Bezárás
Cikkek

2014 legnépszerűbb egyházai és civil szervezetei az szja 1% felajánlások tükrében

Összeszedtük a 2014-es SZJA 1%-felajánlások nyerteseit a NAV által közzétett adatok alapján. A legtöbb pénzt kapott 33 szervezet toplistáján 10 egyház, 16 karitatív alapítvány, és 6 természetvédő szervezet szerepel a Nemzeti Tehetségprogram mellett. Utóbbi egyedül több felajánlást – 1,2 milliárd forintot – kapott idén az adózóktól, mint a 16 karitatív szervezet összesen, de azt nem tudni, hogy mire költi az állam ezt a pénzt, négy év alatt 5,5 milliárd forintot.

Norvégos vs. Békemenetes civil szervezetek erősorrendje az SZJA 1% felajánlások tükrében

Az SZJA 1%-ok felajánlása nem csak azért fontos, mert így hozzájárulhatunk egy, a szívünkhöz közel álló civil szervezet céljainak megvalósításához, hanem azért is, mert az 1 százalékokat felajánlók száma és az összes felajánlás összege többé-kevésbé reálisan számszerűsíti egy-egy civil szervezet erejét és legitimitását. A NAV friss adatai alapján összehasonlítottuk, hogyan teljesített a magyar kormány által vegzált piszkos tizenhárom, a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatásban részesülő civil szervezet, illetve a kormánypárti “békemeneteket” és az ellenzéket lejárató kampányokat szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány ezen a pályán. Tovább az előző cikkre.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy 31.168 soros Excel-táblázatban tette közzé, hogy 2014-ben az adózók milyen szervezeteket támogattak 2013-as személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával. A Forbes-lista mintájára megnéztük a Top33-at, vagyis azt, hogy kik kapták a legnagyobb összegű felajánlásokat. A Nemzeti Tehetségprogram mellett három nagy csoport különíthető el: egyházak, karitatív, és „zöld” szervezetek.

3,6 milliárd 10 egyháznak

Az 1%-ok abszolút nyertese a magyar katolikus egyház, amely toronymagasan a legtöbbet, közel 2,2 milliárd forint felajánlást kapott az adózók nem kis részétől: összesen 586.874 személytől. A református egyház 800 millió, az evangélikus 233 millió forintnyi egyszázalékot kapott. A három nagy mellett további hét egyház, vagy valláshoz köthető szervezet található a Top33-ban: a rendszeresen ételosztásokat szervező krisnások – 110,7 millió Ft – mellett a baptisták, a hitgyülisek, a Mazsihisz, Jehova Tanúi, és a buddhisták, sőt utóbbiak kétszer is: a Tan Kapuja Buddhista Egyház 41 milliót, a Gyémánt Út Buddhista Közösség 30,9 millió Ft felajánlást kapott.

1 milliárd 16 karitatív szervezetnek

Nem meglepő módon a különböző karitatív szervezetek – különösen a gyerekekkel foglalkozók – sok 1% felajánlást kaptak, vagyis az adózók fontosnak tartják a betegek és elesettek támogatását. A legnagyobb összegű felajánlást ebben a kategóriában a Heim Pál Kórház Fejlesztésért Alapítvány kapta – 154 millió forintot -, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 92,9 milliót, a Bátor Tábor Alapítvány pedig 82,9 milliót.

Őket követik a daganatos gyerekekkel foglalkozó különböző alapítványok (például a hűtlen kezeléssel gyanúsított Gyermekrák Alapítvány 70 millióval), a kórházakba vidámságot varázsoló bohócdoktorok, az árva gyerekeknek otthont adó SOS Gyermekfalu, a gyermekmentő-szolgálatok, a Bethesda Kórház, és a Böjte Csaba által létrehozott, erdélyi árvákkal foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány.

274 millió állatvédőknek

Az SZJA 1%-felajánlások Top33-as listáján 6 állatvédő szervezet kapott helyet, akik ugyan összesen alig kaptak többet, mint az evangélikus egyház egyedül, de azért szép összegekhez jutottak hozzá az adózók jóvoltából. A kategórianyertes Noé Állatotthon a maga 68,3 millió forintjával megelőzte a karitatív-kategória 10 versenyzőjét, például a 41 milliót kapó, koraszülöttmentéssel és -gyógyítással foglalkozó Peter Cerny Alapítványt is, aminél még a Rex Kutyaotthon (61,8 millió Ft) és az Országos Állatmentő Alapítvány (44,8 millió Ft) is nagyobb összeghez jutott 1%-okból.

A 2013-as 1%-felajánlások Top33-as listája |Criar infográficos

1,2 milliárd a tehetségeknek, de hol a pénz?

Az 1% felajánlások Top33-as listáján szereplő 16 karitatív szervezet összesen nem kapott akkora összeget, mint a Nemzeti TehetségProgram (NTP) egyedül, de sajnos az nem igazán átlátható, hogy mire költi ezt a pénzt az állam. A program honlapja és Facebook-oldala is 2011-ben frissült utoljára, és a közadatigényléseinkre kapott válaszoktól sem lettünk sokkal okosabbak.

ntp2

Először az EMMI-től kérdeztük meg, hogy 2010-2014 között mire költötték a Nemzeti TehetségProgram-ra felajánlott adózói 1 százalékokat – idén 1,2 milliárd, négy év alatt összesen 5,5 milliárd forintot – , de a minisztérium az összegek közlése mellett csak egy elég homályos választ adott:

“Tájékoztatom, hogy a Nemzeti TehetségProgram finanszírozásáról szóló 152/2009. (VII.23.) Korm. rendelet 2.§-a alapján az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) a Nemzeti TehetségProgram céljainak megvalósítását szolgáló összeg 7-7 százalékát használhatja fel a lebonyolítási feladatok elvégzésére. Az OFI a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum működése és feladatainak ellátása érdekében az adott évi bevétel további 1 százalékát kapja meg. A Korm. rendelet 2/B §-a alapján meghatározott, a Nemzeti TehetségProgram kétéves cselekvési programja szerinti célra rendelt összeget az Oktatási Hivatal részére kell biztosítani.”

Az EMMI válasza alapján beadtuk az elvileg a pénz nagy részét kapó és kezelő Oktatási Hivatalnak a közadatigénylést, miszerint tételesen mire költötték a 2010-2014 között a Nemzeti Tehetség Programra érkezett összegeket. Hosszú, tragikomikus választ kaptunk.

A Nemzeti TehetségProgram részére jutatott személyi jövedelemadó felajánlásokat, illetve adományokat nem az Oktatási Hivatal kezeli, hanem az Oktatásért Közalapítvány. Ami a Fővárosi Bíróság jogerős határozata alapján 2011. július 27-én megszüntetésre került. Közérdekűadat-igénylésünkkel forduljunk az OFI-hoz, esetleg az EMMI-hez.

Valahova mindenképp fordulunk, mert tudni szeretnénk, mire költötte az állam az adózók által a tehetségek támogatására jószándékúan felajánlott 5,5 milliárd forintot.

Erdélyi Katalin

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

asimov

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom