szintén Varga Jenő játszotta a főszerepet. Tovább a teljes cikkre.

Varga Jenő és az SCD-csoport kapcsolatának előzménye, hogy 2009-től 2011 márciusáig Varga volt a sármelléki repülőteret korábban üzemeltető ír-magyar Cape Clear Aviation Kft. (CCA) felszámolóbiztosa, és így ő adta bérbe a cégcsoporthoz tartozó, a repülőtér üzemeltetését átvevő FB Airport Kft.-nek a CCA eszközeit 2009 végén. 2011 augusztusában előbb az új üzemeltető közvetlen tulajdonosa, az Aviation Group Zrt. majd novemberben az FB Airport is felszámolásba ment. Mindkét felszámolást a Vectigalis Zrt., Varga volt cége végzi. Az FB Airportnak ráadásul úgy sikerült bebuknia, hogy 2010 júniusában a cég az állami – már kormányváltás utáni vezetésű – Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) összesen egymilliárd forintnyi forgóeszköz- és beruházási hitelről állapodott meg.

A HVG akkor arról írt, hogy az MFB „a luxemburgi FlyBalaton Investment S.A.-nak az FB Airportban lévő, a kölcsön biztosítékául szolgáló 100 millió forint névértékű üzletrészét 1,6 milliárd forintra tette.” A hitel visszafizetésének határideje az egyes hitelrészeknél 2015, illetve 2025 lenne.

Nagy Gábor 2011. nyarán tűnt fel a történetben, az SCD-csoport több vállalkozását és befektetését megvásárolva. A cégcsoport sármelléki része ekkor került a zalaegerszegi székhelyű Turisztika Hungária Kft. (TH) tulajdonába – az Aviation Group és rajta keresztül az FB Airport tehát már Naggyal a hátuk mögött kerültek felszámolásba. A TH ügyvezetője és egyetlen tulajdonosa az MTI-nek tavaly gyakorlatilag bevallotta, hogy mindössze stróman: „arra vonatkozóan, hogy kik és milyen tőkeerővel állnak a cégjegyzék szerint 2011. július 28-án 500 ezer forintos törzstőkével bejegyzett TH mögött, az ügyvezető Nagy Gábor annyit válaszolt, a társaság nem a tulajdonosai által szeretne megjelenni a hazai médiában”.

Nem sorsolták a felszámolókat

A felszámolások mögötti háttérérdekeket sejtet a Zala Megyei Bíróság egy közelmúltbeli, szabálytalannak tűnő végzése. Ebből ugyanis kiderül, hogy a Vectigalist “kézzel”, vagyis nem a véletlenszerű elektronikus sorsolással választották ki a cég felszámolására. A cégközlönyből megismerhető 2012 februári végzés azzal egészíti ki az FB Airport felszámolásáról szóló tavaly novemberi döntést, hogy a bíróság ekkor ”az elektronikus kijelölési eljárástól eltérően rendelte ki a felszámolót, figyelemmel az adós társaság sajátosságaihoz igazodó szakértelemre”.

A felszámolási eljárásokban a felszámoló céget – az összejátszást elkerülendő – véletlenszerűen szokták sorsolni. A csődtörvény tavaly elfogadott módosítása ezen változtatott, de a változtatás 2012 március elsején lépett hatályba, ezelőtt tehát nem lehetett volna alkalmazni. Az új szabályozás szerint ha a bíróság nem sorsol, akkor meg kell jelölni az elektronikus rendszer által javasolt felszámolót is, és részletesen indokolni kell az eltérés alapjául szolgáló indokokat, így azt is, hogy a bíróság által végül kirendelt kirendelt felszámoló miért rendelkezik „az adós sajátosságaihoz szükséges szakértelemmel és megfelelő kapacitással”.

