Bezárás
Cenzúrázott tudomány

Darvas Béla: Tudomány alulnézetben

Ez a megszólalásom egy eddig meg nem jelent tényfeltáró írásunkért szól, amit 2011 szeptemberében próbáltunk Székács Andrással közölni, amikor a hazánkba beszállított vetőmagok (szója és kukorica) géntechnológiai úton módosított (GM) magokkal való szennyezésének ügye már elég világosan átlátható volt. Bár bennünket a médiában folyó közjátékoknál sokkal jobban érdekel az a téma,amiről tényszerűen írtunk, és ami az alább vázolt sorsra jutott, eljött az ideje annak, hogy bevigyem a nyilvánosságot abba az információs szélcsatornába, ahol hosszú ideje dolgozom, hogy a saját példáinkon keresztül láthatóvá tegyem, mibe ütköznek ma azok, akik a növényi géntechnológia tényeit kommunikálják. Vonatkozik ez annak előnyeire és hátrányaira is.

Század eleji liezon

A nevezett cikk megírására Gazsó Tibor a Századvég Alapítvány munkatársa kért fel, mint később kiderült ő volt a Nemzeti Érdek főszerkesztője, amely folyóirat a Századvégen kívül az alapítványhoz tartozott. 2011. augusztus során Gazsó három telefonhívásban beszélt rá ennek a kéziratnak az elkészítésére, amit úgy tudtam, hogy majd a Századvégben jelenik meg. A főszerkesztőnek tetszett a Székács Andrással közösen készített hosszú kézirat, amellyel kapcsolatban azt írta, hogy tartalmában kitűnő és a lap számára fontos.

Októberben a szerkesztőség a kézirat egynapos munkát igénylő formai átalakítását kérte (A meg nem jelent cikk innen letölthető, PDF), majd novemberben azt az üzenetet kaptam, hogy az anyag az olvasószerkesztőn átjutott, és hamarosan küldik a tördelt változatot. Ezt követően hosszú csönd következett. Úgy véltem, hogy nyilván nem fért bele a téli számba, így a tavaszi szám időpontjában, 2012. márciusában két elektronikus levélben próbáltam Gazsó Tibort elérni. Érdeklődésem válasz nélkül maradt. Május 21-én ezért felhívtam G. Fodor Gábort, a Századvég Alapítvány igazgatóját (aki egyben a 2011-es Nemzeti Érdek felelős szerkesztője és gyakori szerzője), de csak a helyettesét értem el. Ő elmondta, hogy Gazsó nem dolgozik már náluk, és hogy üzenetemet továbbítja G. Fodornak, aki bizonyára hamarosan felhív.

“Átbújtak a léc alatt” – egy nagydoktor az elnöki plágiumügyről

Darvas Béla címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora, az OTKA Bizottság és több doktori iskola tagja, az Élet és Irodalom rendszeres szerzője. Az MTA, majd a VM egyik intézetének kutatójaként többször szembekerült a genetikailag módosított haszonnövények fajtatulajdonosaival és más gazdasági, politikai és tudományos hatalmasságokkal. Rendszeresen bírálja a Magyar Tudományos Akadémiát, még az is előfordult hogy rágalmazási pert indított ellene egy akadémikus. Ezúttal a doktori címek valódiságáról, értelméről, a botrány lehetséges következményeiről faggattuk a lemondott köztársasági elnök plágiumügye kapcsán. Tovább a teljes interjúra.

Küldtem azért az igazgatónak egy üzenetet, hogy világos legyen, mivel kapcsolatban érdeklődöm és újra elküldtem a kézirat utolsó változatát, mert a helyettes reakcióiból úgy tűnt, mit sem tud erről a kéziratról. G. Fodor azonban nem válaszolt és nem is hívott ezt követően, ezért kilenc nappal később figyelmeztettem, hogy a válaszára várok. Erre sem érkezett reakció. Június 6-án így újra telefonáltam, de akkor is csak a helyettesét tudtam elérni, aki ez ügyben nem volt döntésképes. Újabb üzenetet fogalmaztam, amire aznap megérkezett az igazgató alábbi válasza: „Gazsó Tibor, a Nemzeti Érdek volt főszerkesztője már nem dolgozik a Századvégnél. Ő és nem a Századvég kérte a tanulmányt; A Nemzeti Érdek folyóirat korábbi formájában megszűnt, az új Nemzeti Érdek elsősorban közéleti-politikai magazin, nem pedig szaktudományos lap kíván lenni; Az Önök kétségkívül érdekes tanulmányát a Nemzeti Érdek karakterének változása miatt nem áll módunkban leközölni.”

A konkrét válasszal kapcsolatban megírtam, hogy Gazsó Tibor a Századvég nevében kérte és fogadta el a kéziratot. Az elektronikus postacíme is a szazadveg.hu tagot tartalmazott. Kérdeztem, hogy ki az „új” Nemzeti Érdek főszerkesztője, és hogy a volt főszerkesztő véleményének, az általa elfogadott kézirattal kapcsolatos levelezésének korrigálására az új főszerkesztőnek fél év alatt hogyan nem volt ideje? Megjegyeztem, hogy cikkünk korántsem tudományos cikk, azt általában angolul írunk, és nagyon másként fest (lásd például a Bt-növények főhatásairól, a glyphosate-tűrő GM-növényekről, vagy a Bt-növények mellékhatásainak megítélésről szóló írásaink), mint a szóban forgó publicisztika. Végül, megkérdeztem, hogy vajon miért kellett a végleges válaszra kilenc hónapot várnunk, valamint érdeklődtem, hogy ki G. Fodor felettese, akinél a velünk kapcsolatos minősíthetetlen eljárás ellen panasszal élhetek. G. Fodor mindezekre egy mondattal válaszolt: „Részemről lezártnak tekintem az ügyet.”

Egy magát mértékadónak gondoló közéleti-politikai lap tehát megrendelt egy cikket, amivel közel egyhónapos munkára vett rá bennünket. Az elkészült írást a felkérést intéző főszerkesztő elfogadta és formailag átdolgoztatta, majd a szóban forgó lap mégsem jelentette meg, de erről semmilyen értesítést nem küldött. Az indoklás végül az, hogy ez a lap már nem az a lap. Az alapítványnál tehát a régi nemzeti érdek helyett pár hónap alatt új érdek fogalmazódott. Mindezzel kapcsolatban a kiadó igazgatója még csak magyarázkodni sem hajlandó.

De egyedülálló-e az, ami velünk ennél a lapnál történt? Nem, sajnos korántsem. Jelentős a szembeszél, amiben haladunk, amiről eddig nem beszéltünk. Ezekből teszek közszemlére néhány történetet.

Egy 2003-as hírhamisítás

Alighogy elkezdtük a GM-kukoricával kapcsolatos vizsgálatainkat, és azt találtam, hogy a MON 810-es kukorica pollenjében megjelenő Cry1-toxinnak mérhető hatása van a hazánkban védett nappali pávaszemlepke (Nymphalis io) hernyóira, 2003-ban jelentkezett az osztrák Greenpeace azzal, hogy részt tudnék-e venni egy angol nyelvű bécsi sajtótájékoztatón. Elvállaltam Székács Andrással együtt, aki a kérdés környezetanalitikai hátterét mérte – mint 2005-ben a brüsszeli, 2006-ban a pozsonyi és hamburgi (diái évek óta nyilvánosak) sajtótájékoztatókon való szereplést is –, bár mindegyik helyen úgy kezdtem a sajtótájékoztatót, hogy ami elhangzik, azt szívesen elmondanám egy Monsanto által szervezett sajtótájékoztatón is, a mondanivalónk ugyanis független attól, hogy ahhoz ki biztosít fórumot.

