környezetvédelem

Idén már júliusban elhasználtuk a Föld egy évnyi megújuló erőforrásait

Évről évre egyre korábban érjük el a Globális Túlfogyasztás Napját, vagyis azt a napot, amikor felhasználjuk az összes megújuló erőforrást, amit a Föld abban az évben adni tudott. Idén világszinten július 28-án jutottunk el erre a pontra, az év többi részében már a tartalék erőforrásainkból élünk. Magyarországon a túlfogyasztás napja a globális átlagnál még korábban, májusban következett be. Ökológiai lábnyomunk legnagyobb részét a szénlábnyomunk, felét pedig a táplálkozásunk teszi ki.

A Globális Túllövés vagy Túlfogyasztás Napja (Overshoot Day) – ezt az elnevezést viseli az a nap, amikor az adott évben az emberiség már felhasznált minden erőforrást, amit a természet egy év alatt adni képes. Ennek a napnak a bekövetkeztétől az év hátralevő részében már a Föld véges tartalékaiból élünk, a jövő erőforrásaiból veszünk el.

A Globális Túllövés napját úgy számítják ki, hogy elosztják a bolygó biokapacitását (a Föld által az adott évben előállítható ökológiai erőforrások mennyisége) az emberiség ökológiai lábnyomával (az emberiség igénye az adott évben), és megszorozzák az év napjainak számával, vagyis 365-tel.

Évről-évre megfigyelhető, hogy egyre hamarabb érjük el a Globális Túllövés Napját. Míg 1971-ben ez a nap csak december 25. volt – tehát majdnem egész évben megújuló természetes erőforrásokból éltünk –, idén már július 28-ra esett. Vagyis az idei év felétől már a tartalék erőforrásainkat használjuk fel.

A túlfogyasztás napja 2022-ben Magyarországon a globális átlagnál korábbra, május 30-ra esett.

A legszembetűnőbb túlhasználat világszinten a természetes nyersanyagok használatában figyelhető meg, mint például a fa túlzó felhasználása vagy a túlhalászat. Valamint nagyban hozzájárul az is, hogy a fosszilis energiahordozók elégetésével pár száz év alatt használjuk el azt az energiát, amit a Föld évmilliókon keresztül termelt ki – írta az Euronews.

Az Overshoot Day nevű szervezet szerint, habár az egyének képesek a saját otthonukat és közösségüket jobbá tenni, de a valódi globális hatás lehetősége a kormányok és a vállalkozások kezében van, akiknek figyelembe kellene venniük, hogy Földünk erőforrásai végesek.

A fenntarthatóság nevében öt fő területet neveznek meg, ahol különböző stratégiákkal jelentős javulást lehetne elérni. A bolygó védelmében fontosnak tartják a klasszikus értelemben vett természetvédelmet (a természet védelmét és megőrzését), a helyreállítást (a túlhasznált területek újraerdősítését), a megújuló mezőgazdaságot és halászatot. 350 millió hektár erdő újraerdősítése 8 nappal eltolná a Túlfogyasztás Napjának időpontját.

Városi szinten az intelligens várostervezést emelik ki, amibe olyan elemek tartoznak, mint az energiahatékony épületek építése vagy a hatékonyabb személyszállítási és tömegközlekedési lehetőségek.

Ha világszerte 50 százalékkal csökkentenénk az autózásból származó lábnyomunkat, és az autóutak egyharmadát tömegközlekedéssel, a többit pedig kerékpározással és gyaloglással helyettesítjük, akkor a Föld Túlfogyasztásának Napja 13 nappal későbbre tolódna.

Élelmiszerpazarlás = 13 nap

Ökológiai lábnyomunk legnagyobb részét (60 százalékát) szénlábnyomunk teszi ki. Így az energiafelhasználás terén a gazdaság szén-dioxid-mentessé tételét tartanák fontosnak. Ha az emberiség ökológiai lábnyomának szén-dioxid-komponensét 50 százalékkal csökkentenénk, az több mint három hónappal tolná ki a Föld Túlfogyasztásának Napját.

A Föld biokapacitásának felét arra használjuk fel, hogy táplálkozzunk. Az élelmiszerpazarlás és a húsfogyasztás csökkentése számottevő javulást eredményezne: ha a húsfogyasztást felére csökkentenénk, akkor a Túlfogyasztás Napja 17 százalékkal tolódna el, az élelmiszerpazarlás minimalizálásával pedig további 13 nappal.

Az ENSZ előrejelzése szerint 2100-ra 7,3-15,6 milliárd ember fog élni a Földön, a népesség növekedésével pedig a bolygóra nehezedő nyomás is növekszik. Az Overshoot Day számításai szerint, ha minden második család eggyel kevesebb gyermeket vállalna, és a szülővé válást két évvel elhalasztanák, 2050-re 49 nappal tolnánk el a Túlfogyasztás Napját.

Szémann Tamás – Pete Luca

Címlapkép: www.overshootday.org/Átlátszó-montázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42