adatvizualizáció

A száguldó infláció miatt közel 800 milliárd forint plusz ÁFA-bevétele lett az államnak az idei első félévben

A Magyar Államkincstár első hathavi adatai alapján a száguldó infláció alaposan megtömi a költségvetést, és a megemelt rezsi 27 százalékos áfája még nem is látszik a számokban. Az viszont biztos, hogy közel 800 milliárd forinttal több lett az állam ÁFA-bevétele 2022 első félévében, mint az előző év azonos időszakában. A többlet a választás előtt kiosztott SZJA-visszatérítésnél 100 milliárd forinttal magasabb összeg.

A mindennapi kiadásokra és megtakarításokra használják fel a közel 600 ezer forintos többletet – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amit az SZJA-visszatérítés kapcsán készítettek. Az ado.hu szemléje szerint „a családba érkező összeg 33 százalékát a mindennapos kiadások finanszírozására költötték a válaszadók. Ez a magas arány érthető annak fényében, hogy az idén növekedésnek indultak az árak, az év első hat hónapjában ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos adatai szerint az éves infláció mértéke 11,7 százalékos volt, ezen belül például az élelmiszerek ára több mint 22 százalékkal nőtt.”

A 2022-es választások előtti SZJA-visszatérítést 2021 nyarán harangozta be Orbán Viktor. Akkor a miniszterelnök „kijelentette, 2022-ben nem lesz választási költségvetés”, majd úgy folytatta: „Ha sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést – a költségvetés 4,3-ra van tervezve –, akkor a gyermeket nevelő szülőknek 2022-ben visszaadjuk azt az adót, amelyet 2021-ben befizettek SZJA-ként”. Akkor ezt 550-580 milliárd forintos kiadásnak gondolták. 2022 márciusában Varga Mihály pénzügyminiszter már arról beszélt, hogy „az eddig kifizetett összeg már a 650 milliárd forintot közelíti.”

De úgy tűnik, hogy az SZJA-visszatérítés az elszabaduló árak miatt már az év első hat hónapjában visszavándorolt a családoktól a költségvetésbe.

A Magyar Államkincstár adatai szerint 2022 első félévében az előző év azonos időszakához képest 764 milliárd forinttal több ÁFA folyt be a költségvetésbe. (A 2021-es adatoktól való eltérés az év első 5 hónapjában még csak plusz 586 milliárd forint volt.)

Az inflációról korábban megírtuk, hogy miközben drasztikusan nőnek az élelmiszerárak, a fizetések nem emelkednek. Ez azt jelenti, hogy az átlagember a bérének eddig, mondjuk, 20%-át költötte élelmiszerre, most viszont a fizetése 30%-át költi ételre.

Azt is bemutattuk, hogy a választások előtti juttatások éppen az inflációt pörgették. Becsey Zsolt korábbi fideszes államtitkár arról beszélt az Átlátszónak, hogy „plusz keresletként jelent meg az a 600 milliárdos SZJA-visszatérítés, a teljes 13. havi nyugdíj és a többi év eleji juttatás. És ez az ingatlanpiactól kezdve mindenhol megjelenik, és hogyha nincs mellette egy plusz kínálat, ugyanakkor márpedig akkora növekedés ott ilyen gyorsan nincs, akkor a kereslet és kínálat viszonya megbomlik, és inflációban csapódik le.”

Segesvári Csaba

Címlapkép: Zöldségpult egy Spar-áruházban 2022. augusztus 4-én (forrás: Átlátszó)

Megosztás