megszorítások

Felére csökkentett fizetések, elmaradó fejlesztések és támogatások a megsarcolt önkormányzatoknál

Komáromban több száz önkormányzati dolgozó fizetését csökkentették a felére, Körmenden egy 230 millió forintos közvilágítás-korszerűsítés marad el, míg Makón újszülötteket és nyugdíjasokat érintő támogatásokat vontak vissza. Egyre több település jelent be megszorító intézkedéseket, Józsefvárostól pedig 1,2 milliárd forint támogatást csoportosított át a kormány. A végső vesztes mindenhol a lakosság. 


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

A kormány március 11-én jelentette be a koronavírus okozta veszélyhelyzetet, majd április 4-én azt a gazdaságvédő csomagot, amelynek keretében többek között 34 milliárd forintnyi gépjárműadót vonnak el a települési önkormányzatoktól.

A kieső (adó)bevételek, valamint a védekezés okozta plusz költségek minden települést hátrányosan érintenek, szinte nincs önkormányzat, amely ne kényszerülne elvonásokra vagy beruházások felfüggesztésére. Emiatt nem épül például sportcsarnok Környén (hiába várnak már rá évek óta a helyiek), és ezért csúszik a jászberényi lakásberuházás is.

Minderről és a további visszavont közbeszerzésekről ebben a cikkben írtunk részletesebben:

Sorra hívják vissza a közbeszerzéseket a koronavírus miatt kialakult helyzetre hivatkozva

Míg a kormány a veszélyhelyzetben is szívesen áldoz a számára fontosnak vélt beruházásokra, addig több településen is lemondani kényszerülnek az olykor évek óta várt fejlesztésekről. Így nem épül most sportcsarnok Környén, nem lesz országismertető stand egy nemzetközi vásáron, vagy épp lakásberuházás Jászberényben. Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával!

Hatszáz dolgozó fizetését csökkentették

Vannak azonban települések, amelyeket másoknál jobban sújt a helyzet. Az egyik ilyen Komárom, ahol az önkormányzat súlyos döntéseket hozott.

A tíz éve irányító polgármester, dr. Molnár Attila (Fidesz-KDNP) április közepén hozott határozatot, amelynek alapján az önkormányzati dolgozók, a városi tulajdonban lévő cégekben dolgozók fizetése a felére csökken, kivéve az egészségügyi alapellátásban és a családsegítőben dolgozóké.

„Az 50 százalékos fizetéscsökkentés időleges és együtt jár a munkaidő csökkentéssel” – tájékoztatta az Átlátszót Molnár Attila. Állítása szerint a 600 dolgozóból 598 aláírta a szerződésének közös megváltoztatását, ketten felmondtak. A polgármester azt ígéri, tervei szerint még idén ki fogják tudni fizetni az elvonást, utólagos kompenzáció gyanánt.

A kemény döntés azért is meglepő, mert a 20 ezer lakosú város költségvetése 16,5 milliárd forint, ebből 3,4 milliárd jött az ipari parkból. Viszonyításképpen, az azonos lélekszámú Pomáz költségvetése évi 3 milliárd forint.

Molnár Attila állítása szerint azért nem esett kétségbe, és cselekedett rögtön, mert két évvel a megválasztása után ütött be a krach a városában. 2012-ben vonult ki a Nokia Komáromból, ezt azóta is sötét időnek emlegetik. Akkor előfordult, hogy 1-1,5 hónapot csúsztak a bérkifizetések. Ezért reagáltak és készítettek gazdaságvédelmi akciótervet, amelynek keretében mindent elhalasztottak, amit lehetett.

A városvezető hangsúlyozta azt is, hogy a közalkalmazottak az állami normatíva felett keresnek Komáromban, erre plusz 6 millió forintot költ a város havonta, illetve a tavalyi évben 13. havi fizetést is adtak a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek. A frontvonalban dolgozók esetében plusz forrásokat nyitottak meg. A polgármester tájékoztatása szerint védelmi alapot hoztak létre, hogy, ha valakinek megoldhatatlan élethelyzete van, akkor anyagi vagy egyéb segítséget nyújtsanak.

Minden utcát érintett volna a beruházás

Körmenden a közvilágítás korszerűsítése marad el – derült ki a közbeszerzési értesítőből.

A Rába-parti városban még tavaly szeptemberben írt ki meghívásos közbeszerzési eljárást a város közvilágításának korszerűsítésére. A beruházáshoz a 10 millió forintos önerő mellé 200 millió forint hitelt vett volna fel az önkormányzat, amelyet további 24 millió forinttal egészítettek volna ki a 2020-as évi költségvetés terhére. A korszerűsítés valamennyi körmendi utcát érintett volna, és összesen 1924 darab lámpatest cseréjét foglalta volna magába.

