USA

Az Orbán-kormány inspirálta, de utóbb kényelmetlenné vált Trumpék 2025-ös terve

Getting your Trinity Audio player ready...

Az amerikai elnökválasztási kampány egyik fő témája lett az a politikai projekt, amely megtervezésében a magyar kormányhoz is közel álló személyek is részt vettek, és több helyen is az Orbán-kormány hatalomkoncentrációját idézi. A közelmúltban kiszivárogtak a projekthez tartozó, belső használatra szánt oktatóvideók, ezeken több olyan személy is megjelenik, akik az Orbán-kormány háttérszervezeteivel is együtt dolgoztak.

„Semmit sem tudok a Projekt 2025-ről, fogalmam sincs, ki áll mögötte. Nem értek egyet néhány dologgal, amit mondanak, és néhány dolog, amit mondanak, teljesen nevetséges és abszurd” – ezekkel a szavakkal határolódott el júliusban Donald Trump republikánus elnökjelölt attól a programtól, amit több korábbi stábtagja és a Republikánus Párt több prominens háttérembere készített.

A Projekt 2025 Donald Trump újraválasztása esetén lépne életbe, célja az amerikai államigazgatás konzervatív szellemiségű átalakítása, és az állami intézmények feltöltése politikai alapon kiválogatott káderekkel.

A Projekt 2025-öt 2022-ben kezdte el kidolgozni a Heritage Foundation, az amerikai jobboldal egyik legfontosabb think-tankje, akkor még Trump személyes támogatásával. A Heritage Foundationnel tavaly az Átlátszó is foglalkozott, hiszen a nagy múltú think tank az elmúlt években fontos partnere lett a Fidesz amerikai hálózatépítésének is.

A Heritage Foundation együttműködik a magyar kormánypárt nyugati lobbiszervezetével, a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda által támogatott Batthyány Lajos Alapítvánnyal. A Heritage több, a Projekt 2025-ben is részt vevő munkatársa pedig más fideszes háttérszervezetekkel – a Mathias Corvinus Collegiummal és az Alapjogokért Központtal – is együtt dolgozott.

Az orbánizmus exportja

A New Republic cikkében olvashatunk róla, hogyan alakult át az eredetileg a reagani neokonzervatív elveket (a kormány hatalmának csökkentését, a keleti diktatúrákkal szembeni agresszív külpolitikát) hirdető Heritage Foundation szellemisége Trump színre lépése után. A folyamat Kevin Roberts 2021-es elnökké válásával tetőzött, aki nem titkoltan követendő példát látott a magyar kormány politikájában.

2022-ben a Heritage együttműködési megállapodást írt alá a Danube Institute-tal, amely valójában az állami finanszírozású Batthyány Alapítvány projektje.  

2023 decemberében már a Heritage Foundation volt annak a nemzetközi konferenciának a házigazdája, ahol az Orbán-kormányhoz köthető szereplők (a portál értesülései szerint a washingtoni magyar nagykövetség és a Külügyi Intézet munkatársai) a meghívott amerikai kongresszusi képviselőknél próbálnak lobbizni annak érdekében, hogy azok szavazatukkal akadályozzák meg a Biden-adminisztráció Ukrajnának tervezett katonai segítségnyújtását.

D Mti20221129006 Scaled E1669737171317

Orbán Viktor Kevin Robertsszel, a Heritage Foundation elnökével 2022-ban, forrás: miniszterelnok.hu)

A Projekt 2025 nem valamiféle titkos terv. Szerzői egy több mint 900 oldalas kötetben és egy weboldalon is közzétették elképzeléseiket, ez azonban igazán nagy figyelmet csak a most folyó elnökválasztási kampányban kapott.

A Demokrata Párt szerint a projekt nyílt hadüzenet az amerikai demokráciának, célja a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása és állampolgári jogok – például az abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz való hozzáférés – aláaknázása.

