Adatigénylések

Magyar Turizmus Zrt.: Ötmilliárd médiára, közel félmilliárd Simicskáéknak

Gyors ötmillárd médiaügynökségeknek kormányváltás előtt, azóta szűk félmilliárd egy Mahir-leányvállalatnak. Különös nagybeszerzésekkel és a Balatonring-ügy nyomaival találkoztunk a Magyar Turizmus Zrt. 2010. januárja és 2011. szeptembere közt kötött szerződéseinek listájában (PDF), amelyet közérdekű adatigénylés útján kaptunk meg az állami cégtől.

A listán található két legnagyobb, milliárdos nagyságrendű szerződést ugyanannak a médiaügynökségi tendernek a belföldi, illetve külföldi tevékénységeket elnyert pályázóival kötötte a Magyar Turizmus Zrt. (MT). Noha a kiírást eredetileg 2009-ben tették közzé az Európai Unió hivatalos lapjához közbeszerzéseket közlő részében (a kiadvány magyarul online itt elérhető), a szerződéseket éppen csak a kormányváltás előtt, 2010. május 10-én kötötték, és azok hatálya jócskán kiterjed az új kurzus idejére is, mivel csak 2012 tavaszán járnak le.

Külföldi médiaügynökségi tevékenységre az MT a Mediaedge:cia Hungary Kft.-vel kötött hárommilliárdos szerződést. A cégről a Széles Gábor és családja tulajdonában lévő Magyar Hírlap korábban azt írta, hogy “a Gyurcsány-kormány idején is több kormányzati kampányban vett részt. Így például ők jelenítették meg az MSZP–SZDSZ-koalíció felbomlását előidéző 2007-es szociális népszavazás kormányzati üzeneteit is”, illetve a Bajnai-adminisztráció idején a Miniszterelnöki Hivataltól kaptak bruttó kétszázmillió forintos kommunikációs megbízást.

A tender belföldi, kétmilliárdos értékű részét elnyerő I.M.G. Inter Media Group Kft. már nem köthető ilyen könnyedén valamelyik politikai oldalhoz: noha az MT-vel még az előző ciklus idején szerződtek, a HVG ez év márciusi cikke szerint azóta is több mint 300 millió forint állami megrendelést nyertek el. Az I.M.G. Kft-ben egyébként 2010. júliusában lett többségi tulajdonos az a Patonai Péter, aki a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója volt az első Orbán-kormány idején.

A ciklusvégi időkben kötött nagyértékű szerződéseket nem csak a kifejezetten kormányzati szektorban, hanem az állami tulajdonban lévő cégeknél is gyakran körüllengi a korrupció gyanúja, mert az állami vállalatok is gyakran ekkortájt cserélnek – gyakran politikai kötődésű nevek fémjelezte – vezetőséget.

Az MT-nél, amelyben a tulajdonos magyar állam jogait a Magyar Fejlesztési Bank gyakorolja, 2010. júliusa óta a szállodaüzemeltetésben érdekelt Danubius Zrt. korábbi értékesítési vezetője, Horváth Gergely a vezérigazgató, elődje, Róna Iván (korábban az MSZP-közeliként emlegetett Leisztinger Tamás érdekkörébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. berlini irodájának vezetője) a Spa Hungary Holding Zrt.-nél folytatta.

Simicska-cég a turizmusban is

Az elmúlt hónapokban az atlatszo.hu-n feldolgozott, Simicska-közelinek mondható vállalatok állami cégekkel kötött szerződéseinek valóságos dömpingje után valószínűleg kevés olvasónk lepődik meg azon, hogy a Magyar Turizmus Zrt. is szerződött ilyen vállalattal. A Simicska Lajos vezérigazgatta Mahir Magyar Hirdető Zrt. tulajdonában álló Mahir Kiállítás és Rendezvény Szervező és Kivitelező Kft. a kérdéses időszakban többször is dolgozott az állami cégnek.

A legutóbbi kormányváltást megelőzően, 2010. január elsején az abban az évben tartott külföldi turisztikai kiálltások magyar standjainak felállítására kiírt közbeszerzési ajánlat egyik részajánlatát közel kilencvenhétmillió forint értékben nyerte el a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. A 2010. március 4-8. közötti Utazás 2010 kiálltáson egyes régiók standjait cirka huszonkettő és félmillió forint értékben menedzselhette a cég  – a hasonló megbízást nyert másik három céggel egyenként hat-tízmillió között szerződött az MT.