Harmatha Ivetta 2012. januárja óta a könyvvizsgálója a Balatontourist Zrt.-nek. Ez a cég – amelybe még a Jászai-féle SCD-csoport vásárolt össze balatoni kempingeket – hivatalosan az SCD Balaton Holding tulajdonában van, ez utóbbi pedig 2008 óta egy ismeretlen tulajdonosi hátterű offshore vállalat, a luxemburgi SCD Holding S.A. érdekeltségébe tartozik. Az adóparadicsomban bejegyzett cég más vállalatok tömegével osztozik a székhelyén. Ezek valószínűleg szinte mind az ugyanezen a címen működő Experta Corporate and Trust Services S.A. által üzemeltetett postafiókcégek.

Az SCD Balaton Holding, és a hozzá tartozó Balatontourist esete azért különleges, mert ez a cég – több más, a Jászai Gellért-féle cégtől Nagy Gábor érdekeltségébe kerülő vállalattal ellentétben – nem került felszámolás alá. A felszámolásokat a Vectigalis végzi – az a cég, amely Varga Jenő legismertebb érdekeltsége volt, és amelyik alkalmazta Harmatha Ivettát, a Balatontourist jelenlegi könyvvizsgálóját is.

Harmatha Ivetta – a Malév felszámolását kezdeményező Bellum 2000 Kft. ügyvezetőjéhez, Krieg Ferenchez hasonlóan – korábban is kapcsolatban állt Varga Jenővel: például amikor a korábbi cikkünkben említett Pannon Tender Kft. üzletrészeit egy kézbe gyűjtötte, majd 2007-ben eladta Vargának. A pécsi egyetem alig két hónappal az adásvétel előtt az akkor közismerten Varga érdekeltségébe tartozó Vectigalis munkatársaként adott megbízást Harmathának, aki ma igazgatósági tagja a közvetetten Varga Jenő részvételével működő Pannoninvest Libra Zrt.-nek is.

Varga 2011 októberérében hivatalosan kiszállt Vectigalisból, majd nemsokára Nagy mellett tűnt fel pénzügyi-gazdasági szakértőként. A Vectigalis által delegált felszámolóbiztos most mindhárom „repteres” cégnél is ugyanaz a személy, Péter Márta, aki az Opten cégadatbázisában fellelhető adatok szerint korábban dolgozott már Nagy Gábor irányította cégnek: 2007-ben úgy volt az Investlízing Zrt. vezetője, hogy eközben a céget tulajdonló World-Metal Kft.-t Nagy Gábor ügyvezette.

A balatoni ingatlanok Luxemburgba mennek

Az SCD-csoport 2004 és 2005 között vásárolt meg három, balatoni kempingeket birtokló céget: a korábban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. birtokában lévő Siotour Zrt.-t, a Veszprém megyétől, valamint kisrészvényesektől megvett Balatontourist Zrt.-t és a Zala megyétől megvásárolt Zalatour Kft-t. A három céget az SCD Balaton Holding Zrt. alá szervezték, és a Balatontourist, valamint a Déliparty Camping Zrt.-re nevet változtatott Siotour még mindig ennek a cégnek a birtokában van.

Az anyacég, tehát a Nagy Gábor érdekeltségi körébe tartozónak tekinthető SCD Balaton Holding ellen nemrég gazdasági pert indított a magyar állam. A Kaposvári Törvényszéktől kapott tájékoztatás szerint az állam két és fél milliárd forintot, plusz kamatokat követel az SCD Balaton Holdingtól, méghozzá a Siotour eladása kapcsán. Ezt a pert Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszékről a Kaposvári Bíróságra helyezte át, élve az igazságszolgáltatási rendszer átalakítása óta fennálló új jogosultságával. A ilyen áthelyezések ellen – kézi vezérlésű igazságszolgáltatást emlegetve tiltakozott a Magyar Transparency International.

Handó választása egyébként már csak azért is különös, mert a somogyi megyeszékhelyen az SCD-csoportnak múltja van. Kaposváron az általuk szervezett beruházásban épült élményfürdő, mi több, a Siotourról leválasztott Deseda Kft.-t a hasonnevű kempinggel együtt vette meg a város az SCD-csoporttól. Arról nem is beszélve, hogy a Jászaiék által összevásárolt turisztikai portfólió jelentős része is a Balatont délről határoló Somogy megye területén fekszik.

