göd

„Undorító, tenyérbemászó” – az Átlátszó újságíróját gyalázták a lakossági fórumon

Bekapcsolva hagyott mikrofon buktatta le Szabó Istvánt, a Pest Megyei Közgyűlés elnökét és Magyari Lászlót, a Magyar Közút Zrt. Pest megyei igazgatóját, amint lapunk újságírójára tettek becsmérlő megjegyzéseket. Ugyan a beszélgetést nem a nagy nyilvánosságnak szánták, a gödi lakossági fórum online hallgatói mindent hallhattak, mivel a mikrofonokat elfelejtették kikapcsolni. Nem ez az első eset, hogy az Átlátszó munkatársait gyalázzák.

Gödön szeptember 16-án egy lakossági fórumra került sor, ahol egy 500 méteres útszakasz felújításával kapcsolatban hallgatták meg a helyi lakosok véleményét. Az eseményt nem a helyi városvezetés, hanem Pest megye önkormányzata szervezte: a gödi különleges gazdasági övezetből származó adóbevétellel ugyanis a megye gazdálkodik, s ennek az útszakasznak a 800 millió forintból tervezett felújítását is ebből a pénzből finanszírozza. A lakossági fórum apropóját az adta, hogy a helyi lakosság a felújítandó út forgalomcsillapítását szerette volna elérni a megyei döntéshozóknál.

Az eseményre sok helyi lakos volt kíváncsi, és megjelentek a Samsung képviselői is. Szabó István (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és a fórumot vezető Szép Tibor megyei jegyző ugyanis előzetesen ígéretet tett arra, hogy az útfelújítással kapcsolatos problémák mellett „másról is lehet majd kérdezni”. A gödiek valóban szerettek volna kérdéseket feltenni, többek közt a Samsung további terjeszkedésével és a gyár folyamatos zajszennyezésével kapcsolatban is. A közel ötórás rendezvényen azonban ezekre a kérdésekre már nem jutott idő.

Az eseményen részt vett munkatársunk, Bodnár Zsuzsa, aki a helyi Göd-ÉRT Egyesületnek is a vezetője. Ő és rajta kívül még néhány lakos este kilenc óra tájt az útfelújítás ügye mellett más témákat is felvetett, és egy újabb időpontot kért a további kérdések megvitatására. A megyei jegyző viszont rövid szünetet rendelt el, a további kérdezés lehetőségét a szünet utánra ígérve.

Azt hitték, hogy nem hallják őket

A fórum szünetében aztán Szabó István és a Magyar Közút Zrt. Pest megyei igazgatója, Magyari László kitárgyalták a résztvevők viselkedését. Nyilván azt hitték, hogy senki nem hallja őket; egy bekapcsolva hagyott mikrofon miatt viszont az online közvetítés követői is hallhatták a szavaikat. (A közmeghallgatásról készült videón 4:18-től hallható a beszélgetés.)

 

A beszélgetők meglehetősen lekicsinylően nyilatkoztak a fórum résztvevőiről, akik szerintük „egymásnak ellentmondó kéréseket” fogalmaztak meg. Majd Szabó a fórumon többször megszólaló szerzőnket „undorító, tenyérbemászó”, „az Átlátszóba és az Indexbe írogató” újságíróként jellemezte, aki a kérdéseivel „folyamatosan támadott”; mire a Magyar Közút igazgatója így reagált:

„csoda, hogy még nem verték meg”.

A megyei elnök ellenszenvét vélhetően Bodnár Zsuzsának a gödi Samsung-beruházásról megjelent cikkei alapozták meg. Szerzőnk írta meg, hogy Göd előző fideszes városvezetése maga kérte a kormánytól egy gödi iparterületet létrehozását. A cél a Samsung-gigaberuházás városba telepítése volt, ám az EU-s támogatás megszerzése és a lakosság megtévesztése érdekében a Samsung nevét titkolni kellett a kérelemben – derült ki a Bodnár által megszerzett testületi ülés hangfelvételéből. A témáról szóló legutóbbi cikkében pedig arról írt, hogy a Samsung SDI a magyar hatóságok tiltása és büntetései ellenére, használatbavételi engedélyek hiányában, tűzvédelmi berendezések nélkül is működtette több gyáregységét.

Lejárató kampány Gödön 2020 szeptemberében

A tényfeltáró cikkek többféle érdekét sérthetnek, ezért indíthatott tavaly a Fidesz helyi szervezete lejárató kampányt is újságírónk ellen. Egy helyi közéleti lapban Csabai Márk, a Fidesz helyi választókerületének szóvivője sajtóközleményt jelentetett meg, amelyben felszólította Bodnárt, hogy fejezze be a „gödiek ellen folytatott uszító hadjáratát”.

A sajtóközlemény megjelenésével egy időben Bodnárt „leleplező” szórólapok is megjelentek a városban. Ezek miatt szerzőnk ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság azonban a megindított eljárást néhány hónap múlva bűncselekmény hiányában megszüntette.

Indoklásuk szerint szerzőnk, aki egy helyi civil egyesületnek is vezetője, a gödi közéletben „önkéntesen szerepet vállaló közszereplő”, akinek el kell viselnie a tevékenységét negatív módon értékelő kritikát. A szórólapon olvasható állítások – Hazudik! Megtéveszti a gyanútlan embereket! Álcivil provokátor! – a rendőrség szerint csupán „túlzó negatív kritikát” fogalmaznak meg, és mindössze arra alkalmasak, hogy „kétségeket ébresszenek az újságírói tevékenység hitelességével összefüggésben”.

„Büdös kommunista”

Nem az első eset, hogy cikkei miatt különböző jelzőkkel illeti az Átlátszó újságíróját egy-egy politikus. Legutóbb Bács István érdi fideszes képviselő, volt alpolgármester fakadt ki, amikor kollégánk arról kérdezte, miért nem vallotta be a saját cégének nyújtott 71 millió forintos tagi kölcsönt a vagyonnyilatkozatában.

Bács érdemi válasz helyett a következőket írta: „remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommunista, aki a lelkét is eladná, csak, hogy kitűnjön propagandista társai közül gazdái, és a többi hasonszőrű elvtelen senki előtt”.

„Büdös kommunista” – válaszolta a 71 milliós tagi kölcsönről érdeklődő munkatársunknak az érdi fideszes politikus

Érdemi válasz helyett gyalázni kezdte az Átlátszó munkatársát Bács István érdi fideszes politikus arra a kérdésre, miért nem vallotta be…

A politikus később „elnézést kért”: „való igaz, Kis kihozott a sodromból a sokadszori tisztességtelen, aljas eljárásával. Én kérek elnézést!” írta a Facebookon

Címlapkép: Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és Magyari László, a Magyar Közút Zrt. Pest megyei igazgatója a fórum szünetében tárgyalta ki a résztvevőket és lapunk munkatársát (forrás: Göd Facebook-oldala)

Ha már egyszer itt vagy… Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás