Felcsút travel club

Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron

Idén nyáron sokáig követtük két exkluzív jármű, egy magánrepülőgép és egy luxusjacht útját szerte Európában, és közben a magyar kormányzat és holdudvara különböző szereplőire bukkantunk. Lefotóztuk, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai meccse után. Lefotóztuk, hogy ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát, és a ZTE tulajdonosát hozta Ferihegyre. Drónvideót készítettünk arról, hogy Mészáros üzlettársa, Szíjj László, valamint egy kormánybiztos, és Homolya Róbert MÁV-elnök ugyanazzal a  luxusjachttal hajókázik az Adrián, amin korábban Mészáros Lőrinc pihent. Térképre tettük a luxusjacht és a magánrepülő összes eddigi útját, és kiderült, hogy elég sokszor keresztezték egymást, például az elmúlt két hónapban ötször voltak azonos időpontban Rijekában (Fiume).



Társadalmi célú hirdetés

Július elején a Mércén jelent meg egy fotó, amin Mészáros Lőrinc az olaszországi Porto di Ischia kikötőjében ül a Lady Mrd nevű luxusjacht fedélzetén. A hírnek nem lett különösebb visszhangja a hazai sajtóban, de a mi érdeklődésünket felkeltette a fideszes elithez köthető újabb drága vagyontárgy. Ekkor ugyanis már hosszú ideje volt figyelmünk középpontjában egy luxusrepülő.

Heteken át követtük a jacht és a magángép útjait, amelyek sokszor keresztezték egymást. Kutatásunk során felbukkant Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Mészáros Lőrinc köre, és a NER több más szereplője is. Fotókon, videókon, térképeken és infografikákon mutatjuk nyomozásunk eredményeit.

Lady Mrd, a 7 milliárd forintos luxusjacht

2015-ben a Benetti olaszországi gyárában építették a Benetti Crystal 140 típusú jachtot, amelynek hosszúsága 42, a szélessége 9 méter. A hajó 5 kabinjában 10 vendég fér el, és az utasok kényelmét 7 fős legénység szolgálja. A háromszintes luxusjacht legfelső, úgynevezett “napozó” részén jacuzzi és medence is a vendégek rendelkezésére áll.

Ebben a galériában, vagy az alábbi videót megnézve pár pillanatig mindenki Mészáros Lőrincnek érezheti magát.

A luxusnak persze ára van: a jachtot tavaly 20,9 millió euróért (kb. 6,8 milliárd forint) hirdették. Az eladás után az eredetileg Lady M néven, kajmán-szigeteki zászlóval közlekedő jachtot 2018. január végén Máltán vették nyilvántartásba Lady Mrd néven.

Kategóriája “pleasure craft”, ami a máltai szabályozás szerint azt jelenti, hogy nem lehet bérbeadni, csak a tulajdonosa és az ő vendégei használhatják.

A máltai hajónyilvántartás szerint a Lady Mrd tulajdonosa az L&L Charter Ltd nevű máltai cég, aminek tulajdonosa a PKF Fiduciaries International Ltd. nevű máltai strómancég, amely máltai cégadatok szerint több mint kétszáz offshore céget kezel tulajdonosként vagy igazgatóként. A PKF tulajdonosai George Mangion és Marianne Mangion máltai lakosok, ám az rendkívül valószínűtlen, hogy a PKF által frontolt cégek valóban az ő saját vállalkozásaik volnának.

Az L&L Charter az ICIJ Offshore Leaks adatbázisban

Ugyanez a két offshore cég, és ugyanez a két ember volt a tulajdonosa az Artemy nevű luxusjachtnak is, aminek a fedélzetén 2016-ban a Magyar Narancs fotózta le Mészáros Lőrincet.

Máltai regisztrációja óta a Lady Mrd a Földközi-tengert járja Olaszországtól Horvátországig, és az elmúlt hónapokban többször “találkozott” ott egy másik titokzatos járművel.

OE-LEM, a 17 milliárd forintos magánrepülőgép

2018. március végén egy vadonatúj Bombardier Global 6000 típusú luxus magánrepülőgép érkezett a cég montreáli gyárából Bécsbe. A gép azóta az osztrák léginyilvántartásban szerepel OE-LEM lajtsromszámmal. Tulajdonosa nem ismert, az üzembentartója pedig az International Jet Management GmbH, egy erre szakosodott osztrák cég.

Az International Jet Management GmbH volt az üzembentartója annak a kisebb, 3 milliárd forintos, OE-IKZ lajstromszámú magánrepülőnek is, amellyel 2018 januárjában a Célpont és a Zoom fotózta le Mészáros Lőrincet.

Hiába az osztrák üzemeltető és lajtsromszám, az OE-LEM luxusrepülő szinte állandóan a budapesti repülőtéren parkol. Innen indul, és ide érkezik, csak nagyon ritkán megy ki Bécsbe, ahova elvileg tartozik. Az elmúlt hónapokban ráadásul többször repült Ferihegyről éppen oda, ahol a Lady Mrd luxusjacht tartózkodott a kérdéses időpontban, de más érdekes utakat is találtunk.

Az OE-LEM lajstromjelű Bombardier magánrepülő Budapesten. (fotó: Szabó Imre/Jetphotos)

 

A Bombardier Global 6000 egy nagyon drága business jet. Új ára 60 millió amerikai dollár, vagyis körülbelül 17 milliárd forint. A repülő üzemeltetési költsége (személyzet, biztosítás, repülőtéri díjak, tárolás, karbantartás, üzemanyag stb.) óránként 5-10.000 dollár (kb. 1,5-3 millió forint) a repült órák számától és az útvonalaktól függően.

A 30 méter hosszú gép egy tankolással 11 ezer kilométert tud megtenni, és végsebessége óránként 950 kilométer. Fedélzetén 17 utas utazhat luxuskörülmények között. Az egyéni felszereltség különböző lehet, de nagyjából így néz ki egy Bombardier Global 6000 típusú magánrepülő belseje:

Egy Bombardier Global 6000 típusú magánrepülő belseje. (fotó:Jetcraft)

A magyar miniszterelnök is használta

Orbán Viktor miniszterelnök is megtapasztalta már az OE-LEM kényelmét, ugyanis július 25-én ezzel a luxusrepülővel utazott Bulgáriába a Videoton-Ludogorec BL-meccsre.

A bolgár Standart írta meg akkor, hogy Orbán magángéppel érkezett Várnába, ahol a Ludogorec otthonához, Razgradhoz legközelebbi repülőtér található. A bolgár csapat honlapján rövid hír és képgaléria számolt be arról, hogy a klub vezetősége köszöntötte a stadiumban a magyar miniszterelnököt, akit egy Ludogorec-logós tasakba tett ajándékkal is megleptek.

A meccs 0:0 lett, és nemsokkal éjfél előtt ért vissza Ferihegyre a magyar miniszterelnökkel az OE-LEM. Lefotóztuk, ahogy Orbán Viktor kiszállt a magánrepülőből a Ludogorec menedzsmentjétől kapott ajándéktasakkal a kezében.

Orbán Viktor miniszterelnök kilép az OE-LEM lajstromjelű magánrepülőből a ferihegyi repülőtéren 2018. július 25-én, kezében a Ludogorec-logós ajándéktáska. (fotó: Átlátszó / Németh Dániel)

 

Orbán Viktor miniszterelnök lesétál az OE-LEM lajstromjelű magánrepülő lépcsőjén a ferihegyi repülőtéren 2018. július 25-én. (fotó: Átlátszó / Németh Dániel)

 

Orbán Viktor kiszállt az OE-LEM lajstromjelű magánrepülőből a ferihegyi repülőtéren 2018. július 25-én. (fotó: Átlátszó / Németh Dániel)

 

Orbán bulgáriai látogatását két héttel később, augusztus közepén a K-Monitor blogja is észrevette a bolgár lapokban, és légiirányítási adatok alapján ők is rájöttek arra, hogy az OE-LEM vitte ki Várnába a magyar miniszterelnököt. A hír azonban Mészáros Lőrinc luxusjachtozásához hasonlóan nem kavart nagyobb port a magyar sajtóban, és a miniszterelnök sajtóosztálya azóta sem válaszolt arra a kérdésre, hogy miként került Orbán Viktor egy 17 milliárd forintos luxusrepülőgép fedélzetére.

A gépnek azonban nem a Ludogorec-Videoton meccs volt az egyetlen focival kapcsolatos útja. Június 21-én Nyizsnyij Novgorodba ment, ahol akkor Argentína játszott Horvátországgal a világbajnokság D-csoportjának második fordulójában. Július 15-én pedig Moszkvába utazott a luxusrepülő, ahol épp a vb-döntő zajlott. A sajtóban akkor megjelent, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínen nézte a mérkőzést, és még Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozott aznap.

A magánrepülő és a luxusjacht sokszor találkoznak

Kutatásunk akkor vált igazán izgalmassá, amikor összevetettük egymással a Lady Mrd és az OE-LEM elmúlt hónapokban megtett útjait. A hivatalos hajózási és repülési nyilvántartásokból származó adatok szerint ugyanis a magánrepülő többször ment Budapestről éppen oda, ahol a luxusjacht is tartózkodott éppen akkor.

Ezek a kapcsolódási pontok általában kedvelt nyaralóhelyeken, Olaszországban és Horvátországban voltak. Többek között Bari, Split, Pula, Rijeka és Velence voltak azok a városok, ahol ugyanakkor volt jelen a Lady Mrd és az OE-LEM is. De előfordult az is, hogy mindkét luxusjármű ugyanakkor volt a montenegrói Tivatban, ahol egy exkluzív jachtkikötő várja a szupergazdagokat.

A kapcsolódási pontok az alábbi ábrán tekinthetők meg. A piros szín a magánrepülő, a fekete pedig a luxusjacht mozgását jelöli. A térkép alján lévő nyilakra kattintva lehet lépkedni az utak között a dátumok alapján:

 

Drónfelvételt is készítettünk róluk

Augusztus 16-án a Lady Mrd luxusjacht Horvátországban volt, Brijuniból ment Opatijába. Sikerült drónvideót készítenünk az érkezéséről és utasairól is. A közel 7 milliárdos luxushajó fedélzetén utazó férfiak nem tűntek boldognak, amikor észrevették a drónt. Egyikük azonnal az arcába tolta a napszemüvegét a homlokáról, másikuk a bajszát takarta, a harmadik férfi pedig integetett a kamerának, mintha el akarta volna zavarni.

A Lady Mrd 2018. augusztus 16-án az Adrián Opatija közelében from atlatszo.hu on Vimeo.

Nem véletlen, hogy nem örültek a drónnak a Lady Mrd utasai. Az általunk levideózott és lefotózott három férfi ugyanis Homolya Róbert MÁV-elnök, Szíjj László üzletember, és Kovács Ernő kormánymegbízott voltak.

Homolya Róbert, Kovács Ernő, és Szíjj László a Lady Mrd fedélzetén Opatijában 2018. augusztus 16-án. (fotó: Átlátszó / Németh Dániel)

 

Homolya Róbert, Kovács Ernő, és Szíjj László az Opatija-i kikötőben 2018. augusztus 16-án. (fotó: Átlátszó / Németh Dániel)

 

A magas, kopasz férfi Homolya Róbert, aki 2010 és 2012 között az európai uniós támogatások elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnökhelyettese volt, majd 2012-től különböző pozíciókban dolgozott a Miniszterelnökségen. Először miniszteri, majd miniszterelnöki biztos, később kormánymegbízott lett. 2017-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára lett, majd 2018. augusztus elején a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) vezérigazgatójává nevezték ki.

A 24.hu értesülései szerint az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF 2010 óta vizsgálódik Homolya után. Az uniós ellenőröknek ugyanis az a gyanújuk, hogy Homolya még az NFÜ elnökhelyetteseként 8 közbeszerzésnél érdekelt volt előkészítői és végrehajtói oldalon is, mert céges érdekeltségein keresztül tanácsadóként működött közre olyan projektekben, amelyekre az NFÜ adta az EU-támogatást. Ez pedig az OLAF szerint összeférhetetlenség, és emiatt a tenderek teljes támogatási összegét, 3,3 milliárd forintot követelhet vissza az Európai Unió a magyar kormánytól. Az ügy nagyon hasonló a miniszterelnök vejéhez köthető Elios-botrányhoz.

A napellenző sapkás férfi Szíjj László, aki több vállalkozásban is üzlettársa Mészáros Lőrincnek. A tiszakécskei Szíjj legnagyobb cége, a Duna Aszfalt Kft. évek óta sorra nyeri a többmilliárd forint értékű közbeszerzéseket. Szíjj érdekeltségei csak 2017-ben 606,5 milliárd forint értékben nyertek el állami megbízásokat, és ezeknek 44 százaléka európai uniós támogatás volt.

A jellegzetes fehér bajszot viselő férfi Kovács Ernő kormánymegbízott. Kovács 16 évig, 1998-tól 2014-ig volt Tiszakécske polgármestere, majd 2014 júliusában Orbán Viktor miniszterelnök Bács-Kiskun megyei kormánymegbízottá nevezte ki, és 2018. július elején újabb 4 évvel hosszabbította meg a kinevezését.

Fontos vendégek fekete kisbusszal

Egy nappal azután, hogy lefotóztuk a luxusjachton Homolya Róbertet, Szíjj Lászlót és Kovács Ernőt, az OE-LEM lajtsromjelű magánrepülő felszállt Ferihegyről. Kiment Rijekába, ott volt egy órát, majd hazajött Budapestre.

Ezután egy napig vendégek nélkül állt a Lady Mrd a rijekai kikötőben, de agusztus 20-án szorgoskodni kezdett a személyzet. Takarítottak, lenyitották a hajóhidat, és fel-alá mászkáltak előtte. Érezhető volt a viselkedésükből, hogy hamarosan fontos vendég érkezik a luxusjachtra. Annyira fontos vendég, hogy még egy lábtörlőt is kitettek neki a kikötő kövére a hajóhíd elé, ugyanis a jachtetikett szerint a fedélzetre cipő nélkül, mezítláb illik csak fellépni.

Ugyanezen a napon, augusztus 20-án délelőtt felszállt az OE-LEM lajtsromjelű magánrepülő Budapesten, és Rijekába ment, majd nem sokkal később visszajött Ferihegyre. A luxusrepülő rijekai landolása után egy fekete személyautó és egy fekete kisbusz érkezett a kikötőbe a luxusjachthoz.

A kikötői kamera megörökítette, hogy a kisbuszból egy alkata és mozgása alapján Mészáros Lőrincre nagyon hasonlító férfi, és kísérete szállt ki. A vendégek üdvözölték a személyzetet, majd lábbelijüket levéve felmentek a jacht fedélzetére. A Lady Mrd ezután útnak indult.

A fiumei kikötői kamera felvétele 2018. augusztus 20-án from atlatszo.hu on Vimeo.

A következő napokban a luxusjacht megállt Opatija, Mali Losinj és Brijuni kikötőjében is, majd augusztus 24-én visszatért Rijekába. A kikötői kamera felvette, hogy a Mészáros Lőrincre nagyon hasonlító férfi, és egy hölgy a jacht legfelső szintjén, egymást átölelve nézték végig a kikötést.

A fiumei kikötői kamera felvétele 2018. augusztus 24-én from atlatszo.hu on Vimeo.

Másnap, augusztus 25-én a magánrepülő kiment Rijekába, majd egyből hazajött. Egy nyaraló lefotózta, hogy ugyanekkor a Lady Mrd előtt egy fekete kisbusz állt, miközben a jachtról emberek szálltak le.

Az OE-LEM lajtsromjelű luxusrepülő a két rijekai út között sem pihent. Augusztus 15-én ment ki először a spanyolországi Malagába, és augusztus 22-én ismét megtette ezt a nagyjából 3 órás utat. Akárcsak 15-én, 22-én is csak 1 órát volt Malagában, majd jött vissza Budapestre. Augusztus 22-én lefotóztuk, hogy a magángép ferihegyi landolása után kik jöttek ki a repülőtér kisgépes termináljának ajtaján.

Egy kisebb társasággal Mészáros Lőrinc egyik lánya, Mészáros Beatrix, valamint Végh Gábor, a ZTE tulajdonosa jött ki az épületből.

Mészáros Beatrix apja több vállalkozásában tölt be vezető tisztséget, májusban például a Mátrai Erőmű felügyelőbizottságának elnöke lett. Emellett két testvérével közösen tulajdonosa a Fejér-B.Á.L. Zrt.-nek, ami az elmúlt években több tízmilliárd forint értékben nyert állami megbízásokat.

Mészáros Beatrix kilép a ferihegyi kisgépes terminál ajtaján 2018. augusztus 22-én. (fotó: Átlátszó / Németh Dániel)

 

Végh Gábor ZTE-tulajdonos kijön a ferihegyi kisgépes terminál épületéből, Mészáros Beatrix telefonál. (fotó: Átlátszó / Németh Dániel)

 

Végh Gábor adományozta a felcsúti fociakadémiának Puskás Ferenc szobrát, amelyet 2014 áprilisában Orbán Viktor miniszterelnök avatott fel a felcsúti stadion megnyitója előtt. Végh Gábor szintén 2014-ben lett cégén keresztül a zalaegerszegi futballcsapat, a ZTE FC Zrt. tulajdonosa.

Végh cége, a Pharos ’95 Kft. is erősen kötődik Orbán szülőfalujához: focipályákat épített a Puskás Akadémiának, és van egy telephelye Mészáros Lőrinc egyik legismertebb vállalkozásának, a Mészáros és Mészáros Kft. székhelyén.

Végh Gábor cége, a Pharos ‘95 Kft. évek óta sorra nyeri a stadionépítésekkel kapcsolatos közbeszerzéseket, de nemrégiben az MLSZ focipályaépítési tenderén, és egy kastélyfelújításnál is befutó lett.

Változatos utak Európa-szerte

Az OE-LEM lajstromjelű magánrepülő az elmúlt hónapokban Horvátországon kívül járt Lisszabonban, Krétán, Máltán, Milánóban, Münchenben, Prágában, Szicíliában, és Portugália legdélebbi városában, Faroban is.

Augusztus 30-án újra Malagába ment, majd egy óra múlva visszajött Ferihegyre, és végül kiment Bécsbe. Ott parkolt egészen szeptember 17-ig, amikor először leszállt Budapesten, majd kirepült Rijekába.

Ott már augusztus 25. óta állt a kikötőben a Lady Mrd, ami körül ekkor szintén mozgás támadt. Az OE-LEM rijekai landolása után nem sokkal egy fekete kisbusz érkezett a luxusjachthoz, ami ezután kihajózott, a magánrepülő pedig közben elindult vissza Ferihegyre.

A Lady Mrd néhány nap alatt végiglátogatta Opatija, Mali Losinj és Cres kikötőit, majd szeptember 20-án visszatért Rijekába. Ugyanezen a napon, röviddel a luxusjacht után a magánrepülő is Rijekába ment, majd visszajött Budapestre.

 

A fenti ábrán látható a 17 milliárd forintos magángép, és a 7 milliárd forintos jacht összes eddigi útja. A piros szín az OE-LEM, a fekete pedig a Lady Mrd mozgását mutatja.

Szöveg: Erdélyi Katalin — Fotók és videók: Németh Dániel — Adatvizualizáció: Bátorfy Attila — Adatok forrása: Vesselfinder, MarinetrafficRadarbox24, PlanefinderInvestigative Dashboard, ICIJ Offshore Leaks, Opten

Megosztás