A bécsi hazaérkezésünk után három nappal – december 5-én – Detlef Bartsch (Robert Koch Institute) hasonló tartalmú elektronikus levelet írt Polgár A. Lászlónak (akkori közvetlen kollégám) és Balázs Ervinnek (Bartsch akkori projekttársa), mint korábban Czepó Mihály (a Monsanto Hungária alkalmazottja) nekem arról, nem kellene azzal „riogatni” az embereket, hogy kísérleteinkben pusztulnak a királylepke hernyói (Danaus plexippus), miközben Stájerországban ez a lepke veszélyeztetettsége miatt védett listán van. Megírtam, hogy semmi ilyenről nem beszélhettem Bécsben, azon egyszerű okból kifolyólag, mert a nevezett faj nem él Európában (!), és Ausztriában sohasem dolgoztam. Erre bizonyíték a sajtótájékoztatón kiadott angol és német nyelvű előadás-összefoglalók.

Még aznap figyelmeztettem az osztrák Greenpeace-t, hogy sürgősen korrigálják az APA (Austria Presse Agentur) fals hírét. Ennek a hírügynökségnek volt ugyanis a jelzete a Monsanto tulajdonába került szövegen. Bartsch egyébként az EFSA GMO Panel-jének tagja lett ezidőben és ebben a minőségében – legnagyobb meglepetésemre – afféle general maximus-ként lépett fel a levelezés során. Susanne Fromwald hamarosan tájékoztatott, hogy az osztrák Greenpeace sohasem bocsátott ki olyan hírt, mint a szóban forgó, és az APA így ilyesmit ki sem adhatott, azaz hírhamisításról van szó. A szálak Francesca Tencallához vezettek, aki a Monsanto európai irodájának „tudományos ügyeit” intézte. Megkérdeztem tőle, hogy honnan vette a hírt, amit Czepó Mihálynak megküldött, ő azonban erre nem volt hajlandó válaszolni.

A németországi szálat illetően Bartsch azt írta, hogy egy hajdani PhD hallgatójától Matthias Pohl-tól (aki akkor a TÜV-Hannover; később a BASF Plant Science munkatársa) kapta ezt az anyagot. Pohl először nem akart megszólalni, de aztán telefonban az osztrák Greenpeace-nek azt állította, hogy az írást Tencalla küldte meg a számára. Egy angolra fordított „osztrák hírt” egy németnek? Igazán meredek. Bartsch-ot – mint az ügy végén rezignáltan megírta nekem – milliméterek választották el attól, hogy európai sajtóbotrányt robbantson ki azzal kapcsolatban, hogy az ún. magyarországi kutatásokat vezető valótlanságokat nyilatkozik egy bécsi Greenpeace sajtótájékoztatón.

Mit is olvastunk itt fentebb? Talán hírhamisítást és lejáratásra irányuló konspirációt? Egy fontoskodó EFSA szakértő megvezetését? Az eszközök nem idézik azt, ami Pusztai Árpáddal korábban történt? Végül fentiekből nem lett hír, „csak” egy 115 oldalas, 13 szereplős, vegyes nyelvű nemzetközi levelezés, krimibe illő fordulatokkal.

Az eset után viszont alig telt el pár hónap, és 2004. április 6-án a „Géntechnológia: harmóniában a zöld világgal” című rendezvényen, az MTA Székházában – láss csodát – megjelent felkért előadóként Francesca Tencalla (Monsanto, UK) és Jay Pershing (Monsanto, USA). Rajta kívül előadott még Balázs Ervin (MBK, a BZBE tagja), Dudits Dénes (MTA SzBK, a BZBE elnöke), Detlef Bartsch (EFSA GMO Panel), továbbá Kiss József (SzIE, EFSA GMO Panel) is. A rendezvényt az MTA Agrártudományok Osztályának Biotechnológiai Bizottsága szervezte a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesülettel (BZBE; elnöke Dudits Dénes) karöltve. Ez utóbbit az EuropaBio támogatja, amelynek tagja a Monsanto is.

A rendezvényen Czepó Mihály (a BZBE tagja) is felszólalt, mikor a jelenlévők részéről (Darvas Béla és Székács András) pár perces kritika hangzott el. Milyen „különös”, a hazai mellékhatás-vizsgáló kutatók közül csak a Monsanto által támogatott egyetemi csoport kapott meghívást, a termékfüggetlen hazai kutatók egyike sem. Mindez nem egyedi, sőt a BZBE által szervezett valamennyi hazai rendezvényt jellemzi ez a fajta egyoldalúság.