Kepli Lajos jobbikos képviselő 2011 nyarán sajtótájékoztatón beszélt az SCD-csoport szerinte kétes ügyeiről. Azt mondta, fel kellene tárni, hogy miként kerültek ki a köztulajdonból 2005-ben a balatoni kempingek, és „hogyan sikerült a Balaton legértékesebb ingatlanjait egy nyilvánvalóan szélhámos cég kezére átjátszani”. Arról beszélt, hogy amikor az SCD-csoport korábban felvásárolta a Balatontouristot és két másik turisztikai céget, és 2014-ig 28 luxusszálló és üdülőfalu felépítését ígérte, 104 milliárd forintos összegben. Ebből semmi nem lett, hat év alatt egy kapavágás sem történt – mondta akkor Kepli Lajos, megjegyezve: most pedig „óriási haszonnal kiszállni igyekszik az üzletből, ismeretlen kézre juttatva”.

Noha tavaly szeptemberben a balatoni kempingpiac 85 százalékát tulajdonították csak a Balatontouristnak, a cég közelebbi vizsgálatakor kiderül, hogy ez az arány legfeljebb a cégcsoport egészére nézve lehet helytálló. A helyi Sonline 2011 októberében azt írta, „a Balatontourist ma tizenhét balatoni kempinget üzemeltet, a hajdani, jóval nagyobb számú Siotour-kempingflottából mára hét maradt a társaság berkeiben a déli parton”.

A portfolióból kikerült kempingek sorsára az SCD Balaton Holding Zrt. éves beszámolóiból lehet következtetni. A társaság 2007-es cégbeszámolójának kiegészítő melléklete szerint ebben az évben a Balatontouristból és a Zalatourból összesen 16 projekttársaság vált ki. A kiváló cégek nevéből (például Füred Resort Kft., vagy Holiday Park Akali Kft.) kiindulva jellemzően önálló turisztikai egységek váltak le így. Ezeket a cégeket az anyavállalat még abban az évben szinte az utolsó szálig eladta a cégcsoport Luxemburgban létrehozott tagjának, az SCD Balaton Development S.A.-nak. Egy vállalat jutott a bahamai bejegyzésű SCD Group International Ltd.-nek, és mindössze egy – a Badacsony Park Kft. – maradt a vállalatcsoport Magyarországon bejegyezett tagjainál.

Olyan mértékben ürítették ki a céget, hogy a könyvvizsgáló KPMG 2008. áprilisán aláírt éves jelentésében külön felhívta a figyelmet arra, hogy a társaság akkori saját tőkéjének mértéke, cirka száznyolcvanmillió forint, nem érte el a törvényben előírt minimális szintet.

A Siotour hagyatéka is hasonló sorsra jutott a következő évben. A vállalat 14 projekttársaság kiválásával gyakorlatilag kiürült: könyv szerinti értéke hárommilliárd-százmillióról kétmillió forintra csökkent. Több ilyen vállalatot már 2009-ben kivezettek a magyar SCD-csoport könyveiből. Szúrópróbaszerűen elvégzett ellenőrzésünk szerint a Siotour és a másik két vállalat örökségéből mára több vállalat, így az egyaránt jó csengésű Yacht Club Almádi Kft. és a Yach Hotel Szemes Kft. is a luxemburgi SCD Quinlan Private Balaton Development S.á.r.l. tulajdonában van.

Ugyancsak az SCD és volt ír partnerének nevét viselő cég birtokolja a Thermal Hotel Zalakaros Kft.-t, amelynek sorsa kevésbé szerencsésre fordult: néhány napja felszámolási eljárás indult ellene. A Zala megyei bíróság által kirendelt felszámoló megintcsak a Vectigalis Zrt. lett.

Sarkadi Nagy Márton

(Illusztráció: innen)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42