Erre azonban most nem kerül sor a pandémia okozta bevételkiesések miatt. A körmendi önkormányzat a következőkkel indokolta a közbeszerzési eljárás visszavonását:

a lakosság védelme érdekében szükséges védekezéshez és a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő gazdaság újraindításához felelős magatartás tanúsítva” Körmend önkormányzatának is „hozzá kell járulnia többet között a gépjárműadó részleges átengedésével egy központi pénzalapba történő befizetéssel, mely jelentős mértékben megváltoztatja ajánlatkérő 2020 évre tervezett bevételeit.

„Átalakul továbbá ajánlatkérő tervezett költségvetése arra tekintettel is, hogy a járványhelyet miatt gyakorlatilag megszűnt a városban a turizmus, amely jelentős és jelenleg még nem ismert mértékű idegenforgalmi adóbevétel-kiesést von maga után; továbbá előreláthatóan a gazdasági társaságok termelésének és értékesítésének a járványhelyzet miatt bekövetkezett csökkenése az iparűzési adó tekintetében iparűzési adó csökkenést és adóelőleg visszafizetési kötelezettséget fog generálni az ajánlatkérőnél, amely gazdaságilag szintén átalakítja negatív irányba a pénzügyi helyzetét, ezért a beruházás tárgyára vonatkozó kötelezettségvállalás aláírása a jelen helyzetben nem lehetséges” – áll az önkormányzat indoklásában.

Több százmilliós elvonással és megszorításokkal válaszolnak Komlón a veszélyhelyzetre

Míg máshol kivárnak, Baranya megye második legnagyobb városában már döntött arról a polgármester, miből fedezné a veszélyhelyzet okozta bevételkieséseket. Az elvonások fő áldozatai a nem köteles feladatok, azaz a sport, a civil szervezetek és a kultúra. Kisebb felújítások is elmaradhatnak, de a nagy beruházásokhoz akár hitelt is felvesz az ökormányzat.

Az önkormányzat továbbá arra is hivatkozik (a két részre bontott pályázat második részében), hogy már az ajánlattételi felhívásban rögzítette azt, hogy feltételes közbeszerzési eljárást indít, miután maga is pályázatot kíván benyújtani a beruházás fedezésére. Közben azonban kiderült, hogy erre nem lesz lehetősége, mert – az Európai Uniós pályázatok kiíróitól kapott tájékoztatás szerint – ebben a programozási ciklusban nem írnak ki több pályázatot közvilágítás korszerűsítésre, így vissza nem térítendő támogatás elnyerésére sincs mód.

Érdeklődtünk a város polgármesterénél, Bebes Istvánnál (Fidesz-KDNP), hogy tervezik-e (akár csökkentett műszaki tartalommal) a pályázat újbóli kiírását, illetve, hogy összesen mekkora bevételkieséssel számol az önkormányzat. Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a városházáról.

Megérzik a legfiatalabbtól a legidősebbekig

“Válság időszakot élünk meg” – erről Makó fideszes polgármestere Facebook bejegyzésében beszélt. Farkas Éva Erzsébet azt mondta, a válság nem csak a családot és a közösséget érinti, hanem a gazdaságot és a foglalkoztatottságot is. “Az önkormányzat adóbevétele mélységesen zuhanni fog” – folytatta, majd hozzátette, a város működtetéséhez válságkezelésre lesz szükség.

“Új költségvetésre lesz szükség, amely nagy valószínűséggel nem fogja tartalmazni azokat a támogatási rendszereket, amelyeket a veszélyhelyzet nélkül szeptember 30-át követően esetlegesen tudtunk volna városunk közösségének biztosítani” – mondta. A polgármester szerint az adóbevételek csökkenése beruházások halasztását is jelentik.

Ahogy arról február végén az Átlátszó beszámolt, a makói költségvetés annak elfogadása előtt is gyenge lábakon állt: 200 milliós lyukat üt a német autóiparnak beszállító helyi cég, a ContiTech csökkenő adóbefizetése, és a tavaly novemberi rendkívüli építményadót is bíróságon támadta meg egy helyi vállalkozás.

„Az újszülöttek támogatásának duplázást ígérte a helyi Fidesz a választási kampányban, ezt nem fizetik ki. Ahogy a lefelezett nyugdíjasutalványok sem érkeznek meg, a képviselői alapokat is befagyasztották – kommentálta a döntéseket Mucsi Tamás. A DK-s képviselő szerint az autóipari adóbevétel a korábban jelzettnél nagyobb mértékben csökkenhet, ehhez jön a közel 60 milliós gépjárműadó elvonás. „A munkanélküliség a nehéz helyzetbe került ContiTech miatt nő” – tette hozzá.

Makóhoz hasonlóan Pilisszántó 2400 lakosa is elbúcsúzhat a fejlesztésektől – legalábbis ez derül ki a 10 éve regnáló polgármester szavaiból.

Csicsmanczai Tamásné arról beszélt, hogy a súlyadó és az idegenforgalmi adó kiesése 12 milliós mínuszt jelent, ehhez jön még az iparűzési adó feltehető csökkenése, a rendezvények elmaradása. A becslés szerint 22 millió forinttal kevesebbel kell gazdálkodni (az éves teljes költségvetés 448 millió forint), ez öt százalékos mínuszt jelent.

Ennek szellemében nem lesz óvodai bútor és játékbeszerzés, hivatali informatikai- és védőnői eszközbeszerzés, csökkentek a karbantartásra tervezett kiadások. A hagyományőrző együttesek, focisták, nyugdíjasklub és oktatási intézmények alapítványainak támogatását is csökkentették illetve teljesen elvonták.

Milliárdos elvonás Józsefvárosban

Bár már az eddigi elvonások és bevételkiesések is komoly problémát jelentettek az önkormányzatoknak, Józsefvárosban csütörtökök délután tudták meg, hogy további összegeket vesz el/vissza tőlük a kormány. Minderről Pikó András polgármester számolt be Facebook oldalán.

„A Belügyminisztériumtól érkezett levél arról tájékoztatja a Józsefvárosi Önkormányzatot, hogy a Kormány 1 milliárd 125 millió forint fejlesztési támogatást csoportosít át a kerülettől a járvány elleni védekezésre hivatkozva. Ez a példátlan súlyú elvonás a józsefvárosi emberektől nem indokolható az ország gazdasági helyzetével – elég itt csak arra a 9 milliárd forintra utalnom, amit a kormány a veszélyhelyzet bejelentése óta sporttámogatásokra elköltött. Az elvonás egyetlen értelmezhető indoka a Fidesz mindent felülíró politikai bosszúvágya” – fogalmazott Pikó.

Forrás: Józsefváros

A polgármester tájékoztatása szerint a meghiúsult támogatás érinti 200 millió forint értékben a bölcsőde- és óvodafejlesztést, 150 millió forint értékben a Horváth Mihály tér fejlesztését, 60 millió forint értékben a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika előtti parkoló fejlesztését, 95 millió forint értékben a közbiztonsági fejlesztéseket, valamint 620 millió forint értékben az önkormányzati bérlakásfejlesztéseket.

Pikó, miután értesült a fejleményekről, felszólította Kocsis Mátét, a kerület kormánypárti országgyűlési képviselőjét, hogy mondjon le egyéni képviselői mandátumáról.

Mindeközben a Országgyűlés ellenzéki pártjai bejelentették, Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulnak, kérve, hogy a gépjárműadó megvonását az önkormányzatoktól az Ab nyilvánítsa alaptörvény-ellenesnek. Szerintük a kormány a különböző forráselvonásokkal veszélybe sodorta a települési feladatok ellátását, pont akkor, amikor az önkormányzatok feladatai egyébként is nagyban bővültek.

 

Katus Eszter – Segesvári Csaba – Zimre Zsuzsa 

Fotó: A körmendi közvilágítás egyelőre nem újulhat meg. Forrás: Google Earth

 

Frissítés (2020.május 8.) Cikkünk megjelenését követően érkezett válasz a körmendi önkormányzattól. „A koronavírus miatti önkormányzati bevételkiesés összege még nem határozható meg, mindez kb. majd szeptemberben lesz számszerűsíthető, az iparűzési adóbevallások és adóelőleg feltöltések alapján, illetve jövő évben, amikor az idei évről teszik majd meg bevallási kötelezettségeiket az adózók. Ugyanakkor a körmendi cégek és kisvállalkozások leállásai, és az egész gazdaságot érintő visszaesés, illetve az önkormányzatokat érintő, központi költségvetésbe történő befizetések Körmenden is éreztetik hatásukat, ami miatt az egész idei költségvetést újra kell tervezni, és ezzel összefüggésben került sor a közvilágítás korszerűsítésére kiírt közbeszerzési eljárás eredménytelenítésére is” – magyarázta Molnár Dániel polgármesteri kabinetvezető.

Ugyanakkor továbbra is tervezik a közvilágítás korszerűsítését, mert, ahogy a kabinetvezető fogalmazott, „ez már nem a jövő, hanem a jelen technikai megoldása a korszerűtlen, pazarló és folyamatosan meghibásodó lámpatestek pótlására.”

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás