Adatigényléses perek

Elsőfokon nyilvános a Türr István Intézet uniós támogatási szerződése

Pénteken volt a második tárgyalása annak a közérdekű adatigényléses pernek, amit a „TÁMOP 5.3.8-B-12/1 A leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek növelése érdekében motiváló képzések és támogató szolgáltatások” nevű pályázat kiírása, illetve a nyertessel kötött szerződése ügyében indítottunk az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ellen.

A pályázat eredményeként az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht. (azaz a humánpolitikai célú uniós támogatások irányító hatósága) szerződött a Türr István Képző és Kutató Intézettel (a KIM, később az EMMI tavaly megszervezett szakképzési háttérintézménye). A szakképzési rendszer átalakításának eredményeként a szakképzés meghatározó szereplőjévé avanzsált Türr szerződésének szerintünk már csak azért is egyértelműen megismerhetőnek kellene lennie, mert itt az állam szerződik saját magával (uniós) közpénz felhasználására.

Bár az NFÜ ezt nem így gondolta, az elsőfokú tárgyaláson végül megkaptuk a két EMMI háttérintézmény szerződésének törzsszövegét, valamint a projekt adatlapját, de a mellékletek kiadását az adatok döntés-előkészítő jellegére hivatkozva megtagadták. A bíróság azonban – egy már megkötött szerződésről lévén szó – eleve alaptalannak tartotta ezt az érvelést, így a (nem jogerős) ítélet szerint az NFÜ-nek a szerződés kilenc mellékletét, azaz a Türr pályázati kötelezettségeinek pontos meghatározását is ki kell adnia nekünk.

Az eredeti adatigénylést itt érheti el.

A keresetlevelünk

Az eddig megkapott dokumentumok:

A szerződés főszövege

Az általános szerződési feltételek

A kiemelt projekt adatlap

Megosztás