Mit tudható meg a Magyar Tudományból és mi nem?

2010-ben Székács András angol nyelvű felkérést kapott a térség GM-növényeivel kapcsolatos történések leírását magában foglaló könyvrészlet megírására. Az ehhez vezető úton született egy magyar cikk is, amelyben az elsőgenerációs GM-növények európai gazdasági kudarcának okait mutattuk be. Május 26-án ezt a kéziratot elküldtem Csányi Vilmosnak a Magyar Tudomány főszerkesztőjének. Június 1-én az alábbi választ kaptam: „Cikküket elolvastam, lektoráltattam és a lektor csak megerősített abban a véleményben, hogy a cikk alig érint új tudományos problémákat, inkább a GM növények körüli vita újabb fordulójának tekinthető. Természetesen ez is fontos agrárpolitikai kérdés, jó ha az írás valahol megjelenik, de nem a Magyar Tudományban, ahol korábban az idetartozó kérdéseket már megvitatták.”

Nem kaptuk meg a lektori véleményt, amihez foghatót pályafutásom alatt nem tapasztaltam. A cikk végül változatlan tartalommal a Biokontroll nevű új tudományos lap induló számában jelent meg. Olvasás után bárki megítélheti, hogy Csányi főszerkesztő véleménye helytálló volt-e. Vajon mi lehetett ebben az írásban az, ami a Magyar Tudomány számára nemkívánatossá tette. Nos, talán az előzmények: (i) 2005-ben a Balázs Ervin és társainak állásfoglalását kritizáló véleményem, vagy (ii) 2007-ben a Kiss József és társai írásának hiányosságait feltáró hozzászólásunk? Számomra nyilvánvaló, hogy a Magyar Tudományos Akadémia egyes hangadói saját vizsgálatok nélkül – nyilvánítottak már eddig is véleményt. Ekkor viszont vége az objektivitásnak, ismeretség és érdek kérdése, hogy a hazai „tudományos” életben ki kinek hisz, mit erősít, és mit tagad.

Mindezek törvényszerű következménye volt, hogy 2011-ben két angol/magyar nyelvű kötet jelent meg, amelyek a hazai vizsgálatokat és álláspontokat foglalták össze. Az egyiket, amit Balázs Ervin és társai szerkesztettek a BZBE adta ki és a Magyar Fehér Könyv becenevet kapta, a másik könyvet Darvas Béla és Székács András jegyzik és a Magyar Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága a kiadó. Ez utóbbi egy 2006-os könyvelőzmény után a MON 810 vetési moratóriumának hazai történéseit és lényegi anyagait foglalja össze. A két kötet mintha teljesen másról szólna. A recenziókat írók – nem véletlenül – másként látják a tartalmukat. Jól mutatja ezt, hogy a Magyar Fehér Könyvről miként vélekedek én a Biokontrollban és a Magyar Tudományban Horn Péter. Az olvasónak viszont módjában áll, hogy betekintés után önálló véleményt alakítson ki.

Az EFSA GMO Paneljének modelljei

Az EFSA GMO Panel-jének neve már Detlef Bartsch kapcsán felvetődött. A MON 810 hazai vetési moratóriumának felfüggesztését ez az európai szakértői testület többször is kezdeményezte. Az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal) eredményeinket kritizáló, hibát hibára halmozó véleményével kapcsolatos válaszainkat szerettük volna ott megjelentetni, ahol az található. Ennek kapcsán azonban kiderült, hogy korántsem tudományos lapról van szó, ahogyan a neve mutatja (EFSA Journal), hanem az EFSA nyilvános aktatáráról, amelyben csak az EFSA adminisztrációja mutathatja be álláspontjait. Ennyit talán az európai kutatók véleményszabadságáról.