A kormányváltás után, 2010. november 30-án a külföldi turisztikai kiállítások magyar standjainak megvalósítását immár kétszázharmincmillió forintért, egyedül nyerte el a Mahir-vállalat. Ez az összeg az MT részéről a 2010-esnél nagyjából nyolcvanmillió forintal több kiadást jelent, ugyanis akkor a Mahir Kiálltás és Rendezvény és a negyvennyolcmilliós értékben tender-résznyertes másik győztes, a Promo Kft. munkája összesen száznegyvenötmillió körüli összegbe került az állami vállalatnak.

Különös momentum, hogy a kiírásról hírt adó 2010. októberi Közbeszerzési Értesítőben az MT is százötvenmilliósra becsülte a szerződés végösszegét, ahogyan az is, hogy a tavalyi részgyőztes Promo Kft. az MT honlapján nyilvánosságra hozott szerződés szerint ezúttal a Mahir-cég alvállalkozójaként kapta meg a megbízás körülbelül tíz százalékát. Az MT honlapján megtalálható archív szerződési listából az is látszik, hogy 2008-ban és 2009-ben is végzett a Mahir hasonló tevékenységet az állami cégnek, évenként átlagosan százhúszmillió forintért.

Egy újabb, 2011 márciusi, hidetmény néküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra hivatkozó szerződés még huszonkétmillió forintnyi standállítási munkát adott a Mahir Kiállítás és Rendezvénynek, bár ezt a listában nem, csak az MT honlapján találtuk meg. Ugyanitt találtuk meg az adatkérésünk eredetileg célzott időtartamából kieső, 2011. október 28-án aláírt szerződést, amelynek alapján 2011. novemberétől kezdve az állami vállalat egy éven át újabb kétszázharmincmillióért adja a külföldi standok megvalósításának feladatát a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó cégnek.

Ez 2008 óta összesen körülbelül nyolcszázhatvanmillió forintnyi megbízás, ebből négyszáznyolcvanmillióról a kormányváltás óta eltelt másfél évben született döntés.

Sávolyi nyomok

A listán megtalálható a sávolyi Moto GP-projekttel kapcsolatos jogi szolgáltatásra adott megbzási szerződés is, amelynek értelmében a Réczicza White and Case LLP óránként 250 eurónak megfelelő forintösszegért szűk egy hónapon át vett részt a projektelőkészítésben. A pátyi lakópark-ügy kapcsán elhíresült Sedesa-csoport részvételével eredetileg 2008-ban indult beruházás a megbízás idejére már csúszott a Balatonring pálya átadásával, sőt, ekkorra már az állami szereplők (Magyar Fejlesztési Bank, Magyar Turizmus Zrt.) belépésének megágyazó kormányhatározat is megszületett.

A Réczicza White and Case LLP megbízása 2010. január 8-án indult és 2010 február 15-ére le is zárult. Az Indexen január 15-én jelent meg a sávolyi beruházással kapcsolatos tényfeltáró cikksorozat első része, amely márciusra a közérdeklődés középpontjába került, és végül Niklai Ákos, az MT akkori vezérigazgatója lemondásába torkollott. Sávollyal kapcsolatos feladatait később Suchman Tamás kormánybiztos is “visszaadta” Bajnai Gordon akkori miniszterelnöknek.

A Réczicza White and Case LLP-ről egyébként az Index 2003-ban azt írta, hogy az “előző kormány”, vagyis az első Orbán-kormány “APV-jének háziirodájaként” könyvelték el, “mert egy sor perben képviselte az állami tulajdonost”.

A botrány napjaiban több újság is foglalkozott az elszámoltatási tematikába amúgy belebonyolódott Fidesz Sávoly-ügyben tanúsított különös visszafogottságával. A legerősebb nyilatkozatot Havasi Bertalan akkori Fidesz-sajtófőnök, ma a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár tette, amikor azt ígérte, ha nyernek, az összes “sávolyi” szerződést nyilvánosságra hozzák. Ez azonban azóta sem történt meg.

A Magyar Turizmus Zrt. 2010. január 1. és 2011. szeptember 1. között kötött, legalább ötmillió forint értékű szerződéseinek listáját az atlatszo.hu adatigénylésére adott válaszlevéllel együtt itt töltheti le, kereshető PDF/A formátumban.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42