Adatigénylések

A Paksi Atomerőmű is hirdetett a Mahirnál

A Paksi Atomerőmű Zrt. is hirdetett a Simicska Lajos nevéhez fűződő Mahir Zrt.-nél – derült ki egy közérdekű adatigénylésünkre kapott válaszból. Az adatkérésben azt tudakoltuk, hogy az állami tulajdonban működő MVM-cégcsoport – amelyhez a Magyarország egyetlen atomerőművét állami monopóliumként üzemeltető Paksi Atomerőmű is tartozik – kötött-e szerződéseket a Mahir cégcsoporttal.

Korábban megírtuk, hogy az anyacég MVM Zrt. képviseletében az akkori vezérigazgató, a más ügyeiről is hírhedt Kocsis István is szerződött Simicskával, még 2008-ban. A Paksi Atomerőműtől kapott tájékoztatás alapján ez a vállalat még korábban, 2007-ben kötött szerződést a Mahirral. Ez azért különös, mert Kocsisról a budapesti főpolgármester-helyettes politikai bukásával végződő, 2009-es “Hagyó-Kocsis háború” előtt éppen nem fideszes, hanem más irányú kapcsolatairól volt ismert (a Magyar Narancs 2004-ben például “az MSZP-hez és az OTP-hez egyaránt kötődő” személyiségként aposztrofálta). A szerződést a Paksi Atomerőmű részéről szignáló Kovács József vezérigazgató neve sem ismeretlen. Az MVM offshore-botrányai kapcsán többször írtak Kovácsról: szerepelt az elhíresült “offshore borospince” ügyében, valamint szerepe volt a Nád MPS-H Kft. történetében is.

A 2007 márciusában megkötött szerződés összesen húszmillió forint értékű, a Magyar Nemzetben, a Hír TV-ben, valamint a  két médium online mutációjában megjelenő direkt és PR-hirdetésekről szól (szerződés, PDF). Érdemes megjegyezni, hogy mindkét médium tulajdonosi körében megtalálhatóak Simicska Lajos bizalmasai, például Liszkay Gábor vagy Tóth Marianna. A szintén megküldött teljesítési igazolásból kiderül, hogy az állami vállalat a teljes húszmiliós keretet kihasználta (teljesítési igazolás, PDF). A teljesítési dokumentumokból pedig az látható, hogy az egyszerű cégimázskampányt futtató Paksi Atomerőmű ugyanolyan hirdetését gyakorlatilag három hónapon keresztül nézhették a jobboldali napilap olvasói a gazdaság rovat lapjának alján (októberi, novemberi, és decemberi teljesítések, PDF).

(Fotó: innen)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42