A mondanivalónkat így a Növényvédelemben jelentettük meg, hiszen nincs olyan nemzetközi tudományos lap, amely kétoldalú vitának úgy biztosítana fórumot, hogy az előzmény nem ott jelent meg. Ez az állapot az EFSA GMO Panel ambiciózus tagjainak – akik korántsem a tudomány élvonalából kerülnek ki – kitüntetett pozíciót biztosít, hiszen a „Hivatal” oldaláról a szakértőik kinyilatkoznak, és még álláspontjaikat sem kell megvédeniük. Mára sok tudományos lap kezdte foglalkoztatni ezeket az urakat, mint rizikóanalízissel kapcsolatos szaktekintélyeket, igaz, hogy mindeközben egyre erősödik a tevékenységükkel kapcsolatban az a vád, hogy csupán a nemzetközi fajtatulajdonosok eredményei szerint döntenek, míg a termékfüggetlen kutatási eredményeket elvetik.

A magyar géntechnológiai hatóság kezdeményezésre 2008. június 11-én Rodics Katalin vezetésével (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) a hazai szakértők megjelentek az EFSA GMO Panelje előtt és szigorúan bizalmas minősítés mellett előadásokat tartottak a MON 810-es vetési moratóriummal kapcsolatos vizsgálataikról, amelyek nem voltak addig publikálva. Bakonyi Gábor (Szent István Egyetem), Darvas Béla és Székács András (MTA Növényvédelmi Kutatóintézet) tartottak angol nyelvű előadásokat. A tárgyalás menete ma más olvasható magyarul is (lásd könyvünk 53-67. oldala). Az EFSA GMO Paneljének részéről megjelentek Jeremy Sweet (az ülés elnöke), Salvatore Arpaia, Detlef Bartsch, Niels Hendriksen, Kiss József és Gijs Kleter. Közülük Detlef Bartsch kérdezett sokat a magyarországi védett lepkékkel kapcsolatban, miközben szorgalmasan jegyzetelt. Az előadásokon elhangzottak ellenére – amelyekkel kapcsolatban az EFSA szakértők érdemben nem tudtak vitatkozni – az EFSA GMO Panelje 2008. július 2-án megismételte korábbi elutasító véleményét.

2009. május 26-án a MON 810 engedély megújításának pármai szakértői tárgyalásán Magyarországot Székács András és Darvas Béla és képviselte (lásd kiadványunk 12. oldala). Az EFSA GMO Panel szakértőit (Jeremy Sweet, Salvatore Arpaia, Kiss József, Joe Perry stb.), akik a MON 810-es fajtacsoport érzékeny környezeti pontjait tárgyaltatták meglehetősen zavarba hozták a német, osztrák és magyar szakértők kérdései és hozzászólásai. A rendezvény ebédszünetében viszont Joe Perry (EFSA GMO Panel) közel egy órán keresztül faggatott a védett lepkékkel kapcsolatos kutatásaimról, miközben „elfelejtette” megemlíteni, hogy éppen ilyen kéziraton dolgozik.

Joe Perry és társai ugyanis 2011-ben a Proceedings of the Royal Society of Biology (PRSB) lapban „modellt” tettek közé a nappali pávaszemmel kapcsolatban. Ez az a bizonyos védett lepke, amellyel kapcsolatos eredményeink Európa szerte ismertté váltak. Az ominózus cikk társszerzői között ott találjuk Jeremy Sweet, Salvatore Arpaia, Detlef Bartsch és Kiss József nevét, akik azon a bizonyos szigorúan bizalmas EFSA GMO Panel találkozón 2008. június 11-én részt vettek. Sőt – láss csodát – ott találjuk Yann Devos és Sylvie Mesdagh (EFSA GMO Unit) nevét is, akik némán hallgató résztvevők voltak. A cikkben egyetlen lepkész szerző nincs, és a nevezett szerzők meglehetősen tájékozatlannak tűntek e kérdésben azon a bizonyos pármai találkozón!

