Konzervatív értékek

Kuplerájt működtetett a kőszegi fideszes polgármester ismerőse

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a napokban a bíróság a kőszegi Columbus night klub vezetőjét, miután kiderült, hogy a szórakozóhely valójában kuplerájként üzemelt. A bár főnöke, Szabó István jó viszonyt ápol a város fideszes polgármesterével – legalábbis ezt állította több helyi forrás is az Átlátszónak. Huber László sajnos nem segítette a tisztázást. Olyan videót viszont találtunk, amelyen a polgármester reklámozza a night klub-bal közös üzemeltetésű éttermet.

Több forrás is állítja, a város első embere is járt a night clubnak is helyet adó épületben. A másodjára linkelt, lentebb oldalunkon is megnézhető videófelvételen Huber áradozik az étterem szolgáltatásairól. Az őt interjúvoló, a felvételen nem látszódó személy forrásaink szerint maga a kupleráj-üzemeltetőként elítélt Szabó István, az a kérdésekből legalábbis biztosra vehető, hogy az egység egyik vezetője. Igyekeztünk tisztázni a hírt, de Huber nyaralására hivatkozva nem válaszolt sem email-es, sem telefonos érdeklődésünkre.

80 euró, vagyis 20 ezer forint volt fél óra együttlét a lányokkal a kőszegi Columbus bordélyban, amit 2015 februárjától 2017 áprilisáig üzemeltettek a vasi városban. Ha valaki egy órára akarta a igénybe venni a szexuális szolgáltatásokat, akkor 100 eurót, vagyis mintegy 30 ezer forintot kellett kifizetnie.

A lányokat a night club főnöke hozta össze a kuncsaftokkal, akiknek igényeit a pultnál kellett leadniuk. A „rendeléseket” egy füzetben írták össze, a lányok pedig a tarifa felét kapták meg. A szobákat a klub emeletén alakították ki.

A Kőszegi Járásbíróság nem régen hozott ítéletet az ügyben.

“Az ítéleti tényállás lényege szerint az akkor 40 éves vádlott 2015 februárjától üzemeltette a tulajdonában lévő kőszegi vendéglátóipari egységet, amely 2015. februártól 2017. áprilisig – többek között – „night club”-ként is szolgált. Ezen időszak alatt a vádlott alkalmazásában lévő nők feladata a táncolás, konzumhölgyként a vendégek szórakoztatása volt. Mindemellett néhányan saját elhatározás alapján, a vádlott által is tudottan anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást is nyújtottak. A szolgáltatásoknak a vádlott szabta meg az árát, és a bevételt is vádlott kapta kézhez.

Erről egy füzetben vezették a nyilvántartást, és a lányok napi elszámolás alapján fele részben kaptak a pénzből. A bordélyház szobáit a vádlott bérbe adta a szexuális szolgáltatások teljesítésére, és a lányok ott is laktak.

A vádlottat a bíróság 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, és elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezést jelentett be, így az ítélet nem jogerős” – írta közleményében a bíróság.

Több szemtanú szerint is többször megfordult a bárban Kőszeg polgármestere, Huber László is. A várost 2010 óta vezető fideszes politikus régi ismerőse a ma már bezáratott night club üzemeltetőjének, Szabó Istvánnak. Többen is arról számoltak be szerkesztőségünknek, hogy a polgármester és a vádlott rendszeresen együtt mutatkozott, többször is látták őket az éjszakában más egységekben is. Azt pedig a fenti videó is bizonyítja, hogy a kuplerájjal szimbiózisban működő étteremben nem csak hogy megfordult a polgármester, de beállt reklámhordozónak is.

Emailben kerestük Hubert, hogy tisztázzuk vele, hogy fordulhatott elő, hogy régi ismerőse úgy üzemeltetett két évig egy bordélyházat a városban, hogy ő erről mit sem tudott. Hiába vártunk, válasz nem érkezett.

Telefonon is beszéltünk Kőszeg első emberével, aki annyit közölt, hogy nyaral. Azt azonban elmondta, hogy olvasta az emailünket, de azzal foglalkozni nem akar, választ így nem kaptunk.

Farkas Bazsi

Fotó: a szerző felvétele

Megosztás