bűnügy

Politikai hátszelük lehet a kaposvári műszakivizsga-neppereknek

Kaposvári autós, főleg autókereskedő körökben évek óta beszédtéma volt, hogy a Kaposvári Műszaki Vizsgáló Állomáson néhány eljárás nem feltétlenül törvényes keretek közt zajlik. Az eddig csak pletykaszinten terjedő, olykor egészen bizarr történeteket most az Átlátszó kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség akként erősítette meg, hogy „az ügyben a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást”.

„Az eljárás során az ügyészség számos tanút hallgatott ki, és adatszerző tevékenységet folytatott, gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor” – írják. Terhelt tehát egyelőre nincs, a nyomozás ismeretlen tettes ellen zajlik.

Kérdés, mennyi lesz végül igazolható azokból az esetekből, amelyek a nyilvánosságot egyelőre nem vállaló érintettek elmondtak nekünk, mert vizsganepperek a hozzánk eljutott információk alapján az ügyfelektől összességében több százmilliós, esetleg milliárdos nagyságrendű összeget is begyűjthettek – a hivatalos vizsgadíjon felül.

„Elkeseredett kaposvári autókereskedők” aláírással már 2018-ban született egy feljelentő levél, amely nevekkel, telefonszámokkal leírja az állomáson folyó „korrupciógyanús tevékenységet”. Ezt a hozzánk eljutott fogalmazványt a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak, a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szervezetének, dr. Bolcsik Zoltánnak címezték. Ám végül nem küldték el, miután az érdekeltek többsége nem vállalta a nevét, pedig először húsznál többen biztosították támogatásukról a kezdeményezőt.

Az érintettek közül azok, akikkel beszéltünk, pont ugyanazért léptek vissza, amiért a feljelentést is a NVSZ-nek címezték: politikai „védelmet” sejtettek a háttérben. Emlékeztetőül: a vizsgaállomás hivatalosan a kormányhivatal egyik főosztályaként működik.

Az el nem küldött feljelentésben leírt módszer viszonylag egyszerű volt: a külföldi használt autókat behozó kaposvári és környékbeli kereskedők, szerelők azzal szembesültek, hogy az autók forgalomba helyezését megelőző vizsgálat várakozási ideje 3-4 hétre tolódott ki. Ezzel együtt bizonyos személyek, ill. cégek időről időre kaptak ún. „expressz” engedélyt, amellyel 1-2 nap alatt elintézhető volt a honosítás. Hogy kitől eredtek ezek a gyorsított engedélyek, ezt a nyomozás dolga lesz kideríteni.

Az illetőket – hangsúlyozzuk, a végül el nem küldött feljelentés és több egybehangzó, az érintettektől származó állítás szerint – meg lehetett keresni, s ők 20-30-40 ezer, nem hivatalosan gazdát cserélő forint ellenében átadtak egyet-egyet a jogokból. Magyarán kihozták okosba a vizsgát. A nepperek közt volt munkanélküli, autószerelő és kereskedő, az ügylet pedig szinte nyilvánosan, különösebb konspiráció nélkül zajlott.

Azt is a feljelentőktől tudjuk, hogy az elmúlt években számos informális jelzés érkezett különböző hatóságokhoz, a NAV-hoz, a rendőrséghez, a fenntartó Somogy Megyei Kormányhivatalhoz, érdemi intézkedés azonban nem történt. Megkérdeztük a hivatal vezetőjét erről, egyelőre válasz nem érkezett.

A másik „nagy buli” az amerikai személygépkocsik honosítása volt: állítólag az egész országban híre volt, hogy Kaposváron – persze a megfelelő összegért, amely ez esetben 150-200 ezer forint is lehetett – meglehetős nagyvonalúsággal kezelték azokat a műszaki feltételeket, amelyekkel egy USÁ-ból származó autó magyar forgalmi engedélyt kaphat.

Voltak köztük ún. „árvízkárosult” járművek is, amik korábban hurrikán vagy egyéb természeti katasztrófa miatt víz alá kerültek. Ezeket az általános gyakorlat szerint már nem lehet újra forgalomba helyezni, mert jóvátehetetlenül károsodott az elektronikájuk. Amerikai autókat informátorunk szerint ezres nagyságrendben vizsgáztattak az elmúlt években.

Mindez hosszú évek óta zajlik a vizsgaállomáson, ám érdemi változásra nem került sor. Valószínűleg ezért is veszik sokan biztosra az érintettek közül, hogy a politika szerepet játszhatott, különösen a tavaly nyári, „pomázi eset” óta gondolják így. Az Alapjárat.hu c. autós weboldal tudósítása szerint július elején a NAV és a TEK egységei szabályosan lerohanták Pomáz városában a vizsgaközpontot, ahol nagyjából hasonló gyakorlat folyt: a soron kívüli honosításért 20-30 ezer forintot kértek.

Tegyük hozzá: a pomázi történetet nem kapta fel a mainstream sajtó, s a cikk alatti kommentek egy része kétségbe is vonja az állításokat, pl. a NAV-nyomozók jelenlétét. Csupán az MGOE, a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének honlapja osztotta meg az információt – nyilván ők érzik magukat leginkább kiszolgáltatottnak. Az viszont sajtóhírekből nem derült ki, hogyan alakult a pomázi ügy a továbbiakban: lezárult-e a nyomozás, vádra ment-e az ügy stb. Kérdeztük a rendőrséget, válaszukat várjuk.

Abból, ahogy a hozzánk eljutott információk alapján az ügyet kezelték, biztosnak tűnik, hogy a kaposvári eset kiterjedtebb, és szálai messzebbre, vagy inkább mélyebbre vezetnek. A kárvallottak egy része inkább valamelyik közeli kisvárosba, Szigetvárra, Fonyódra, Dombóvárra vitte vizsgáztatni a behozott autókat, de voltak, akik beadták a derekukat, és fizettek.

A korrupció klasszikus, még az 1990 előtti időkből ismert módszere a bürokratikus, túlbonyolított hatósági ügyintézés, és az erre épülő, mesterségesen előállított hiány. Nincs itt semmi – újdonságnak számító – látnivaló.

Huszka Imre

Fotó: a kaposvári vizsgaállomás. A szerző felvétele

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás