Debrecen

Először zúdult népharag a fideszes polgármesterre a Debrecenbe tervezett kínai akkugyár miatt

Első alkalommal állt a debreceniek elé a város polgármestere, Dr. Papp László az augusztusban bejelentett CATL-akkumulátor-gyár ügyében. A nyilvánosság bevonására most is csupán amiatt került sor, mert a veszélyes üzem katasztrófavédelmi engedélyének kiadása miatt kötelező volt közmeghallgatást tartani. A közel ezer fős hallgatóság azonban nem kért a hatósági tájékoztatóból és dühödten tiltakozott magának az akkugyárnak a város határában történő létesítése ellen. 

Folyamatos bekiabálások kísérték azt a közmeghallgatást, amit a kínai CATL akkumulátor-gyárának engedélyezése ügyében tartottak Debrecenben, január 9-én. A város polgármestere, Dr. Papp László (Fidesz-KDNP) az esemény másnapján úgy nyilatkozott az RTL híradójának, hogy a botrány a közmeghallgatáson megjelenő  „politikai aktivisták” megjelenése miatt történt. „Amikor a politikai szereplők a késő esti órákban már távoztak, akkor lehetett viszonylag értelmes párbeszédet folytatni” – adta elő a saját értelmezését a polgármester a történtekről. 

A lakossági felháborodást valamiféle politikai manőverként beállítani kívánó polgármester és a hatóságok a közmeghallgatáson egyébként számos eszközzel próbálták a helyieket „leállítani”. 

Debrecen és környéke is célpontja az akkumulátorgyártó nagyhatalmi törekvéseknek | atlatszo.hu

Fábián István vegyészprofesszor arra figyelmeztetett, hogy a cég alig közöl információkat az alkalmazott technológiáról, s a Debrecen környéki vizekbe mindenképpen kerülnek majd szennyezőanyagok. Emellett több felszólaló felhívta a figyelmet a gyár óriási vízigényének beláthatatlan következményeire, a talaj- és rétegvíz-szint már most megfigyelhető csökkenésére is.

Az eseményt elvileg a katasztrófavédelmi törvény előírásai szerint azért kellett összehívni, hogy az engedélyezéshez készült biztonsági jelentés kapcsán meghallgassák a lakosság véleményét is.

A várható indulatok leszerelésének egyik eszközeként viszont a katasztrófavédelem tagjain kívül több előadót is meghívtak az eseményre: a CATL-gyár és a környezetvédelmi hatóság számos képviselője mellett megjelent a debreceni városvezetés részéről a polgármester, az alpolgármester és a jegyző is. Mindez, ahogy többször elhangzott, a lakosság „hiteles“ informálása érdekében történt, ahogy az is lakosok érdekét szolgálta – hangzott el –, hogy időkorlát nélkül, minden kérdést fel lehetett tenni.

fotó: Átlátszó / Balogh Dénes

És elvileg válaszoltak is minden elhangzott kérdésre: a 16 órakor kezdődő esemény 6 és fél órán keresztül, késő estig tartott. De nemcsak a hatóságok és a politikusak voltak kitartóak, hanem a debreceniek is – hosszú órákon át tiltakoztak az ellen, hogy a fejük felett döntöttek az akkumulátor-gyár létesítéséről. 

Emellett hangos bekiabálásokkal fűszerezett kérdések hangoztak el a veszélyes üzem környezeti veszélyeiről és katasztrófavédelmi kockázatairól. A hatóságok válaszai azonban nemigen győzték meg a hallgatóságot. Pedig Papp László polgármester arra is ígéretet tett, hogy még a gyár működésének megkezdése előtt, Mikepércs polgármesterével közösen monitoring-rendszer kiépítését kezdik meg az érintett két településen.

Több nagyfogyasztású veszélyes üzem is „elihatja” majd a vizet a lakosság elől Debrecenben | atlatszo.hu

„A frissvíz-igény 1000 köbméter/óra, és egyébként utána ennek a tisztítása és a visszaforgatása egy következő igényt jelent. Itt pont az iváncsai, illetve a komáromi, gödi gyárak kapcsán ezen tevékenykedünk, hogy hogyan tudjuk ezeket a szinteket csökkenteni úgy, hogy újra használjuk.

Egy, a gyárhoz legközelebb eső szepesi városrészből érkező lakos elpanaszolta: a házát már most nem tudja eladni. Ráadásul még arról sincs információja, hogy a jelenleg 67 hektáron épülő – de összességében 220 hektárra tervezett – üzem a lakóhelye irányába fog-e tovább terjeszkedni. 

A közmeghallgatáson a CATL képviselői egy filmet is levetítettek a gyár működéséről. Mindezt a helyiek hangos méltatlankodása kísérte: a lakosokat ugyanis a termőföldek megszüntetése, a vízkészlet veszélyeztetettsége és a vendégmunkások városba költözése sokkal inkább érdekelte és izgatta, mint a kínai gyár reklámfilmje. 

 

A Fidesz-KDNP fővárosának tartott Debrecenben lényegében ez volt az első olyan eset, ahol a helyiek kinyilvánították a felháborodásukat egy kormánypárti döntés ellen. 

Hogy lesz-e folytatás, nem tudni. A debreceni lakosoknak mindenesetre még egy január 20-ai környezetvédelmi közmeghallgatáson is módjuk nyílik arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, és hangot adjanak az akkumulátor-gyárral kapcsolatos véleményüknek.  

Dr. Papp László, fideszes polgármester (fotó: Átlátszó / Balogh Dénes)

Szöveg: Bodnár Zsuzsa; videó: Balogh Dénes

Címlapkép: Tiltakozó lakos szólal fel a közmeghallgatáson, amit a kínai CATL akkumulátor-gyárának engedélyezése ügyében tartottak Debrecenben, január 9-én (fotó: Átlátszó/Balogh Dénes)

Megosztás