Uncategorized

Már a román és a lengyel közbeszerzések között is könnyen kereshetünk

Két országgal bővült a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) Közpénzkereső adatbázisa.


tamogatoi_banner_cikkbe

 

Románia és Lengyelország európai uniós értékhatár feletti közbeszerzési adatival bővült a Közpénzkereső honlap, amelyet a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) működtet. Így a magyar adatbázis mellett több mint 650 ezer lengyel és 120 ezer román közbeszerzés adata érhető el a hozzájuk kapcsolódó korrupciós kockázati index-szel (CRI-vel) együtt. A CRCB a bővítést a Government Transparency Institute-tal együttműködve végezte.

A Közpénzkereső 2014-ben indult azzal a céllal, hogy a közbeszerzésekben való keresést gyorsabbá és egyszerűbbé tegye, 2015 óta pedig naponta frissül új adatokkal. A kereső nem csak azt mutatja meg egy-egy cégre keresve, hogy milyen közbeszerzéseket nyert el és mennyiért, hanem egyetlen pillantással megtudhatjuk, hogy konzorcium esetén kikkel dolgoztak együtt és ki volt az ajánlatkérő. Továbbá a CRCB grafikonok és ábrák segítségével mutatja be, hogy adott évben mennyi szerződést kötött a cég és mekkora volt a szerződések átlagára. Szintén ábrázolják a CRI-t is – ezt a mutató a CRCB fejlesztette ki és arra szolgál, hogy megmutassa, egy-egy beruházás mennyire kockázatos korrupciós szempontból.

A Közpénzkeresőt induláskor teszteltük, erről bővebben itt olvashatnak.

D. Kovács Ildikó

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42