koronavírus

Térképre tettük az összes COVID-ellátásra kijelölt kórházat és ágyszámaikat

A birtokunkba került EMMI-dokumentum szerint összesen 24039 COVID-ellátásba bevont ágy és 4026 intenzív terápiás ágy áll rendelkezésre.

Támogatási kampány

Birtokunkba jutott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kórházaknak kiküldött dokumentum, amelyben tételesen szerepelnek a COVID-ellátásra kijelölt kórházak különféle ágykapacitásai. Összesen hetvenhét ilyen kórház van országszerte.

COVID Agykapacitas Modellezes 20201106 by atlatszo on Scribd

Az alábbi két térképen az látható a jelenleg százezer főre jutó megyei fertőzésszám mellett, hogy az egyes kórházaknak mekkora a COVID-ellátásba bevont ágykapacitása, illetve mekkora ebből az intenzív terápiás (ITO) ágykapacitása.

Az alábbi ábrán a fentebbi két adat összege látható, vagyis az, hogy mekkora a COVID-ágykapacitás és ebből mekkora az intenzív terápiás ágyak aránya.

Arra nincsen adat, hogy jelenleg az egyes kórházakban hány COVID-beteg van, és mekkora az intenzív terápiás ágyaik telítettsége. Ezekről egyelőre csak a Facebookon keringő anekdotikus beszámolók vannak orvosoktól, ápolóktól. Korábban Orbán Viktor miniszterelnöki nyilatkozatára hivatkozva november 9-én mi is megírtuk, hogy a miniszterelnök azt mondta: november 21-re 2240 intenzív ágyra, december 10-re pedig 4480 intenzív ágyra lesz szükség, továbbá szintén december 10-re 30-32-ezer koronavírusos beteg lesz kórházban. Már akkor kimutattuk, hogy ez a jóslat a hivatalosan közölt kórházi adatokból nem következik. Azóta még inkább látjuk, hogy a kórházi ágyak a hivatalos adatközlés szerint – szerencsére – nem telítődnek abban az ütemben, hogy a miniszterelnöknek igaza legyen a végén. Az alábbi ábrán úgy sem vetíthető előre az ágykapacitás telítődése, hogy az EMMI hivatalos adatai alapján nem 30-32 ezer, hanem csak 24039 ágy van bevonva a COVID-ellátásba.

Természetesen ez csak az országos összesített adat, egyes kórházak között óriási eltérés lehet az ágykapacitások telítettségében. Ráadásul önmagában az ágykapacitás sem jelent semmit, mivel azt eddig világos volt, hogy nem feltétlenül ez jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem a szakképzett személyzet száma. Hiába van tehát elégséges rendelkezésre álló ágy, ha nincs elég orvos és ápoló. Ez különösen igaz a speciális tudást és képzettséget igénylő intenzív terápiás ágyakra és a lélegeztetőgépekre.

Bátorfy Attila

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42