Hírek

A sajtószabadság boldoggá tesz?

Azokban az országokban, ahol sajtószabadság van, boldogabbak az emberek, mint ott, ahol cenzúrázzák a sajtót – erre jutottak az amerikai Missouri Egyetem kutatói. Az egyetem médiaiskolájának kutatója szerint a sajtószabadság mértéke közvetlenül befolyásolja az emberek hangulatát. „Azt már eddig is tudtuk, hogy a megbízható, objektív média a demokrácia javát szolgálja, de ebből a kutatásból az is kiderül, hogy a sajtószabadság segít emelni közösség tagjainak életszínvonalát és végeredményben boldogabbá teszi őket” – mondta Edson Tandoc, Jr. doktori hallgató. Hozzátette: az emberek szeretik maguk eldönteni, hogy honnan szerzik be az őket érdeklő híreket. Egy szabad sajtóval rendelkező ország sokkal nyitottabb a problémáival szemben: a szabad sajtó tudósít a rosszabb életkörülményekről, környezeti problémákról, felhívja a döntéshozók figyelmét a gondokra.  Tandoc és kollégája, Bruno Takahashi a vizsgálatokhoz a Gallup Intézet egy 2010-es felmérését vette alapul, amely a boldogság szintjét mérte világszerte. Ezt a 161 adatot összevetették a Freedom House sajtószabadság-indexével, illetve hozzáadták még az ENSZ által készített fejlődési statisztikákat és a Yale Center úgynevezett környezeti teljesítmény indexét (Enviromental Performance Index) is.

Megosztás