törvényszéki héják

Lázár iskolatársa törvénytelenül nevezett ki bírót Hódmezővásárhelyre?

Jogszabályellenesen nevezte ki a Szegedi Törvényszék elnöke a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökét – erre figyelmezteti határozatában az Országos Bírói Tanács a bírósági hivatalt. A kinevező bíró Lázár János gimnáziumi iskolatársa volt, és vásárhelyi forrásaink szerint ma is jó a kapcsolatuk.



Társadalmi célú hirdetés

Áprilisban írtuk, hogy dél-alföldi törvényszéki körökben is megütközést keltett, hogy jóval a mandátuma lejárta előtt leváltották a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnökét, Lukács Levente Jánost. Lukács – a nem sokkal korábban nyugalmazott megyei rendőrfőkapitány fia – 2015-től töltötte be a tisztségét, s megbízatása 2021-ig szólt volna.

Tárkány-Szűcs Babett, a felettes Szegedi Törvényszék elnöke a napokban nevezte ki Lukács utódát, Zsurzsa József polgári ügyszakos bírót, aki az átmeneti időben felkért elnökként vezette a bíróságot. Zsurzsa tavaly július óta a fegyelmi ügyekben eljáró elsőfokú szolgálati bíróság tagja is volt a Fővárosi Ítélőtábla területén.

Zsurzsa 1997 és 2013 között már három ciklusban vezette a hódmezővásárhelyi bíróságot. És éppen ezzel van gondja a bíróságok központi igazgatásának felügyeletét ellátó szakmai szervezetnek, az Országos Bírói Tanácsnak (OBT).

Mint október 4-i határozatukban hivatkozzák, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény előírja: a bíróság elnöke, ha korábban kétszer már betöltötte tisztségét, újabb ciklusra csak az OBT előzetes jóváhagyásával nevezhető ki. Márpedig ez elmaradt.

Az OBT határozatában éppen ezért felhívja az igazgatási ügyekért felelős Országos Bírósági Hivatal elnökének a figyelmét a történtekre, és kéri, tegye meg a „szükséges lépéseket”.

A városi bíróságok 2013-tól kaptak új elnevezést – a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság, amit Zsurzsa bíró korábban többször is irányított, például ekkor lett Hódmezővásárhelyi Járásbíróság -, a már idézett bírósági szervezeti törvény pedig kifejezetten rögzíti, hogy

„a bírósági vezetői tisztség újbóli betölthetőségét korlátozó rendelkezések alkalmazása során a helyi bírósági elnöki, elnökhelyettesi megbízatás azonosnak minősül a járásbírósági elnöki, elnökhelyettesi megbízatással”

2014-ben voltak már problémák Zsurzsa karrierjével: egy csaknem pontosan négy évvel ezelőtti OBT-határozat arról szól, hogy a tanács nem járul hozzá a bíró ismételt járásbírósági elnöki kinevezéséhez. Azaz nagyon úgy fest, hogy volt már szó egy további hosszabbításról, csak az a terv megakadt az OBT szűrőjén.

A törvényszék másképp értelmezi a jogszabályt, szerintük csak akkor kell kikérni az OBT áldását, ha az elnök pályázik, márpedig Zsurzsa most beosztott bíró. Válaszukban ezt írták:

„A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 127. § (4) bekezdése az elnöki tisztségre történő ismételt kinevezést kizárólag a hivatalban lévő, a tisztséget újra megpályázó „elnök” vonatkozásában korlátozza. Ezt támasztja alá bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (régi Bszi.) 69. § (3)-(4) bekezdéseihez fűzött indokolás is. Eszerint a korlátozás célja, hogy a vezetői állásokra legalkalmasabb pályázók kerüljenek kinevezésre, továbbá, hogy a hatalmi pozíciók ne rögzüljenek azáltal, hogy a hivatalban lévő elnök folyamatosan kettőnél több alkalommal tölti be a tisztségét.

Dr. Zsurzsa József korábbi elnöki megbízatásának lejártát követően a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnöki tisztségét dr. Lukács Levente töltötte be. A jelen pályázat kiírásakor dr. Zsurzsa József a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság bírájaként és nem elnökként nyújtotta be a pályázatát.”

Már az exelnök, Lukács Levente János tavaszi lecserélésekor is széles körben terjedtek Vásárhelyen a politikai tippek a váltás okáról. Informátoraink nem felejtettek el emlékeztetni, hogy a járásbírósági elnök munkáltatója, Tárkány-Szűcs közismerten jó viszonyt ápol például a térség országgyűlési képviselőjével, Lázár Jánossal.

Életrajzaikban – Tárkány-Szűcsé például itt, Lázáré pedig itt olvasható – az is nyomon követhető, hogy ugyanabban az évben születtek, és mindketten a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulói voltak, majd a szegedi jogi karon folytatták a tanulmányaikat, ahol a bírósági elnök egy évvel korábban végzett, mint a képviselő.

Rádi Antónia

Fotó: vasarhely24.com

Megosztás