Úgy tűnik ma már a biológiai tények majdnem zavaró momentumként merülhetnek fel a véleménycikkekben, amit akár új elméleti modellnek is eladhatunk. A cikkben Perry és társai azt állítják, hogy a nappali pávaszem érzékenysége azonos az atalanta lepke (Vanessa atalanta) érzékenységével és ebben Darvas és társainak egy 2004-es cikkére hivatkoznak. Perry és társai cikkét Andreas Lang és társai kritizálták, ám most – személyes levelezésünk szerint – ők is dolgoznak egy „ellenmodellen” úgy, hogy úgyszintén nincs semmilyen nappali pávaszemmel kapcsolatos saját kutatási eredményük. Nagyon érdekli viszont őket az, ami eredmény Magyarországon gyűlt, és le is csaptak PhD hallgatóm, Lauber Éva éppen megjelent disszertációjára.

Ma már minden lehetséges, az idő- és energiaigényes kutatásokra kényelmes paraziták várnak, akik nincsenek arra tekintettel, hogy a munkát végző kutatócsoport publikálni kívánja majd a saját eredményeit azt követően, hogy egy PhD dolgozat kapcsán az napvilágra kerül. Egy modell – amint tudjuk – akkor ér valamit, ha pontos adatokon és meglátásokon alapul. Ellenkező esetben a PC serényen gyártja a féligazságokat. Publish or perish – hallom a frankót magyarázatul.

Joe Perry – Andreas Lang és társainak kritikájának megérkezése után – február 17-én elektronikus üzenetben kért tőlem segítséget, de ezt felháborodottan megtagadtam. Nem mellesleg a PRSB szerkesztősége a vita anyagainak bírálatára engem kért fel. Igazán torokszorító munka volt. A munka elvégzése után egy kéziratot is felajánlottam a lap részére, ami pontosan leírta a szóban forgó lepkéken kapott biológiai eredményeket. A lap azonban ezt túlságosan speciálisnak tartotta ahhoz, hogy közölje, mert csak olyan cikkek megjelentetésére vállalkozik, ami több tudományterület érdeklődését egyidejűleg kiváltja. Ez a lap számára a magas impakt faktor biztosítéka.

Perryék esetében a modellezés volt a „zoológia” kiterjesztése? Megírtam Joe Perrynek, hogy kifejezetten kellemetlen helyzetbe hozott az a tény, hogy tévesen hivatkozták meg egy cikkemet, miközben az EFSA előtt 2008-ban tartott szigorúan bizalmas előadásomra támaszkodik ott több mondat, amit viszont nem lehet etikusan idézni. Ráadásul az ott elmondottakat sem helyesen interpretálták, hiszen egyszerűen nem igaz, hogy a nappali pávaszem és atalanta lepke hernyóinak érzékenysége Cry1Ab-toxinra azonos. Mindennek következményeként a modell alapvetésével baj van, a levont általános következtetések helytelenek. Az EFSA GMO Paneljének célja azonban világos: ha már el kell ismerni, hogy van hatás a nappali pávaszem hernyóin, akkor modellen kell „bizonyítani”, hogy az efféle hatás lényegtelen, majd azt állítani, hogy a többi védett faj (Magyarországon 213) érzékenysége is hasonló, és a kérdést a „Hivatal” kipipálhatja. Tudománynak nevezhető az ilyesmi?

Lehetséges, hogy ma vannak olyanok, akik laborban és szántóföldön hosszú időn keresztül dolgoznak, és vannak akik helyettük „szakcikket” írnak? Én úgy gondolom, hogy ez ügyben egy rendkívül sokra taksált lapban két olyan csoport vitatkozott, amelyek közül egyiknek sincs saját zoológiai kutatási eredménye csak erős publikációs késztetettsége, amelyet a hivatali pozíciók pályázása motivál. Ott ugyanis hasznos egy PRSB cikk.

2000 kétezertizenegyben

2011. április 4-én a 2000 nevű irodalmi és társadalmi havilap szerkesztőségének az alábbi cikktervet küldtem el, ami után biztattak arra, hogy kezdjek neki az írásnak: „…terveim szerint visszakanyarodnék Ferenczi Andrea riportkönyvéhez (Genetika – gén-etika; a cím tőlem származik), ahol Csányi, Dudits, Venetianer és én még egy könyvben nyilatkoztunk. Meg persze Vida. Mi vele eléggé kilógtunk a lelkesedők csapatából. A szakmám – kutató vagyok – mindenben kételkedővé tett. Nem hiszek a tökéletesben. És ez a GM-cirkusz erre emlékeztet, a »tökéletesre«. Arról írnék hogyan alakult az, amit én a környezettudományokon keresztül látok. Arról, hogy miért fontos nekem Pusztai Árpád elhatározása. Mit tanultam abból, ami őt megbuktatta. Már annak, aki felületesen ítél.