Része továbbá a programnak a szövetségi egészségügyi kiadások megvágása és a környezetvédelmi, fenntarthatósági programok leskálázása,

amennyire csak ez a kongresszusi törvényhozás nélkül, pusztán a kormány hatalmát kihasználva lehetséges. A terv több kritikusa rámutatott arra is, hogy a projektben felfedezhető az a recept, amellyel Magyarországon a Fidesz tett szert teljhatalomra, mint például a független intézmények, hatóságok politikai megszállása, a kormány hatalmát ellenőrizni képes független intézmények kiüresítése.

Kádereket a közigazgatásba

Augusztusban újra a figyelem középpontjába került a Projekt 2025, miután a ProPublica oknyomozó szervezet több órányi, belső használatra készült oktatóvideókat tett közzé. A videók alapján a Heritage Foundation olyan embereket toborozna és készítene fel, akik Trump győzelme esetén szeretnének politikai kinevezettként bekerülni az államigazgatásba – az elképzelés szerint olyan kulcsfontosságú, független szerveket kellene megtölteni a személyesen Trumphoz lojális emberekkel, mint az Igazságügyminisztérium vagy az FBI.

A videókban visszatérő elem a „karrierbürokraták”, azaz az új kormány által megörökölt, ciklusokon átívelő módon az államigazgatásban dolgozó közszolgák, akik nem politikai, hanem szakmai alapon kerültek be az államigazgatásba, valamint a politikai kinevezettek szembeállítása. Ebben visszaköszön a Trump-világ szereplőinek véleménye, miszerint a volt elnök sokszor azért nem tudta elképzeléseit végrehajtani, mert a karrier-közszolgák nem voltak vele hajlandók együttműködni – az Igazságügyi Minisztérium és az FBI pedig nyomozást is indított ellene még elnökként.

Az egyik oktatóvideón Katie Sullivan, aki Trump alatt az igazságügyi minisztérium ügyvezető főügyészhelyettese volt, arról beszél, hogy a politikai kinevezett középvezetők hogyan kerülhetik el, hogy a velük együtt dolgozó közszolgák akadályozzák a munkájukat. Sullivan hangsúlyozza, hogy

„nagyobb hatalmat kell adni a politikai munkatársaknak”, a karrierbürokratákat pedig amikor lehet, hagyják ki a meetingekből.

„Világossá kell tenni a hivatásos alkalmazottak számára, hogy a politikai kinevezettek a főnökök” – mondta.

A Heritage már korábban létrehozott egy úgynevezett „Elnöki Személyzeti Adatbázist”, ahova bárki jelentkezhet, aki politikai kinevezetti karrierre vágyik. A bekerüléshez a jelentkezőnek több ideológiai kérdésre is válaszolnia kell, például arra, hogy „nevezzen meg egy olyan élő közéleti személyiséget, akit nagyon csodál, és indokolja”, vagy hogy „egyetért-e azzal, hogy szükség van állami egészségügyre”.

Mi nyerjünk, ők veszítsenek

Spencer Chretien, a Projekt 2025 társigazgatója hasonló tanácsokat ad. Videójában azt mondja, „a hűség és az ideológia fontosabb, mint a szakmai tapasztalat” az állami alkalmazottak kiválasztásakor. Politikai kinevezett az lehet, akinek a céljai megegyeznek az elnökéivel – itt nincs szükség végzettségre, karriertapasztalatra, publikációkra. Több megszólaló egyenlőségjelet tesz a „baloldal” és a karrierbürokraták között – a Projekt 2025 értelmezésében nem létezik szakmaiság, csak ideológia és politikai táborok, és a cél, hogy az „ők” helyett „mi” kerüljünk a fontos pozíciókba.

Alapj

Spencer Chretien (jobbra) az Alapjogokért Központ rendezvényén (forrás: Alapjogokért Központ)

Chretien egyike azoknak a szereplőknek, akik személyesen egyengették a Heritage magyarországi kapcsolatait. Májusban az Alapjogokért Központ beszédes nevű rendezvényen – „Mi nyerünk, ők veszítenek – Amerika választ” – látta vendégül a Heritage Foundation képviselőit, köztük Chretient is, aki a Projekt 2025-öt mutatta be.

Magyarországi kapcsolatok

A projektet korábban a másik magyar háttérszervezet, a Danube Institute rendezvényén is bemutatták, akkor a Heritage Foundationt Troup Hemenway, az alapítvány vezető tanácsadója és a 2025-ös projekt személyzeti elhelyezésért felelős társigazgatója képviselte.

Egy másik oktatóvideóban Roger Severino, a Trump-adminisztráció volt munkatársa a politikai kinevezettek törvényhozásban játszott szerepéről beszélt.

Severino legutóbb tavaly járt Magyarországon: a Mathias Corvinus Collegium beszámolója szerint a meghívásukra a Heritage teljes vezetősége Budapestre utazott egy oktatási témájú megbeszélésre,

köztük Severino és a Heritage elnöke, Kevin Roberts.

Az „Elnöki átmenetek és kinevezések” című videóban Ed Corrigan és Rick Dearborn beszélnek arról, hogy hogyan jelentkezhet valaki politikai kinevezésre az elnöki átmenet idején. Dearborn a Trump-kormányzat fehér házi kabinetfőnök-helyettese volt, Corrigan tagja volt Trump tranzíciós csapatának, jelenleg pedig a Konzervatív Partnerségi Intézet elnök-vezérigazgatója.

A Konzervatív Partnerségi Intézettel 2023 januárjában Washingtonban szervezett közös eseményt az Alapjogokért Központ. 2024 februárjában a Kulturális és Innovációs Minisztérium alá tartozó Liszt Intézet szervezett közös washingtoni eseményt a Konzervatív Partnerségi Intézettel. Ezen Ed Corrigan Orbán Balázzsal együtt mutatta be a fideszes politikus könyvét.

Trump elhatárolódott, de a projekt készítője nem aggódik

Miután a támadások miatt Trump kampánya kénytelen volt távol tartani magát a programtól, a Heritage Foundation Projekt 2025-ért felelős igazgatója Trump elhatárolódása után lemondott. A projekt körüli viták ennek ellenére nem csitulnak, a Demokrata párt igyekszik a választás egyik központi témájává tenni az ügyet. Dolgukat könnyíti, hogy a projekt tervezői jórészt Trump korábbi stábtagjai, és hogy Trump alelnökjelöltje, J.D. Vance szintén közel áll a Projekt 2025 egyik ötletgazdájához, Kevin Robertshez. Roberts Vance-t egyszer egyenesen „a mozgalmunk egyik, vagy akár A vezetőjének” nevezte. Vance egy későbbi interjúban már azt mondta, csak személyes barátok Robertsszel, de neki semmi köze a Projekt 2025-höz.

A Trump-kampány számára tehát jelenleg inkább problémát, a Harris-kampány számára támadási felületet jelent a Projekt 2025, amit várhatóan tovább ütnek majd. A demokraták jelölőgyűlésén az egyik felszólaló egyenesen a kötet egy hatalmas másolatával jelent meg, amit a következő Trump-ciklus forgatókönyvének nevezett.

 

A Trump-kampány elhatárolódása azonban nem keserítette el a Projekt 2025 minden szerzőjét. A Centre for Climate Reporting augusztusban tett közzé egy rejtett kamerás felvételt, amin egy volt Trump-stábtag és a Projekt 2025 egyik társszerzője, Russel Vought szerepelnek. Vought azt mondta, „nem aggódik” amiatt, hogy Trump elhatárolódik a Project 2025-től, szerinte az exelnök „áldását adta” a projektre, és „nagyon támogatja, amit csinálunk”.

Zubor Zalán

Címlapkép: Átlátszó montázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42