Írnék arról, hogy mennyi hit- és véleményírás van ezen a területen, és milyen kevés kutatási eredmény lát napvilágot. Megpróbálnám elmondani mi a különbség a környezetvédelmi aktivisták és a környezettudományokban dolgozó kutatók között. Nem mellékes, hogy hat éve mint a Géntechnológiai Bizottság tagja (most elnöke is) belelátok – ha nem is írhatok erről – a bizalmas természetű gyári dokumentációkba és egyáltalán nem az a véleményem, mint az erről csak képzelődő Dudits Dénesnek vagy a nála még felkészületlenebb Csányi Vilmosnak. Ez utóbbi természetesen mindent tud Jeromosról és talán a Makovetz Benjámin által lerajzolt kentaurokról is. De nem omnipotens. Én sem képzelem magam annak. Végül a jelenlegi K+F támogatás nyomorából (mi pörgeti a mókuskereket) szeretném megvilágítani, miként szolgál ki ma a »tudós« mindenkit, akitől pénzt vagy dicsőséget remél. Azt is miként jár elöl az álmodásban az idős korosztály, aki fél, hogy a szavatossági ideje lejár, bármilyen magas poszton is ül. Hogyan ígér mára személyre szabott gyógyszereket, aztán hashajtót ír fel vagy széntablettát. Levél sem rezdül.

Talán arról is, mennyire elfelejtettük azt a nagyon egyszerű mondatot: Nem tudom. Bár nem tudjuk. 1997 óta gyűjtök anyagot egy könyvhez, ami a Virágot Oikosnak folytatása lesz majd, ha megérem. Ezért provokálom is, ami körülvesz. Csak így látom, mi felé tartunk. Nem vagyok elragadtatva tőle. A rész, amit ide írnék – talán Visszatérés Oikosra – valamiféle beharangozó. Nem muszáj, hogy most írjam meg, és nem feltétlenül a 2000-ben kell, hogy megírjam. Most mégis azt érzem, hogy Csontos Erika nagyszerű tudományetikai cikke számomra jó felvezetést kínál.

A kéziratot – meglehetősen sok munka után – 2011. május 8-án küldtem el a 2000-nek, amellyel a lapban megjelent Csontos Erika (lásd Archívum 2011. február és március) és Csányi Vilmos (lásd 2000 március) írásaihoz szerettem volna hozzászólni, azok tartalmát a mai napig kritikusan elvezetve, Pusztai Árpád történetének hazai hátterét megvilágítva. A felelős szerkesztőtől azonban május 20-án az alábbi értesítést kaptam: „Sajnálattal értesítem, hogy szerkesztőségünk vita után és többségi szavazással úgy döntött, hogy nem közöljük tanulmányát. Csontos Erika fontos és alapos tanulmánya, a válaszok, viszontválaszok és viszont-viszontválaszok után a GMO-blokkunkat lezártnak tekintjük.”

Két hónap gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a saját honlapomon teszem közzé ezt az írást, ami egy készülő könyv, a Visszatérés Oikosra része lesz.

Stílusgyakorlatok mozgólépcsőre és körtelefonra

2011. június 29-én – a szerkesztőségi fogadóórák alatt – hívtam fel a Mozgó Világ főszerkesztőjét. Az oka az volt, hogy az Évszázados zsákutcák tanulmány elolvasása után úgy gondoltam, hogy ebben az írásban túlságosan sok a tárgyi tévedés és az indulat. Az olvasószerkesztő vette fel a telefont, de nem tudta a főszerkesztőt adni, mert az tárgyalt. Megkérdezte, hogy mi a megkeresés oka, majd kérte, hogy hívjam később. Másodjára is ő vette fel a telefont, de már azzal a hírrel, hogy P. Szűcs Julianna őt bízta meg az ügyemben. Elmondtam, hogy mit fontolgatok, és hogy a ténybeli tévedésekre példaként a növényvédő szerek használatával és a GM-növényekkel kapcsolatos részeket korrigálnám. Az olvasószerkesztő arra biztatott, hogy a szóban forgó tanulmány esetében ne csak az írás egy részéhez szóljak hozzá, hanem annak egészéhez.

A kézirat megküldése után július 10 és augusztus 9 között leveleztem a Mozgó Világ szerkesztőségével. Hosszadalmas és alacsony színvonalú levélváltás árulkodott számomra arról, hogy miként kezelték a kéziratomat. Július 20-ra, majd 25-re, végül augusztus 10-re ígértek döntést, ami augusztus 9-én egy sor formájában megszületett: „Körtelefon után az az álláspontunk alakult ki, hogy a Mozgó Világ folyóirat nem vállalhatja fel egy a génmanipulációval kapcsolatos végtelen és parttalan vita fórumát.”

Mint eredeti közlést a honlapomon helyeztem el ezt az írást is.

Epilógus

Mi helyettesítheti a tényszerű igazságot? Ha erről néhány évtizede tudományos területen dolgozót kérdezett valaki, akkor a válasz egyértelműen lakonikus rövidségű volt. Semmi – hangzott el a kérdésen is megütközve. Ha a mai – a pályázati rendszerekben vergődő, költségvetési hiány befoldozásával kínlódó – kutatóknak tesszük fel ezt a kérdést, akkor a válasz más is lehet. A pénz – hangozhat el torokköszörülés után.

A pénz helyettesítheti a tényszerű igazságot? Pénzért hazudik vajon korunk tudománya? Aligha. Még csak elhallgat, maszatol, elbizonytalanít, köröket futva tudakolja az elmondhatót, néha korábbi kitüntetéseit csillogtatva lobbizik valamiért, amiben a maga és társai számára kitörési pontot sejt. A tudomány általános célja a megismerés helyett ma már részcélok körülkerítése („szent családokként” működő érdekszövetségek), pillanatérdekek kiszolgálása (szörfölők) és megélhetési matatás (egymásnak motyogók) is zajlik. Talán ez az állapot már éppen átbillenőben afelé, amiben a kutatás ártatlanságának illúzióját is elveszíti.

A mai kutató korántsem független elmélkedő, már bérből élően teljesít, már cselédként kiszolgál, már hétköznapi túlélő, mint a legtöbben a második ezredforduló után, az ökológiai válság elején, az energiaválság árnyán még innen. A hazai tudomány labort felejtő vezetői még a tradíciók visszfényében nyilatkoznak, de az aktív kutatók többsége már gyakorolja a környezethez való hasonulási technikákat.

De miért is tartom fontosnak, hogy erről írjak? Nos azért, mert korábban olyan kutatási területeken dolgoztam, amelyek nem érintettek konkrét terméket. Igazán kellemes állapot volt. Az eredményeim megjelentek ott, ahová küldtem, s a nemzetközi konferenciákon pár sorstársunk meghallgatott cserébe, hogy én is őket. Mennyire más ma olyan területen kutatni, ahol termék van, ahol pénzt fektetnek be, ahol a hasznosulás hatásfokáért éleslövészet folyik. Ide szerveződött az “ipari tudomány”. Mi is ez? Nos, az a fajta, amit a terméktulajdonos finanszíroz, aminek célja a tulajdonos hasznának növelése. Ez a fajta kutatás adatokat gyűjt a saját zárt aktatárába. Ebből nyilvánosságra hozza azt, ami számára előnyös, elsüllyeszti azt, ami számára kellemetlen. Nem hazudik, csak elhallgat, felerősíti azokat a hangokat, ami egy terhelő adattal kapcsolatban elbizonytalanít. Csúsztat is, ha kell, a saját részigazságai szerinti virtuális világ berendezéséhez.

Most itt tartunk.

Darvas Béla

>>> A Nemzeti Érdekből kimaradt Darvas-Székács cikk itt letölthető (PDF)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom