Read the article in Hungarian here.

Read the full article here

Read the full article here (Hungarian)

PannErgy Plc is one of Hungary’s major renewable energy companies which has already been running smaller investments, but the breakthrough is expected from their Miskolc project which aims to partly replace the city’s central heating system (MIHŐ Ltd) in the Avas district with the use of  the geothermal wells near Miskolc. A part of the project, which received the grant in April, is to construct a “plant-farming  greenhouse complex which utilizing the waste heat that comes from the heat supply system of Miskolc’s Avas and inner city districts” (pdf). At the moment the implementation of the system is delayed; it should have been in place by 2012. Meanwhile, the utility price cuts introduced by the government highly decreased the price advantage of geothermal energy. This in the long term may result to making PannErgy’s activities unprofitable, and this way to the nationalisation of PannErgy since the European Union regulation requires projects sponsored from EU grants to be sustained by the state.

Read the full article in Hungarian here.

Az atlatszo.hu kikérte a Parlament ifjúsági és sportbizottságának üléséről szóló jegyzőkönyvet. A részben római-parti csónakházak eladásáról szóló ülésen megjelentek a Sportfolió Kht. munkatársai is, akik beszámoltak az ingatlanbiznisz hátteréről. Balázs Csaba, a Sportfolió Kht. ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy két alapvető igény határozta meg az állami tulajdonban lévő, sportcélú ingatlanok kezelésének új koncepcióját. Az egyik, hogy megszüntessék a széttagolt vagyonkezelési rendszert, a másik pedig, hogy a működést piaci alapokra helyezve növeljék a hatékonyságot, figyelembe véve a sportpolitikai érdekeket. Korábban több tárcánál és állami intézménynél kezeltek sportcélú ingatlanokat, emiatt kevesebb forrás állt rendelkezésre, a párhuzamosság miatt pedig a gazdálkodás sem volt megfelelő. Megvizsgálták azt is, hogy a különböző költségvetési intézményeknél milyen volt a sportcélú felhasználás és a működés hatékonysága – előbbi, több esetben, alig érte el a 2-5 százalékot. Akkor úgy vélte, hogy a létesítmények értékesítése és az abból befolyó bevétel a sport céljaira használható majd fel.

Eladósodott az állami sportlétesítmény-kezelő

Balázs pontosabb képet adott az ügylet hátteréről is. Elmondta, hogy a Sportfolió Kht. 2000 szeptemberében vette át a Sportlétesítmények Rt. vagyonkezelési jogait. A Sportlétesítmények Rt. 75 százalék plusz 1 szavazat arányban tartós állami tulajdonban tartandó gazdasági társaság volt, amelynek a tulajdonosi felügyeletét az ifjúsági és sportminiszter gyakorolta. A Sportfolió Kht. vagyonkezelési szerződés alapján látta el a Sportlétesítmények Rt. felügyeletét, ezt a szerződést a minisztérium és az általa 100 százalékban tulajdonolt közhasznú társaság kötötte. A Sportlétesítmények Rt. feladata volt a római-parti csónakházak üzemeltetése, valamint az evezős szabadidősport és a Duna-parti evezős turizmus kiszolgálása és az infrastrukturális támogatása. Amikor a Sportfolió 2000 szeptemberében átvette az Rt.-t, annak készpénze nem volt, viszont 10 millió forintos folyószámlahitellel rendelkezett és hosszú távú bérleti szerződések keretében hasznosította a csónakházakat, illetve azok egy részét. Balázs Csaba szerint ezekből a bérleti szerződésekből sem a társaság biztonságos működése, sem a tevékenység fejlesztése nem volt megoldható. Ezért a Sporfolió Kht. felmérése és javaslata alapján a minisztérium arról döntött, hogy értékesíti a csónakházak egy részét, a bevételből pedig a Római-parton megmaradó telepeket fogja fejleszteni.

Cikksorozatunk korábbi részei

Február 22-én a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Római-partra építendő mobil árvízi védmű tervét. Ha a terv megvalósul, akkor nem építik meg az előírásoknak megfelelő fővédvonalat, helyette úgynevezett mobil gát lesz a Duna hullámterében. Római-parti mobilgát: kinek áll érdekében?

A Rómain található jelentősebb ingatlanok és vendéglátóipari egységek, illetve a gát ügyében magukat exponáló aktivisták érdekeltségi viszonyainak feltárása érdekében kigyűjtöttük a parton található szállodákat, tulajdonosaikat pedig kikerestük a cégadatbázisból, és helyszíni szemlét is tartottunk. Szállodák, házak és lakóparkok a hullámtérben

A telepek általában a Duna-parthoz közel fekszenek, néhány száz négyzetméteresek, csónakgarázsként működnek, míg a többi faházak, kabinok, meglehetősen rossz állapotban vannak és főként kereskedelmi vendéglátóegységként működnek. A többi római-parti csónakházat fejlesztették a korábbi években (pl. a Lidó Szabadidőközpontot), ezek a modernebb, magasabb igényeket célozták meg és hosszú távra bérbeadták őket. Ugyanakkor az rt. biztonságos működését és a fejlesztést nem fedezte a rendelkezésre álló cash-flow, ezért kellett, nyilvános pályázat keretében, a csónakházak egy részét eladni. Az eladásokból közel 500 millió forint folyt be, ez a kht. szerint megfelelő alap volt a fejlesztésekre. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy mivel egy részvénytársaságról van szó, a feladat elsősorban a gazdaságos és nyereséges működés, illetve az rt. elsődleges feladata a szabadidősport támogatása. Fontos eleme volt a szerződéseknek, hogy fenn kell tartani a csónakbérlési kapacitást az eladott három telken. A fejlesztéseknek két célja volt: hogy megteremtsék a rentábilis működés és a magasabb színvonalú, értéknövelt szolgáltatások feltételeit, illetve, hogy létrehozzanak egy, az olcsóbb evezős turizmust kiszolgáló létesítményt.

Az önkormányzatok nem érdeklődtek a létesítmények iránt

Az ügyvezető igazgató kijelentette azt is, hogy nem tudott arról, hogy a minisztérium át akart volna adni bármilyen területet az önkormányzatoknak, és az önkormányzatok részéről sem volt ilyen igény. A Sportfolió Kht. bizonyos állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelését végezte a KVI-vel megkötött szerződés alapján, vagyonkezelői jogokat gyakorolt. A bizottsági ülésen említett négy ingatlant a KVI-vel megkötött szerződés értelmében értékesítették. A Sportfolió a KVI-től kért engedélyt a pályázat lezárása után, hogy a legjobb pályázók számára legyenek értékesíthetők az ingatlanok. A meghallgatáson Balázs megjegyezte, hogy nem annak a szervnek kell egy általában vett feladat végrehajtásáról gondoskodni, aki meghatározza a konkrét stratégiai-politikai célokat. Ez egy szakmai szervezet feladata, aki a napi munka során hajtja végre a sportpolitikai döntéseknek megfelelően a vagyonkezelést. Szabó Imre, a bizottság elnöke figyelmeztetette Balázst, hogy nem ez volt leírva az előterjesztésben, holott itt állami vagyonról van szó, hosszú távú politikai döntésekről, és a vagyonkezelésnek is ezt szolgálva kell megvalósulnia.

A pályázatokkal – és a korrekt versenyhelyzettel – kapcsolatban Balázs Csaba elmondta, hogy az értékesítés a szabályoknak megfelelően, két országos napilapban való meghirdetés után történt meg. A pályázatokat közjegyző előtt bontották fel és a pályázati feltételeket teljes mértékben figyelembe vették az ingatlan adás-vételi szerződés megkötésekor. Úgy vélte, hogy a csónakházak ára a piaci árat tükrözte: a hasonló területen fekvő csónakházak piaci értéke négyzetméterenként 4 és 8 ezer forint között volt akkoriban. Az érintett szerződések esetében az ár meghaladta a piaci árat, négyzetméterenként 9 ezer forint volt. Az eladás után minden csónakbérlőt külön levélben kerestek meg, felajánlva nekik a bérleti lehetőséget.

Talynai István, szintén a Sportfolió Kht. részéről annyit tett hozzá, hogy a céljuk az volt, hogy megmaradjon a sporttevékenység, viszont nem csak ez jellemző a Római-partra, hanem szavai szerint egyfajta „szociális tevékenység” is, amely azonban szomorú képet mutatott. Ezt úgy írta le, hogy idősebb emberek kivesznek 2×2 négyzetméter területet március 15-től október 15-ig, de ők nem végeznek semmilyen sporttevékenységet, nem bérelnek csónakot, hanem nyáron a lakótelepi lakás helyett inkább a Római-parton tartózkodnak. A Sportfoliónál úgy gondolták, hogy a sportnak egyfajta rangot kellene adni, viszont az államnak erre nem volt pénze és arra sem volt forrás, hogy minden területet megtartsanak. Ezért döntöttek úgy, hogy bizonyos ingatlanokat értékesítenek a csónakházi kapacitás biztosításával, és a befolyó bevételből a megmaradt ingatlanokat korszerűsítik.

Frissen alapított cég is pályázott

Bár a korábbi bizottsági ülések egyikén kaptak egy tájékoztató táblázatot, hogy hogyan hasznosították a római-parti csónakházakat, Bakonyi Tibor, a bizottság MSZP-s tagja nem látott garanciát arra, hogy valóban sport vagy szabadidős célokra fogják használni őket. Szóba hozta az R-Projekt 2001 Kft.-t, amelyet a pályázatok benyújtásának határideje előtt jegyeztek be, ezért Bakonyi szerint elgondolkodtató, hogy vajon milyen tényleges piaci verseny lehetett. Az országgyűlési képviselő annak a híve volt, hogy azokat a létesítményeket, amelyeket szabadidős sport céljaira hoztak létre, azokat így is kellene meghagyni. Szerinte a római-parti csónakházak is ebbe a kategóriába tartoznak, és bár sok ember kötődik ezekhez az ingatlanokhoz, mégsem kérdezte meg őket senki, nem tehettek javaslatokat a hasznosítást illetően.

Bakonyi egyébként egészen más árakat talált, mint amilyenekről Balázs Csaba beszélt. A Római-part 45. Számú telek eladási ára 3360 Ft/négyzetméter volt. Egy 1000 négyzetméteres telek eladási ára 12 300 forint volt.  Egy másik, Nánási úti telket 5574 forintért adtak el, de olyan is volt, amelyiket 2889 forintért. Ezek lényegesen alacsonyabb árak a Balázs által említetteknél. A Sportfolió ügyvezető igazgatója erre úgy reagált, hogy az általa említett csónakházak hasonló, vagyis nem építési területen vannak, a gáton túli területeket nem szabad figyelembe venni, mert a gát másik oldalán ártér van, az speciális fejlesztési terület.

Szabó Imre, az ifjúsági és sportbizottság elnöke a hasznosítás, működtetés szempontjából sehol sem találkozott az anyagban az önkormányzatokkal való kapcsolatfelvétel gondolatával, pedig vannak olyan intézmények, amelyek talán jobb lenne, ha nem az állam, hanem az önkormányzatok kezébe kerülnének. Azt is megkérdezte, hogy a római-parti vízi telepek esetében miért kellett rögtön az eladásra gondolni, van-e arra garancia, hogy a már eladott telepeket az eredeti funkciójuknak megfelelően fogják használni, és az átépítés után is elsősorban a vízitúrázók használhatják majd őket? Szerinte lett volna más megoldás is, minthogy ezeket a frekventált helyen levő állami tulajdonokat kelljen eladni ahhoz, hogy bevételhez lehessen jutni és el lehessen indítani a fejlesztéseket.

Az elnök szerencsétlen húzásról beszélt

Szabó sajnálatosnak tartotta az is, hogy viszonylag rövid idő alatt került a Sportfolióhoz a minisztériumtól a Sportlétesítmények Rt., arra is kitérve, hogy ez hogy állhatott elő úgy, hogy a minisztérium gazdaságilag stabil állapotban vette át. Amit azonban ennél is fontosabbnak tartott, az az, hogy a Sportfolió képviselőinek válaszaiból kiderül, hogy nem ők írták az előterjesztést, ugyanis olyan kérdésekre nem adtak választ, amelyek az előterjesztésből kiolvashatók. Az elnök elég szerencsétlen húzásnak nevezte, hogy egy kellemetlen ügy tárgyalásánál a minisztérium egy háttérintézményének a vezetőit tolja előre, ráadásul olyan anyagot adnak be, amely Szabó szerint az általa vezetett bizottsági időszak egyik leggyengébb produktuma. Ugyanis egy gazdasági szakember nem ír le olyan mondatokat, hogy „a játszótér-építési grundprogramok közös finanszírozásával az állam és az önkormányzatok még az informális sportot is képesek létesítmény oldalról fejleszteni”. Kijelentette, hogy az előterjesztés minősége miatt a miniszternél is panaszt fog tenni.

D. Kovács Ildikó

(Fotó: innen)

*****

Az áprilisban nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyv szerint Portik azt mondta Laborcnak, honlapjain 2,5-3 millió ember között tud kapcsolatot teremteni. Ezután elmeséli, hogy ezt egyszer-kétszer ki is próbálták, “mert filmesekkel jóban van”, majd néhány kitakart név között azt mondja, hogy “akkor volt a Majdnem szűz“, és a Megy a gőzös című filmet is megemlíti. “Akkor azt lereklámoztuk, és hát láthatóan, mérhető eredménye volt ennek, hogy mi mindenkit személyesen megszólítottunk” – tette hozzá a most emberölésre való felbujtással vádolt bűnöző.

Portik és Laborc 2008-ban találkoztak, a Megy a gőzös című filmet 2007-ben mutatták be, a film producere az a P. Koltai Gábor volt, akit 2010 decemberében előzetes letartóztatásba helyeztek, mert a vádak szerint a hozzá és társaihoz köthető filmes cégek mintegy 4 milliárd forintnyi állami támogatást vettek igénybe jogosulatlanul, részben offshore cégek által kibocsátott fiktív számlákkal. A Majdnem szűz című filmet 2008-ban mutatták be, a producere pedig Kálomista Gábor volt. Kálomista és Portik kapcsolata a 2007-ben bemutatott Zuhanórepülés című filmig nyúlik vissza, amelybe Portik is besegített: helyszínt adott a forgatáshoz, és “dialógusokat pontosított” a forgatókönyvben.

Portiknak köze volt a szintén 2008-ban bemutatott, Kaméleon című Kálomista-filmhez is, amelynek elkészítését a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) 250 millió forinttal támogatta. A filmmel kapcsolatban felmerült, hogy a főszereplőjét Portikról mintázták, de ezt a film rendezője, Goda Krisztina cáfolta, szerinte csak egy forgatási helyszínhez volt az azóta letartóztatott maffiózónak köze: “Amikor forgatási helyszíneket kerestünk a filmhez, akkor kinéztem egy elegáns belvárosi éttermet, mint az egyik lehetséges helyszínt. Az az étterem az ő érdekeltségébe tartozott, legalábbis Portik adta bérbe kedvezményesen a producernek” – nyilatkozta a rendező. Kálomista külön köszönetet mondott Portiknak a stáblistán. “A Zuhanórepülés című filmnél találkoztam vele először, ott adott bérbe helyszíneket, majd később a Kaméleonnál is segített. Helyszínkeresés közben találkoztunk, de a bérlésen kívül nem volt üzleti kapcsolat” – nyilatkozta az Indexnek a producer.

Az MMKA után az MNF-nél is a legtámogatottabb producer

Kálomista Gábor a napokban a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) legtámogatottabb producerévé lépett elő. Amint az az MNF támogatási listájából kiderül, Kálomista érdekeltége, a Megafilm Kft. három filmmel összefüggésben eddig 706,8 millió forintot nyert az Andy Vajna által jegyzett szervezettől, ezzel pedig magasan előz minden más filmgyártót. A listán jócskán lemaradva, 514 millió forinttal második helyen áll az Unio Film Kft., a harmadikon pedig 350 millió forinttal a Proton Cinema. A Megafilm által elnyert legutóbbi összeg 420 millió forint volt, amit a Kakukkfiók című film elkészítésére ítéltek meg, egy filmre ilyen magas összeget sem kapott eddig senki az MNF-től.

Az MNF-nél a támogatásokat egy 5 fős döntőbizottság osztja, és van egy helyettes tag is, Medveczky Balázs. A bizottság tagja Andy Vajna, akivel Kálomista igen jó viszonyt ápol, ahogy egy másik taggal, Divinyi Réka forgatókönyvíróval is, akivel több filmen dolgoztak együtt. Például a most 420 millió forinttal támogatott Kakukkfiók forgatókönyvét is Divinyi írta. Ez összeférhetetlenséget sejtet, ám az MNF erről azt nyilatkozta, szerintük nincsen szó ilyesmiről, hiszen Divinyi Réka a forgatókönyvet 2011 előtt írta, amikor még nem volt a Filmalap Döntőbizottságának a tagja, ráadásul nem is vett részt a produkció támogatásáról döntő bizottsági ülésen.

A Magyar Nemzeti Filmalap a korábbi szocialista kormányok alatt hasonló szerepet játszó Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA) váltotta fel, ahol a Kálomista-család cégei szintén kiemelkedően teljesítettek. A korrupció-gyanús ügyeket jócskán felvonultató szervezettől a producer és felesége érdekeltségei összesen 1,5 milliárd forint állami támogatást nyertek el, mely összeggel itt is bekerültek a legtámogatottabbak közé. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a 2010-es kormányváltás után vizsgálta az MMKA támogatási gyakorlatát. A hivatal 1,1 milliárd forintnyi támogatás megítélését és felhasználását ellenőrizte, és bár a magáncégek között a Megafilm volt az egyik legtámogatottabb a vizsgált időszakban, a cég pályázatai mégis teljesen kimaradtak a vizsgálati szórásból – ráadásul úgy, hogy a Megafilmnek a KEHI által ellenőrzött támogatástípusok szinte mindegyikében volt nyertes pályázata.

Korábbi cikkeink a témáról

„Magát is most megfojthatnám” – Kálomista Gábor és az állam pénze II.

Itt az MTVA eltitkolt büdzséje: Kálomista, Jáksó, és Simicskáék is nagyot kaszáltak

“Nagyon jó vagyok” – Kálomista Gábor és az állam pénze

Közzétesszük a filmes adóslistákat

MMKA-dosszié: Kálomistáék milliárdját nem vizsgálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

Megátalkodottan titkolja közérdekű adatait az MTVA – megint bepereltük

Mérték médiaelemzés: Mecénások kérték

216 millióért rendeltek Kálomistától tévésorozatot

A KEHI illetékese arra a kérdésünkre, hogy hogy maradhatott ki teljesen a Megafilm az elszámoltatásból, azt közölte: “az Ön által említett gazdasági társaság pályázatai mellett további 2957 pályázat sem került kiválasztásra, tekintettel arra, hogy a rétegen belüli kiválasztás az ellenőrzési szakmai szabályoknak megfelelően véletlenszerűen történt.”

További üzleti sikerek

Kálomista Gábor cége nemcsak a Magyar Nemzeti Filmalapnál tarol, a Médiatanács irányából az összes pályázó közül a Megafilm kapta a második legtöbb támogatást (122,5 millió forintot), az összes támogatás majdnem felét három vállalkozás nyerte el, köztük a Megafilm. A Megafilm emellett az MTVA egyik legnagyobb külső beszállítója. Kálomista cége a Hacktion és a Munkaügyek című sorozatokat gyártja a köztévének – a Hacktion első három évada 1,1 milliárd forintba került és szerény nézettséget hozott, ennek ellenére elindul a negyedik évad is. A Munkaügyekből eddig 54 rész készült el, ez további 486 millió forintba került. Kálomista Gábor nem csak alvállalkozóként kötődik az MTVA-hoz, itt dolgozik két fia, és felesége, Kálomista Zsuzsanna is, utóbbi archívum és tartalomkereskedelmi igazgatóként.

Oroszi Babett

*****

2012 szeptember végén a Kimittud nevű közérdekű-adat igénylő rendszeren keresztül kértük ki a Szegedi Tudományegyetem Hallgatóiért Alapítvány (SZTEHA) és az Universitas-Szeged Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. közötti szerződéseket, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Tudományegyetem Hallgatóiért Alapítvány (SZTEHA) között érvényben lévő szerződéseket, valamint a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Universitas-Szeged Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. között érvényben lévő szerződéseket. A dokumentumok korábbi tényfeltáró cikkek alapján keltették fel az érdeklődésünket.

„Korábban a Népszabadság és a HírTV is feldolgozta az SZTE HÖK képviselőválasztásai és milliárdos pénzügyei fölötti diszponálás átláthatatlanságát. A Magyar Narancs tavaly őszi tényfeltárása óta azt is tudjuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem Hallgatóiért Alapítvány (SZTEHA) éppen 2004-ben alapult, amikor Török Márk EHÖK elnök lett, az alapító okirata szerint pedig vagyona felett az EHÖK elnök és a kari hökök vezetői rendelkeznek. A SZTEHA nem sokkal később egyesült a Prudentia Hallgatói Jóléti és Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal, így “rászállt a jogelőd alapítvány tulajdonrésze az Universitas Diák-Szolgáltató Központ Kht.-ben (2009-től Universitas Szeged Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.)” – írja a Narancs. A diákok kedvelt szórakozóhelyeit (SZTEage, JATE) üzemeltető Universitas kft. többségi tulajdonosa a SZTEHA mellett Szegedi Tudományegyetem volt. Azonban a nagy haszonnal működő cégben a SZTEHA-t Török Márk által létrehozott két alig mérhető tevékenységgel működő alapítvány (Jövő Felsőoktatásáért Alapítvány és JABE a Hallgatókért Kiadói Alapítvány) tulajdonában álló H. M. Vagyonkezelő Kft váltotta. A diákbulik haszna így az egyetem mellett akkor is Török Márk kezelésében maradhat, ha majd’ 10 év után a HÖK vezető egyszer elhagyja az egyetem falait.” – Török Márk HÖK elnöknek jelöli Török Márkot, majd elfogadja a jelölést

Az első két adatigénylés ügye rövid úton megoldódott, kiderült, hogy ilyen szerződések nem léteztek. A harmadik igénylés ügyében – a ’90-es években a Hallgatói Önkormányzat irodavezetőjeként dolgozó, majd az egyetem gazdasági főigazgatójává kinevezett – Majó Zoltán egy Kimittud-on kívüli magánlevezésben küldte el az SZTE és az Universitas közti szerződések listáját az adatigénylést benyújtó Maróy Ákosnak, lapunk társalapítójának. Ez alapján kértük ki a JATE Klub szerződését, melynek átadása helyett csak betekintést kívántak nyújtani, így perre vittük az ügyet. Majó egyébként HÖK irodavezetőként szoros együttműködésben dolgozott a Prudentia Alapítvánnyal és így könnyen belelátott a JATE Klub akkori ügyeibe is.

A szerződés léte is titkos

Keresetünket a Szegedi Járási Bíróság először egy abszurd érveléssel dobta vissza, melyben azt kérték, hogy az adatigénylő tanúkkal bizonyítsa, hogy ő írta a keresetet – ezt tanúk helyett szerverloggal igazoltuk számukra. A keresetünk végül két tárgyalást élt meg, melyre ügyvédet is nehezen találtunk, hiszen az egyetemmel kapcsolatban álló, vagy a jövőben még ott tanítani vágyó jogászok meglévő vagy jövőbeni állásukat féltve nem vállalták a képviseletünket. A pert végül március elején megnyertük, majd – bár az egyetem fellebbezéssel fenyegetőzött és a hónap végéig húzta az időt –  megkaptuk a dokumentumot.

A JATE Klub helyiségének havi 1 145 776 forintba kerülő bérletéről szóló szerződés külön pontban rendelkezik a szerződő felek titoktartási kötelezettségéről. Eszerint a felek nem csak a szerződés részleteiről, de annak létezéséről sem adhatnak ki információt senkinek. Ez közpénzből működő szervezet esetében több, mint furcsa.

Közben egyébként egy újabb, a tanulmányi ösztöndíjak számítási módszeréről érdeklődő adatigénylésünk is megakadni tűnt az SZTE rendszerében, és csak határidő után kaptunk választ rá – pedig ez alapján tudhatja egy hallgató, hogy milyen eredménnyel milyen tanulmányi ösztöndíj jár neki.

A történet nagyon jól mutatja, hogy a kormány által korlátozni kívánt információszabadság- törvény alapján beadott közérdekű-adat igénylések korántsem terhelik túl az intézmények és bíróságok működését. Egyszerűen vannak olyan állami és önkormányzati intézmények, melyek nem szoktak hozzá, hogy nem költhetik titokban a közpénzt és ez a gyakorlat már bíróságon is alig-alig védhető meg. A közpénzből működő intézmények elszámoltathatóságának akadályozását látva még a jóhiszemű állampolgár is gyanakodni kezd. Amennyiben egy állami vagy önkormányzati szervnek nincs titkolnivalója, a transzparenciával ezt elkerülheti. Az egyszeri állampolgár addig viszont egyet tehet: közérdekű-adat igénylésekkel teszi átláthatóvá az átláthatatlant. Az atlatszo.hu Kimittud nevű rendszerén keresztül ez pofonegyszerűen megtehető.

Halász Áron

Fotó innen.

A titkos társaságok feltételezett cselekedeteiről, globális háttérhatalomként való működéséről szóló narratíva alkotja számos összeesküvés-elmélet strukturális forráskódját. A szabadkőművesek, az illuminátusok, a Rózsakeresztesek, a Sion-rend, a Trilaterális Bizottság, a Külkapcsolati Tanács vagy a Bilderberg-csoport aknamunkáját leleplező publikációk általában zajos (kassza)sikert aratnak a hívők körében. Eme „ismeretterjesztésbe” nemrég már a közszolgálati televízió is beszállt. S a Vatikán hivatalos kiadója napjainkban is szívügyének tekinti a szabadkőművesek leleplezését. Sőt, a Fidesz veszprémi honatyjától azt is megtudhattuk: az Együtt 2014 is egy titkos társaság. De ez a téma az átlagembernek mégiscsak egzotikus, meseszerű (világ)politikai horrornak tűnik, amelynek nem sok köze van a napi ügyintézéshez. Ha a NAV, a Munkaügyi Központ, az Okmányiroda vagy más kormányhivatal, hatóság épületébe bemegyünk papírmunkát bonyolítani vagy szabálysértés, lopás, baleset ügyében jegyzőkönyvezik a tanúvallomásunkat, a velünk szemben ülő bürokratáról aligha a titkos társaságok jutnak eszünkbe.

A közigazgatás működtetőinek agyában viszont felmerült ez a képzettársítás. „A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Rendszer (KSzSzR) központi moduljában a személyügyi adminisztrációs modul kiegészül a módosítás következtében a szakmai vezetők és a kormánytisztviselők önéletrajzaival.” – derült ki 2011 őszén. Itt az érintett arról is nyilatkozhat, tagja-e titkos társaságnak. Valamint „feltüntetheti az önéletrajzában azt is, hogy 1990 előtt „volt-e tagja erőszakszervezetnek”. Ha volt, az a személyi anyagából úgyis kiderül, így a kérdés legfeljebb őszinteségi tesztként szolgálhat. Még értelmetlenebbnek tűnik a titkos társasági tagságra vonatkozó rovat, mert ha valaki erről nyilatkozik, oda a titkosság.” – véli a hivatkozott Népszabadság-riport szerzője. Karcosabban fogalmaz egy, a rendszerváltás előtt, alatt és után kémelhárító, majd terrorelhárító beosztásokban dolgozó, leszerelése után pedig biztonsági tanácsadóként a magánszektorban tevékenykedő, névtelenséget kérő forrásunk. „Rákérdezni egy titkos társasági tagságra akkora ostobaság, mintha arra kérdeznének: Ön kém? Ha igen, ikszelje be az alábbiak közül azt az országot/szervezetet, amelynek kémkedik. Aki ezt kitalálta, azonnali hatállyal ki kellene rúgni, de előtte kivizsgáltatnám egy pszichiáterrel.” – mondja az alkalmazotti lojalitás nyílt és titkos ellenőrzéséről időközben több szakmunkát, tanulmányt publikáló volt nemzetbiztonsági tiszt.

Hivatalosan semmi nincs róluk

Ezek után kíváncsiak lettünk, hogyan látja ezt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). Az érdekelt leginkább, mi a titkos társaság fogalma a hatályos itthoni jogalkalmazásban, meg van-e határozva konkrétan, jogszabályilag? Nyilván vannak-e tartva a titkos társaságok, ha igen, akkor pontosan, tételesen mely szervezetek minősülnek annak? E kérdések már csak azért is relevánsak, mivel ha valakit megkérdeznek, hogy érintett-e valamiben, akkor a szóban forgó dolgot nem árt definiálni vagy nyilvántartani. Arra is rákérdeztünk az illetékes hivatalnál, van-e következménye, ha egy, a jogszabály által érintett kormánytisztviselő titkos társaság tagja, de nem nyilatkozik róla, nem vallja be? „A titkos társaságokról nincs nyilvántartás.” – jött a szaktárca lakonikus felelete. Hozzátéve azt is, hogy az önéletrajz benyújtására kötelezett személynek a „Tagság titkos társaságban (társaság megnevezése)” rész kitöltése nem kötelező. „Ennél fogva nincs is következménye annak, ha valaki ezt nem tölti ki.”

Ekkor visszakérdeztünk, jól értjük-e a válaszukból, hogy Magyarországon a közszolgálati, köztisztviselői, kormánytisztviselői munkajogviszony és egy titkos társaságban való tagság nem összeférhetetlen? Vagyis nincs bevallási kötelezettség, ebből kifolyólag ilyenre, egy ilyen tagság kiderülésére hivatkozva nem is lehet egy közszolgálati dolgozót elbocsátani vagy egyéb hátránnyal sújtani? Valamint ismét feltettük ama kérdést, hogy tudnának-e hozni a titkos társasági tagság összeférhetetlenségi, nyilvántartási szabályozására uniós és/vagy nyugati, tehát nemzetközi példákat? Jött a válasz, hogy „az önéletrajz alapadataihoz képest a titkos társasági tagságra vonatkozó információ kiegészítő információ, éppen ezért a kitöltésére a tisztviselő nem kötelezhető. Ha a közszolgálati tisztviselő megnevezi, hogy mely titkos társaságnak tagja, akkor az erre vonatkozó adat, mint az önéletrajz része bekerül a közszolgálati tisztviselő személyi irataiba, továbbá a közszolgálati alapnyilvántartásba.” De összeférhetetlenséget mindez csak abban az esetben eredményezhet, ha egyúttal a közszolgálati törvény pártatlanságot, befolyásmentességet előíró szabályaiba is ütközik (pl. párttagság, pártszereplés tiltása). „Ha a közszolgálati tisztviselő titkos társasági tagsága egyúttal összeférhetetlenségi okot is jelent, akkor a közszolgálati tisztviselő ennek tényét írásban köteles bejelenteni a munkáltatójának. A munkáltatói jogkör gyakorlója köteles haladéktalanul írásban felszólítani a kormánytisztviselőt az összeférhetetlenség megszüntetésére. Amennyiben a kormánytisztviselő az összeférhetetlenséget a felszólítás kézbesítésétől számított harminc napon belül nem szünteti meg, kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnik.” – taglalta a KIM a hivatalos álláspontot.

Az Európai Unióban „nincs erre vonatkozó szabályozási minta, s fontos megjegyezni, hogy az Unióban tagállami hatáskörbe tartozik a közszolgálati tisztviselők jogviszonyára vonatkozó szabályozás kialakítása” – tudatta a KIM. A belügyi, illetve a honvédelmi tárcát arról faggattuk, vajon más-e az ő hozzáállásuk dolgozóik titkos társasági tagságához, mint a civil minisztériumoknak. A hivatásos szolgálati viszonyban állók személyügyi nyilvántartásáról, az adatkezelésről az 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) rendelkezik. „A Hszt. 199. §-a határozza meg a nyilvántartások formáját, a nyilvántartásra jogosultak körét, a kezelhető adatokat pedig a 7. melléklet sorolja fel taxatíve. A felsorolás titkos társaságokra vonatkozó adatkezelést nem tesz lehetővé. Figyelemmel a fentiekre, a hivatásos állományú tagok vonatkozásában a kérdésfelvetés nem értelmezhető.” – tájékoztatott a BM. Hozzátéve: a titkos társasági tagságra rákérdező személyügyi nyilvántartás nem a tárca kompetenciája, annak kialakítására, működésére ők nincsenek ráhatással, pusztán felhasználóként működnek közre „a hivatásos állományú tagok nyilvántartása pedig a Hszt. és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásainak maradéktalan betartásával történik. Erre figyelemmel a „titkos társaságokról”, azok mibenlétéről, illetve az állomány tagjainak abban való részvételéről adatokkal nem rendelkezünk.” – felelte a Belügyminisztérium a megkeresésünkre.

„Kifejezetten titkos társaságra vonatkozó szabály nincs.” – igazítanak el a HM személyügyi politikáját illetően. Hozzátéve, miszerint „a tárca vonatkozásában megkülönböztetünk kormánytisztviselőket, illetve hivatásos állományúakat.” Az általunk felvetett, „kormánytisztviselőkre vonatkozó önéletrajzot kormánytisztviselőknek szükséges kitölteni. Az önéletrajz titkos társaságok tagságát érintő részének kitöltése nem kötelező. Kitöltés esetén sem vezetünk róla nyilvántartást, így nem kerül bele semmilyen adattárba.” Ezzel szemben: „A hivatásos állomány tagjaira a kormánytisztviselőkre vonatkozó önéletrajz formátum nem terjed ki, így ők titkos társasági nyilatkozatot nem tesznek.” – szögezi le a tárca. Viszont „az állomány tagja köteles a hivatásával össze nem függő egyesülettel fennálló, illetőleg az újonnan létesülő tagsági viszonyát előzetesen az állományilletékes parancsnoknak szóban vagy írásban bejelenteni. Az állományilletékes parancsnok a tagsági viszony fenntartását vagy létesítését írásban megtiltja, ha az a hivatással vagy a szolgálati beosztással nem egyeztethető össze, illetőleg megtilthatja, ha a szolgálat érdekeit sérti vagy veszélyezteti.”

Kérdéseinket az Alkotmányvédelmi Hivatalnak szintén feltettük, onnan nem érkezett reagálás.

Főnöki engedéllyel is tilos lesz a swinger klub?

Igazából e körképtől sem lettünk okosabbak a titkos társaságok közszférabeli státuszára vonatkozóan. A tagságra való fakultatív rákérdezésnek aligha lehet túl sok értelme. Mivel nem kötelező válaszolni, így a válasz megtagadásának semmiféle jogkövetkezménye nincs, aki tagja ilyesféle körnek, szankció híján aligha vallja be. Más a helyzet a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel. Ott kötelező válaszolni, a feleleteknek utánanéznek, és a hazugság önmagában is kizáró ok. Rákérdeznek házas- vagy élettársi viszonyon kívüli partnerkapcsolata, beleértve az azonos neművel való szexuális kapcsolatot is. Az alkalmi partner személyét is kötelező megnevezni. Valamint arra is választ várnak, hogy az illetőnek van/volt e kapcsolata „a demokratikus jogállam alkotmányos alapelveit tagadó vagy ilyen jellegű tevékenységet kifejtő szervezettel, mozgalommal, csoporttal stb.” Továbbá, hogy az illető előtt ismert-e olyan rizikófaktor „melynek jelzését a biztonsági ellenőrzés szempontjából szükségesnek tartja – például kompromittálásra, zsarolásra alapot adó információk”. Ez már ránézésre is komolyabbnak tűnik, mint a titkos társasági tagság önkéntes, „becsületkasszás” feltárása.

Az Átlátszó jogi szakértője, Sepsi Tibor szerint Magyarországon a titkos társaságokra, illetve az azokban való tagságra vonatkozóan semmiféle törvény, rendelet vagy más jogszabály nem létezik. A titkos társaságokról vezetett nyilvántartás létéről sem tud, „akinél meg egy ilyen dolog nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, azt úgyis átvilágítják nemzetbiztonságilag, és nyilván nem önmagában a tagsága a döntő” – véli a jogász. „Bizalomvesztés alapja szinte bármi lehet, ez is, úgyhogy végső soron akár emiatt is megpróbálhatnak a közszférából valakit kirúgni, de ez azért aligha minősülne okszerűnek a bíróságon. Tehát a titkos társasági tagságnak valós törvényes szankciója aligha van.” – fűzi hozzá Sepsi.

Vagyis ez a gyónási opció aligha tesz hozzá bármit a nemzetbiztonsághoz. Az átalakulóban lévő „C típusú” és kapcsolt részei annál inkább. „Munkavégzésen kívül tanúsított magatartás”, „magánéleti kapcsolatai” vagy „anyagi jövedelmi viszonyai”. – ilyen dolgok ellenőrzésére, vagyis értelemszerűen a potenciális titkos kapcsolatokra, illegális és/vagy konspiratív társaságokra is kiterjed(het) e sokat bírált törvényjavaslat. ”Mechanikus szigorítás ez hiányos garanciákkal, ráadásul a szakmai szint átvilágíthatóságát nagyon kitárja, miközben a politikai szintét szűkíti.” – mondja portálunk jogásza, Sepsi Tibor. “Önmagában az egyszeri vizsgálat rendszerességének megteremtésével nem lenne baj: a  törvényjavaslat leginkább támadható részének a szabadon, lényegében parttalanul bővíthető vizsgált személyi kört tartom. Eddig szakminiszteri rendeletek mondták meg többé-kevésbé elvszerűen, hogy kit kell vizsgálni – bár ez eddig se zárta ki, hogy például a Miniszterelnökségen az összes alkalmazottat vizsgálják. Ezután egy viszonylag tág törvényi szabályt értelmezve (a “jogellenes befolyásolási szándéknak, leplezett támadásnak vagy fenyegetésnek” fokozottan kitett személyek) jóval nagyobb szabadsága lesz az állami szerveknek arra, hogy – ha akarják, akár egyénenként mérlegelve – kiterjesszék a vizsgált személyek körét. A munkáltatónak a vizsgálat eredményén alapuló mérlegelési jogköre viszont szűkül a jelenlegihez képest, így jóval kisebb körnél mondhatja azt, hogy köszönöm, örülök, hogy kiderítettétek, hogy swinger klubba jár a vizsgált személy, de én azért kinevezem. Igaz, a javaslat most tárgyalt, várhatóan a jövő héten elfogadásra kerülő szövegváltozata a munkáltató felettesének, például egy, az országos rendőrfőkapitány által kinevezett rendőri vezető esetén a miniszternek megadja a felülmérlegelés lehetőségét, illetve a vizsgálat eredményével szemben belső jogorvoslatot is biztosít” - összegez Sepsi.

Papp László Tamás

(Folytatjuk)

See the full list of the companies here.

A listaáras adatok alapján korábban soha ennyire nem favorizált közterületi céget az állami szektor, mint a kormányváltás óta a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimontot. A médiaügynökségek azt mondják, hogy a legjobb ár-érték arány alapján döntenek, de a piac legnagyobb szereplőjétől, az Epamediától árajánlatot az elmúlt másfél évben állami hirdetőre nem kértek, így nem is tudhatják, hogy melyik cég ajánlata jobb. Egy centrálisan vezérelt pénzszivattyúnak, vagy a piaci gyakorlatnak ugyan ellentmondó, mégis érthető és magyarázható döntéshalmaznak köszönhetjük ezeket a számokat a közterületi piacon? Ennek próbáltunk utánajárni. – Kreativ.hu: Közterületi pénzosztás az Orbán-korszakban

Enyhe, de szokatlanul hosszú volt a tél – még április elején is tartott a fűtési szezon. Mármint azoknak, akik tudtak fűteni. A távfűtéses lakások többségében persze ez nem választás kérdése, itt inkább a szolgáltatók milliárdos kintlevőségeiben jelentkezik az egyre súlyosabb energiaszegénység. A nem távfűtéses lakások esetében a KSH márciusi jelentése szerint idén télen közel 600 ezer háztartásban nagyjából 1,4 millió ember „nem jutott megfelelő fűtéshez” – egyszerűbben: fázott. A legtöbb nem megfelelően fűtött háztartás a vidéki városokban található ( 21%), és nem a kistelepüléseken (13%), a kormány szociális téli tűzifa támogatása valamiért mégis kizárólag az ötezer lakosúnál kisebb településeket célozta. „Több adat azt támasztja alá, hogy ezeken településeken él a legtöbb hátrányos helyzetű, legfőbbképpen segélyekből, közfoglalkoztatásból élő család” – magyarázza a minisztérium.

Némileg indokolhatja ezt a szűkítést, hogy az egészen kicsi (500 főnél kisebb) településen élők esetében a kihűléses halál kockázata háromszor akkora, mint az 5000 fő fölöttieknél – ugyanakkor jellemzően éppen nem a családban, hanem az egyedül élő idős embereket fenyegeti. A BM eredeti kiírása még a népességnek ezt a csoportját preferálta. Bár a módszertani szempontból elég bizonytalan statisztikák évi 2-400 kihűléses halálesetről beszélnek, az ORFK közlése szerint idén a rendőrség március végéig mindössze 128 esetről szerzett tudomást.

Kell-e ingyen?

Tállai András önkormányzati államtitkár tavaly októberben fordult felhívással az 5000 főnél kisebb települések polgármestereihez, jelezzék a szociális tűzifa támogatási igényüket. A levél igényfelmérésről beszél: eszerint a pályázó településen a lakásfenntartási támogatásban részesülők után jár háztartásonként legfeljebb 2 köbmétertüzelőre támogatás – a költségvetés alakulásának függvényében, teszi hozzá az államtitkár. Tavaly erre a célra a Belügyminisztérium 858 millió forintot osztott szét 456 önkormányzat között. Idén a betervezett keret mintegy húsz százalékkal, 1 milliárd forintra bővült. A pályázók száma viszont több mint kétszáz százalékkal nőtt: a BM tájékoztatása szerint 1625 település polgármestere jelezte igényét a szociálistűzifa-támogatásra. A nyertesek listáját abc-sorrendben az első táblázat (XLS) tartalmazza.

1250 támogatásra jogosult település vezetője viszont egyáltalán nem pályázott, és a kimaradók közt szép számmal találunk nagyon szegény településeket is. A második táblázatban (XLS) hozzávetőleges „szegénységi sorrendben” szerepelnek az 5000 lakosúnál kisebb települések. A sorrendet a településen élők által 2009-ben befizetett SZJA és a településen élők számának hányadosa adja. Vagyis minél kisebb ez a szám, annál szegényebbnek tekintettük a települést. A táblázatban pirossal jelöltük a nem pályázó településeket.

Hogy a szociális tüzelőre nem pályázó1250, akiírás szerint támogatásra jogosult település polgármestere miért nem tartott igényt a legszegényebbeket illető szociális tűzifa-támogatásra, arra sokféle magyarázat lehetséges – mindenesetre az adott település lakói a jövőre esedékes önkormányzati választáson megkérdezhetik a település vezetőjét, miért nem kellett az ingyen tüzelő. Tény ugyanakkor, hogy sokakat távol tarthatott a felhívásban említett húsz százalékos önrész, illetve az önkormányzat által fizetendő fuvarköltség terhe. Ezért nem pályázott például az ország egyik legszegényebb települése, a 2011 óta adósságrendezés alatt álló (értsd: csődbe ment) Tiszabura.

Érthető: minél szegényebb a falu, annál több a jogosult, a település által fizetendő költség viszont a jogosultak számával egyenes arányban nő. Ez az eredeti kiírásban szereplő 20 százalékos önrészt figyelembe véve már 100 jogosult esetén is több százezer forintot jelent. (Pedig az önrészt a pályázók túlnyomó többségénél végül elengedte a BM.) Az is tény ugyanakkor, hogy akadtak olyan települések is, amelyeknek megítélt valamennyi támogatást a minisztérium, de azt végül nem vették igénybe. És fontos szerepet játszhatott a közöny. Ahogy egy borsodi falu polgármestere fogalmazott: „A kollégák jó része hetekig ki se nyitja az emailjét.”

Két szatyor tüzifáért

A költségvetés helyzete végül úgy alakult, hogy a pályázó 1625 önkormányzatnak a változatlan, 1 milliárd forintos kereten kellett osztoznia. Így egy-egy településnek csak az igényelt mennyiség töredéke jutott. Ez persze egészen abszurd eredményeket hozott, falvak százai kaptak két-három köbméter tüzelőre szóló támogatást. (Ez egyetlen családi ház három-négy heti fűtésére elegendő.) És azt szinte senki nem értette, ki miért kapott annyit, amennyit kapott, azt ugyanis nem közölte e minisztérium. A megítélt támogatás pontos számítási módját firtató kérdésünkre a BM előbb nem adott egyértelmű választ, majd ismételt kérdésünkre a választ egyértelműen megtagadta: „…a számítás további részleteit nem kívánjuk kiadni a sajtó felé”. Ezek után a Ki mit tud-on keresztül is benyújtottuk közérdekű adatigénylésként a támogatás képletére vonatkozó kérdésünket – ez végre használt. Íme a válasz, miképp oldotta meg a BM a problémát:

„Az önkormányzatokat megillető támogatás mértékének meghatározása a településen élők szociális rászorultsága alapján, a normatív lakásfenntartási támogatásra jogosult személyek (2012. szeptemberi igénylés alapján) számának százalékos arányában és a rendelkezésre álló költségvetési előirányzat figyelembe vételével került kiszámításra, az önkormányzat által jelzett fa mennyiség alapján.”

Vagyis például az a település, ahol csak minden tizedik család kap lakásfenntartási támogatást az igényelt mennyiség egyhatodát (!) kapta. De még ahol az összes háztartásnak ilyen alacsony a jövedelme, ott sem érte el a támogatás az igényelt mennyiség felét. Ráadásul az látszik, hogy e csekély támogatás elosztása sem volt igazán sikeres. A harmadik táblázat (XLS) adatai a nyertes települések adatait tartalmazza: az elnyert támogatás mennyiségét, értékét és a település „gazdagsági listán” elfoglalt helyét lehet összevetni. Itt az látszik például, hogy Budajenő, az SZJA-adatok alapján az ország harmadik legjómódúbb települése3 köbméter tüzelőre való támogatást kapott – akárcsak az ugyanezen adatok alapján a lista utolsó ötödében, a 2006. helyen található Erdősmecske. Igaz, Budajenőnek négyszer annyi lakosa van, mint Erdősmecskének, de a program eredménye alapján rászorulóból is csak négyszer annyinak kellene lennie, ez pedig nyilvánvaló képtelenség.

Tovább fokozza a zavart, ha ehhez hozzávesszük, hogy ennek a támogatásnak a negyvenszeresét kapta például az Erdősmecskéhez minden szempontból nagyon hasonló Erdőhorváti (580 lakos és a 2178. hely a „jómód-listán”). De ugyanilyen aránytalanság látszik, ha például a „jómód-lista” közepén található 2800 lakosú Nyírlugosnak juttatott 6,9 millió forint támogatást vetjük össze a hozzá méretben és jövedelmi viszonyok tekintetében is hasonló Nyárlőrincével, ahova ennek az összegnek a 2,5 százaléka, 153 ezer forint támogatás jutott. Ezek persze kiragadott példák, de a sor folytatható, és ez alapján úgy tűnik, hogy a település jövedelmi helyzete és az egy főre jutó tüzelőtámogatás között nincs feltétlenül összefüggés.

Helyi szinten a gyakorlatban a támogatás elosztása azt jelentette, hogy annál az önkormányzatnál, ahol például száz háztartásból húsz volt jogosult az ingyen tüzelőre, az igényelt40 köbméterhelyett kaptak 17-et. Vagyis17 köbméterfát kellett elosztani 20 család között. Ráadásul a mázsás rönkökben leszállított tüzelő általában többféle fűtőértékű fából állt, ezt kellett igazságosan, de nagyjából 0,85 köbméternyi egységekben elosztani. Az egyik borsodi településen például a70 köbmétertüzelő kiosztása négy napig tartott, nem utolsó sorban azért, mert a töredék köbmétert mérő eszköz híján megpróbálták kilóra átszámítani az egy háztartásra jutó mennyiséget, de az „osztást” így is botrányos jelenetek kísérték. Talán nem meglepő, de ennek a településnek a polgármestere is oda nyilatkozott, hogy igaza volt azoknak, akik nem pályáztak, merthogy „ezt a cirkuszt két szatyor fáért én soha többé nem csinálom végig”.

Ez is egyfajta szűrő tehát, ami a pályázó kistelepülések számát tovább fogja szűkíteni a jövőre vélhetőleg újra kiírásra kerülő kormányzati „téli krízismegelőző” támogatásokra.

Az idei télre vonatkozó kiírásban célcsoportként egyaránt szerepeltek a „téli krízishelyzet által leginkább fenyegetett” egyedülálló idős emberek és a szociálisan rászoruló családok. A kihűléses halálesetek számát ez a fajta szociális tüzelőjuttatás érdemben nem tudja befolyásolni: a halálesetek közel fele eleve közterületen következik be, az otthonukban kihűlő idős emberek megmentésére pedig nyilvánvalóan nem ez a megfelelő eszköz. Marad a szociálisan leginkább rászorulók megsegítése mint cél, de a fenti táblázat alapján elég egyértelmű, hogy a támogatás zöme – ahogy az a magyar szociális ellátórendszerben történni szokott – megint nem a legrászorultabbaknak jutott.

Pontatlanul meghatározott célcsoport, az eredeti szándék ellen ható szabályozók, ellenérdekelt közreműködők – ilyen feltételek mellett gigantikus forrásokat kellett volna a kitűzött cél elérése érdekében mozgósítani. A programra viszont mindössze 1 milliárd forintot szántak a döntéshozók – ami még optimális feltételek esetén is meglehetősen kevés abban az országban, ahol közel másfél millióan töltötték a telet nem megfelelően fűtött lakásban.

Becker András

Fotó: innen.

Transparency International Hungary, K-Monitor watchdog for public funds, Hungarian Civil Liberties Union and atlatszo.hu investigative portal are convinced that the amendment of the law on freedom of information discredits all previous stances of the government to stop corruption. Therefore we decided to quit the anti-corruption working group coordinated by the Ministry of Justice and Public Administration. The organisations also launched a petition to President János Áder to not sign the amendment.

In his Wednesday decision János Áder sent back the amendment to the Parliament, “It gives public service entities excessive right to decide what qualifies as “abusive demand” of information”, he said. Since the president missed to send the bill to the Constitutional Court, next time the Parliament is able to vote the amendment into law without any change.

Read more:

The coming dark age of democratic governance in Hungary

Hungarian government closing in on freedom of information

Hungarian Parliament to curtail freedom of information legislation

Az elnöki vétóról mindenek előtt nyilvánvaló, hogy ez tartalma szerint egy rejtett alkotmányossági vétó, így az indokok alapján az elnöknek bizony az Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulnia. Ezen gyorsan túllépve viszont az örömteli, hogy a szerintünk is fennálló négy alkotmányossági probléma (az elfogadás eljárása és a visszamenőleges hatályú hatálybaléptetés, a külön törvények szerinti megismerési eljárásoknak az Infotv. hatálya alóli kivétele, a „visszaélésszerű adatigénylési” szabály, valamint a Ptk.-ból átemelt, a bírói út helyett felügyeleti eljárást nyitó rendelkezés) közül a két legfontosabbat érveléssel együtt a vétó is tartalmazza, a folyamatban lévő eljárásokban való alkalmazásra pedig szempontként hivatkozik.

Mi lesz vajon most a következő lépés az ügyben?

Ami a törvény egészének sorsát illeti: a vétójog egyszeri, a vétó tartalma az Országgyűlést nem köti, tehát azt akár azonos szöveggel is elfogadhatják újra, s azt az elnök köteles lesz most már aláírni. (Ez alól csak az jelentene kivételt, ha újonnan bekerült alkotmánysértő rendelkezés vagy eljárási hiba folytán másodjára alkotmányossági vétót emelne az elnök, de ennek azért nem adnánk sok esélyt.)

Biztosra vehetjük ezért, hogy a törvény végül megszületik, s ha a kormánypártok ragaszkodnak a döntésükhöz (szokásuk), akkor az is nagyon valószínű, hogy amit az elnök nem észrevételezett, az nem is fog változni. Maradni fog tehát – a szerencsére csak 2014 márciussal hatályba lépő – Ptk-s szabály, és jó eséllyel marad a külön nem támadott hatálybaléptetés is.

Valószínű ugyanakkor, hogy a kormány valamilyen mélységben el fogja fogadni az elnöki megfontolásokat, mint ahogy ezt az elnök eddigi politikai vétói alapján is megtette. Előzetesen azt tartanánk valószínűnek, hogy a külön törvény szerinti nyilvánosságkövetelmények kapcsán elfogadják az elnöki megfontolást. Itt az elnök nálunk jóhiszeműbb volt, és csak azt látta problémának, hogy nem egyértelmű, hogy a szabály nem rontja el az Infotv. garanciáit, és azt javasolja, hogy ezt mondja is ki a törvény. Ezt a kormányoldalnak elvileg el kellene fogadnia, hisz a KIM is ugyanezzel az érveléssel védte a törvényszöveget, s ha senki se akarja úgy érteni, amit szerintünk a szöveg jelent, akkor miért ne akarná ezt a törvényalkotó rögzíteni?

Viszont a legfontosabb probléma, a “visszaélésszerű”, ÁSz-KEHI mélységű igénylést kizáró szabálynál bármi előfordulhat. Hiába adott ugyanis igazat nekünk az elnök (bizonytalan tartalmú és értelmezhetetlen a rendelkezés), és utalt arra, hogy ő a hiányzó, a nagy terjedelmű (azaz 15 nap helyett 30 napos válaszadást lehetővé tevő) igényléseket meghatározó és a költségszámítás módját szabályozó rendelet útján keresne a technikailag teljesíthetetlen kérések kezelésére megoldást. Ettől ugyanis még hatásában legalább ugyanennyire korlátozó szabályok akár a törvényszövegben, akár a rendeletben is előfordulhatnak. Így aztán a vétóból a végén ebben a kérdésben akár még valami rosszabb is kisülhet

Jelenleg tehát nem tehetünk mást, mint hogy várunk és reménykedünk a várhatóan néhány napon belül megszülető kormánypárti módosítók szövegezőinek bölcsességében.

Előzmények:

Jóri András: “Ha meg tudjátok tartani”

Az átláthatóság korlátozása: Ne írd alá, János!

Heten a trafikpályázat adataiért – a Fidesz láncra verné az őrkutyákat

Hogy változott a kárpátaljai magyarok élete az utóbbi időben, különös tekintettel a nyelvtörvényre?

A helyzet annyira súlyos, hogy ennek különösebb jelentősége nincs. A nemrég megszületett ukrajnai nyelvtörvény lényege, hogy az ukránon kívül más nyelvek számára is lehetővé tette volna, hogy Ukrajna egyes közigazgatási egységeiben kvázi hivatalos nyelvként funkcionáljanak. A Régiók Pártja a választási kampányában azért vetette be a témát, mert elmaradásban volt a saját orosz bázisszavazói vonatkozásában. Ennek megfelelően az orosz többségű megyék nagy csinnadrattával, tanácsi határozatokkal léptették érvénybe az oroszt, mint regionális nyelvet egész kelet-Ukrajnában. Azonban ami a más nyelveket illeti, a régiós vezetők gyakorlatilag azonnal jelezték, hogy ezt a törvényt az oroszoknak szánták, így más nyelvek vonatkozásában nem óhajtják komolyan venni. Mi ezt a saját gyakorlatunk alapján meg tudjuk erősíteni: megpróbáltuk regionális nyelvvé nyilváníttatni a magyart Kárpátalján, de a megyei tanács rögtön lesöpörte ezt a kezdeményezésünket.

Miért kell tanácsi határozat egy eleve magasabb szintű jogszabály végrehajtásához?

Amennyiben jogállamról van szó, ez valóban értelmezhetetlen. A törvény azért törvény, hogy automatikusan érvényesüljön. De Ukrajna nem jogállam. Vannak a hivatalos törvények, amelyek azért vannak, hogy legyenek, és van a valóságos világ, amiben szokásjogi szabályok uralkodnak, vagyis az uralkodó elit által kimunkált gyakorlat-konszenzus-hagyomány, hogy milyen törvényt hogy kell értelmezni. Ha az a kérdés, milyen szabályok érvényesülnek Ukrajnában, akkor a válasz, az ukrán uralkodó elit által kifejlesztett szokásjog. Az írott törvények gyakorlati jelentősége zéró. Amikor a hivatalos jog és a tényleges gyakorlat egybeesik, az a véletlen műve.

A közgyűlésén mondott beszédében említette, hogy az ötvenezer friss kárpátaljai magyar állampolgár közül legalább tízezren egy szót sem beszélnek magyarul. Ez miként lehetséges?

Ukrajnában árulják a jövedelmezőbb pozíciókat. Itt az lesz a rendőrkapitány, akinek több pénze van. A közlekedési rendőr sem csak zsebre bírságol, mert a jövedelem egy részét továbbadja a feletteseinek. Az állampolgárság megvásárlása ugyanígy működik, csak magyar vonatkozásban, azaz a megvesztegetett fél nem az ukrán közlekedési rendőr, hanem a magyarországi önkormányzati dolgozó.

Mit gondol, mi a tarifa, mennyiért lehetett megvenni magyar állampolgárságot?

Ahogy én hallottam, 500-1000 euró.

Az RMDSZ küldötte felszólalásában arról panaszkodott, hogy az erdélyi friss állampolgárok üdvözlő levelet kaptak a magyar miniszterelnöktől, ami nekik nem feltétlenül jó, hiszen a legtöbben félnek, hogy ha kiderül, hogy kettős állampolgárok, a román hatóságok bosszút állhatnak rajtuk. A kárpátaljaiak is kaptak hasonló üdvözletet?

Velünk kivételt tettek, és a felvidékiek sem kaptak, ami abszolút pozitív. Ez azt jelenti, hogy a kormány felé tett jelzésünk, miszerint az itteni népek nem szeretnék, ha az ukrán hatóságok tudomást szereznének a magyar állampolgárokról, célba ért. A mi helyzetünkben azt, hogy küldünk valamiféle jelzést, és azt figyelembe is veszik, sikerélményként éljük meg. Fontos, hogy a választási folyamat későbbi stádiumában se kapjanak az érintettek az ukrán postán keresztül se levelet, se értesítést.

Ezek szerint az erdélyiek nem küldtek jelzést?

Ezt nem tudom, az RMDSZ-es képviselő úr szerint ott sem lelkesedtek. Ezt azonban az ottani politikai kontextusban kell értelmezni. Mivel  a Fidesz ezeket az ügyeket a demokrácia-központokon, illetve a nemzeti tanácson keresztül intézi, ami az RMDSZ-nek konkurencia, így érthető részükről az ellenszenv. A mi vonatkozásunkban az a lényeg, hogy az itteni magyar állampolgárságot felvett emberek túlnyomó többsége fázik, reszket, parázik attól a gondolattól, hogy az ukrán állam kézzelfogható bizonyítékot kap a másik állampolgárságáról.

Milyen következményekkel jár, ha valakiről kiderül az ukrán hatóságok számára, hogy magyar állampolgár?

Bármilyen következménnyel járhat, mivel — itt megint az alapmotívumokhoz térek vissza — Ukrajna nem jogállam. Ha az lenne, akkor azt mondanám, hogy semmivel, lévén a kettős állampolgárság az ukrán büntető törvénykönyvben nem szerepel bűncselekményként. A legtöbben mégis úgy értelmezik az ukrán alkotmány vonatkozó passzusát az egységes állampolgárságról, hogy az tiltja a kettős állampolgárságot. Azonban ez vita kérdése. A dolog akkor lenne teljesen egyértelmű, ha az ukrán parlament módosítaná az ukrán büntető törvénykönyvet olyan módon, hogy megjelenne benne a lopás, rablás, nemi erőszak stb. mellett a másik állampolgárság felvétele, mint kriminalizált cselekmény. Ezt a lépést az ukrán parlament vélhetőleg nem fogja meglépni, mivel az orosz identitású vagy az orosz-szovjet identitású polgárok ezt rossz néven vennék az uralkodó párttól. A probléma csak az, hogy mivel Ukrajna nem jogállam, ezért az ukrán államapparátusnak ahhoz, hogy üldözze a polgárait, nincs szüksége jogi felhatalmazásra.

Konkrét példát tudna említeni?

Az egyetlen vaskos konkrét példa az, amikor az első állampolgári eskütételkor fényképeztek a konzulátus környékén, és akit sikerült lencsevégre venniük, azok közül néhányat beidéztek a titkosszolgálatra. Nehézségeik akkor támadtak, amikor nyilvánossá tettük az ügyet, és magyarázniuk kellett az eljárásukat. Az ukrán titkosszolgálat egy nyomozati szerv, amely nyilván bűncselekmények ügyében nyomoz. De hogy nyomoz egy olyan ügyben, ami nincs bűncselekménnyé nyilvánítva? Az ő olvasatukban „elbeszélgetésre” hívták be az embereket, de „elbeszélgetés” a bűnügyi eljárási kódexben nem szerepel, mint nyomozati cselekmény. Hogy lehet elbeszélgetnie a titkosszolgálatnak, amikor a titkosszolgálat az nyomoz, kihallgat, stb? Itt két párhuzamos világ létezik egymás mellett. Őszintén nem értették, értik, hogy mi a problémánk azzal, hogy elbeszélgetésre behívták az embereket.

Azt megmondták, hogy ez elbeszélgetés miről szólt, mi volt a témája?

A kettős állampolgárság. Az érintettek, mint itt szocializált emberek tisztában voltak az alaphelyzettel. Ha az államapparátus rájuk száll, különösen ha a szovjet KGB utódszervezete, akkor nincsenek esélyeik, a hivatalos jog nem fogja megvédeni őket.

Március 16-án Ungváron volt egy incidens, amikor magyar iskolásokról letépték a kokárdát. 

Volt több is. Elvileg ezt az ügyet elítélték az ukrán hivatalosságok, ami logikus is, hiszen mégiscsak államközi ügyről van szó. Ez valószínűleg félig-meddig őszinte is, mármint az, hogy a hatalmi szervek nem utasították a fizetett bérenceiket, hogy pont azt a provokációt elkövessék. Az más kérdés, hogy ki irányítja az ukrán szélsőségeseket a háttérből ki és milyen motívumokkal. A lényeg, hogy egyelőre még nincsenek előállítva az elkövetők. Az ukrán állam magyarellenes provokációt kézzelfogható módon még nem szankcionált.

A provokációkat többnyire szélsőjobboldaliak követik el. Milyen szerepe van most az ukrán szélsőjobbnak?

Bonyolult kérdés, mert szintenként más és más a helyzet. Ukrajnát is a nemzeti-nemzetellenes törésvonal vágja ketté. Galíciában a Svoboda a domináns politikai erő, ők a legnagyobb frakció a három galíciai megye megyei tanácsában. Viszont Kárpátalján a 3%-os küszöböt sem tudták átlépni, igaz 2012-ben a parlamenti választásokon már elérték a 8%-ot. Értelemszerűen ez még mindig töredéke a galíciai támogatottságuknak, összukrán viszonylatban megint más a helyzet, amit befolyásol az ukrán nagypolitikai örök kérdése, hogy ki kit hogyan manipulál. De minden elképzelhető, mindenféle politikai eszköz bevetése benne van a pakliban, többek közt akár a nemzetiségellenes pogromok is. A kárpátaljai magyarság veszélyeztetett, mert mi kézenfekvő potenciális áldozatai vagyunk ezeknek a lehetséges szcenárióknak.

Orbán Viktor és az ukrán miniszterelnök találkozójának milyen visszhangja volt?

Az itteni újságok címlapon hozták, de aligha hozta lázba az esemény a magyar közösséget. A mi ügyeink általában nem szoktak előremozdulni az ilyen típusú alkalmakkor, lévén, hogy itt a hangsúly a szomszédsági viszonyon van, minket pedig az ukránok elnyomnak. Tehát hogyha Magyarország, mint állam, jószomszédi viszonyt óhajt ápolni Ukrajnával, akkor ilyen körben a mi ügyeink hangsúlyosan nem szerepelhetnek, mert akkor anyázni kellene. Ezzel nekem tisztában kell lenni, különben folyton nagyon csalódott lennék, amiért a sokadik legfelsőbb szintű találkozó után sincs például kétnyelvű bizonyítvány.

Magyar állami vállalatok százmilliós adományai segítik az erdélyi Fidesz-projektet

A könnyített honosítás bevezetésével, illetve a szavazati jog megadásával a magyarországi politikai mező kiterjedt az ország határain túlra. Az utóbbi két évben Erdélyben megkezdődött a kiépítése azon politikai struktúráknak, melyek révén elképzelhető, hogy a magyarországi politikum az eddigieknél is nagyobb hatásfokkal tudja megszólítani, mozgósítani az erdélyi magyarokat. Közel 1 millió euró támogatást kaptak EMNP- és EMNT-politikusok által frissen bejegyzett civil szervezetek állami tulajdonban lévő magyar cégektől, további közel 2 millió eurót pedig egy az erdélyi magyar nyelvű sajtót finanszírozó, Fidesz-közeli alapítvány a Szerencsejáték Zrt.-től. Tovább a teljes cikkre.

Ahhoz, hogy valaki három éves vízumot kaphasson Magyarországra, szüksége van egy támogatói nyilatkozat becsatolására is. A magyar szervezetek közül jelenleg egyedül a KMKSZ jogosult ennek a kiadására, a másik szervezet, az UMDSZ nem. Mi ennek az oka?

Ez annak a következménye, hogy amikor a magyar igazolványok kiadását ők bonyolították, tömegesen kaptak magyar igazolványt magyarul egy árva kukkot nem beszélő emberek. Akik majd ezekkel az igazolványokkal mennek vízumdíjat visszaigényelni. Az anyagokat, amelyekre a kormányzat a fenti álláspontját alapozza, titkosították. Egyébként az UMDSZ fő problémája a jelenlegi kormányzattal az, hogy véleményük szerint az megalapozatlanul állítja, hogy ők tömegesen adtak magyar igazolványt nem magyaroknak. A jelenlegi magyar kormányzat viszont erre való hivatkozással az UMDSZ-től minden ilyen típusú jogosítványt megvont, elvették tőlük a vízumajánlási jogot is.

Az önök támogató nyilatkozatokkal kapcsolatos gyakorlatát viszont sokan bírálják.

Igen, sok ellenséget szereztünk azzal, hogy próbálunk elvszerűek lenni. Nem adunk például olyannak, aki nem tud egy szót sem magyarul, hiába van magyar igazolványa. Aki ilyen helyzetbe kerül, az elkezd minket zsigerileg gyűlölni és afféle mobilpropaganda egységgé változik. A másik dolog, hogy nem adunk vízumajánlást olyannak, akinek a gyereke nem magyar iskolába jár. Na ez az élesebb.

Ha egy magyarnak hosszú távon Ukrajnában kell boldogulnia, miért kizáró ok, ha nem magyar iskolába jár a gyerek?

Mi egy elnyomott kisebbség vagyunk, aminek a gerincintézménye az oktatási hálózat – hogyan maradjon fenn a magyar iskola, ha a magyar szülők nem íratják be a gyerekeiket? Egy magyar érdekvédelmi szervezet ennek megfelelően hogy kvalifikálja azt, aki nem magyar iskolába íratja a gyerekét? Mondjuk azt neki, hogy jól csináltad? Itt az egyéni boldogulás vélt szempontjainak a kollektívum érdekeivel való nyilvánvaló ütközéséről van szó. Én is fel tudnám magamtól sorolni a másik oldalon felvetődő érveket, de komoly érvet senki nem tudott felhozni amellett, hogy nem magyar kollektív érdek a magyar iskolahálózat fenntartása. Akkor hogyan lehet elvárni egy erre szakosodott szervezettől, hogy ennek az ellentettjét jelentő viselkedést jutalmazza?

Miért jutalom egy támogatói nyilatkozat kiadása?

Azért, mert minden ukrán állampolgár kaphat vízumot az általános vízumrendnek megfelelően, amiben egyébként egy sor kedvezményezett kategória van: diákok, újságírók stb. Amit a magyar állam így nyújt, az kedvezmény a megmaradásért küzdő kárpátaljai magyarságnak.

Ha valaki elutasító döntést kap, van bármilyen jogorvoslati lehetősége?

Nincs. Ez egy kedvezmény, és nem egy alapjog. Annak van-e fellebbezési joga, akit a római katolikus egyház kiközösített? Attól, hogy valaki nem kap támogató nyilatkozatot, vízumot még kaphat.

Mit szól ahhoz, hogy a magyarországi pártok ide, a határon túlra is jönnek kampányolni? Milyen hatásuk van az itt élőkre?

A mostani helyzet az itteni magyar állampolgárok szavazati joga miatt különleges. A kontúrok még nem alakultak ki, általános értékelést nem lehet adni. A szavazati jog megadása előtti helyzet lényegét viszont meg lehet fogalmazni. A magyarországi belpolitika fő törésvonala nem a gazdasági alapú bal-jobb, hanem a nemzeti-nemzetietlen vonal, mi pedig a nemzeti elkötelezettség egyik attribútuma voltunk-vagyunk. A jó viszony ápolása az elszakított területek magyar testvéreivel a nemzeti elkötelezettségnek kikerülhetetlen ismertetőjele. A hozzánk való viszonyulás demonstratív felmutatása az egyik leggyakrabban használt, legegyszerűbb módja annak, hogy valaki a magyar politikai mezőben elhelyezze magát. Hogy ezt mennyire őszintén teszi, azt személye válogatja. Találkoztam olyannal, aki büszkén vállalta nemzetellenességét, olyannal, akinek nem üres frázisok a nemzeti elkötelezettségről elmondott mondatok, és még inkább olyanokkal, akik ezeket ledarálták, mint kötelező szónoki gyakorlatokat.

Szávuly Aranka

The Stinking Tender on Tobacco and the Two-Day Lawmaking

The events of the last week leading up to the adoption of the amendment indicate that a planned data request concerning the public tender on tobacco retail licenses prompted the Government to finally close in on freedom of information. The Government recently decided on the distribution of licenses for the retail sale of tobacco. The details of the tender remain closed to the public as the Government has so far refused to reveal the bids, the findings of the evaluation process and the business plans of the winning bidders. On April 26th several NGOs and news portals prepared to file a data request concerning information on the details of the tender. The next day one of the NGOs publicly announced the intent of submitting the request by April 29th. However, on Sunday, April 27th two MPs of Fidesz introduced an amendment to the law on freedom of information that allows government agencies to refuse data requests, including the one on the tender for tobacco retail licenses. Indeed, various government agencies had been complaining that servicing data requests was an undue burden, therefore the new ground of refusal to justify holding back public interest data is no surprise.

On Monday, April 29th a supermajority in Parliament approved a “special urgent” procedure to debate and adopt the amendment in less than two days. Parliament voted in the procedure rapidly, giving MPs three hours to submit amendments to the bill. Debates on the law took place in the afternoon of April 29th. Party factions had a total of 30 minutes to comment, while independent MPs had 8 minutes altogether to do so. The law was finally adopted Tuesday, April 30th in the morning with no support from opposition parties.

The manner of adoption again raises serious concerns about the transparency and credibility of the legislative process. The amendment involves the most serious limitation on freedom of information enacted since 1992 when the first relevant law was adopted. Despite this the Government circumvented the requirement for public consultation and severely limited debate in Parliament by taking advantage of so-called “special urgent” adoption, an exceptional procedure to legislate to be approved preliminarily with a 2/3rd vote. To have easy recourse to extraordinary legislation exempting from both public consultations and political debate, the incumbent Government first changed the rules on the adoption of the “special” procedure in 2011. As a result, the threshold of 4/5th of Parliament previously required to approve the use of the “special” procedure has been reduced to 2/3rd, equaling to the ratio of seats Fidesz holds in Parliament.

On Monday, April 29th civil society organizations Hungarian Civil Liberties Union (HCLU), Transparency International (TI), K-Monitor and Atlatszo.hu along with news portals Origo.hu, Index.hu, and HVG.hu signed the request for information on the tobacco license tender and submitted it to the Ministry for National Development and the National Tobacco Corporation. On Tuesday, HCLU, TI, K-Monitor and Atlatszo.hu sent an open letter of critique to the leaders of the Fidesz-KDNP factions on the amendment to the law on freedom of information. In a separate letter to the Minster of Justice and Public Administration, the NGOs also made clear that they would quit the government task force on corruption if the amendments to the law were adopted by Parliament. After adoption of the law in Parliament, the NGOs publicly declared that they would no longer participate in the task force.

Minister of Justice and Public Administration Tibor Navracsics responded in an open letter condoning the government’s position on the law. Curiously, Minister Navracsics offered three-page reasoning for the rationale behind the amendment despite the fact that individual MPs had submitted it. In case of bills submitted by individual MPs, there is no requirement to consult the various ministries and agencies. The drafters of the bill also failed to consult the head of the National Data Protection and Freedom of Information Authority before submission to Parliament. It is astonishing that Minister Navracsics did, within hours offer his support and reasoning to a bill his ministry had allegedly nothing to do with. As usual he saw no issue with the fact that freedom of information and judicial oversight in the matter were both severely curtailed by giving much more room to refuse data requests. Even more shocking the President of the National Data Protection and Freedom of Information Authority delivered a frustrating speech in Parliament defending the amendments without giving any legitimate justification or interpretation of the law. Mr. Péterfalvi said that critics should wait as long as the new law is fully put into practice.

The Legal Issues

1. New Limit on Freedom of Information

Most crucially, the new law will limit data requests that pertain to information that may be subject to audit, review or scrutiny by public offices designated in the law. The restriction says that a request to obtain public interest data may not result in as extended and profound access to and processing of data by the requester as supervisory authorities defined in the law may exercise.
This new restriction potentially covers any information handled by public agencies. Government agencies may in the future refuse to answer data requests falling at present within the notion of freedom of information if they judge that complying with the given request would lead to granting access to as much data as only state auditing bodies may possess. Moreover, non-compliance can also be sustained by saying that the resources of the requested agency are insufficient to fulfill such request. The law fails to provide any detail as to how this new ground of non-compliance with public interest data requests is to be interpreted. A major loophole which may lead to arbitrary refusals of data requests. The reasoning of that law also assumes that requesting what the Government might consider an unnecessarily large amount of data is an abuse of one’s fundamental right to access information.

2. New Limits on Judicial Oversight

The amendment also says that the law on freedom of information does not apply to data and information that may be accessed as provided for in different laws. This is a serious limitation of the scope of the law on freedom of information. As a consequence, public interest data requests subject to the criminal procedure law, civil procedure law or rules of procedure of the public administration will no longer be governed by the law on freedom of information. Asking for the judicial review of non-compliance with public interest data requests is only possible if such refused requests fall under the law on freedom of information. Limiting the scope of the law on freedom of information equals to limiting judicial oversight over public entities holding public interest data. This limitation on freedom of information should be based on a legitimate ground, but neither the drafters nor the government offered such justification. The amendment curtails freedom of information, an inherent right of citizens insofar without any urgent need to do so, a reason to suspect that this is unconstitutional.

The amendment includes new provisions on business secrecy, setting out that public expenditures cannot be declared a business secret. This provision is currently included in the Civil Code, however the recently adopted new Civil Code to be entered into on 1st March 2014 will not provide for such an exception. Judicial oversight here pertains mainly to rejections of public interest data requests. The new law says that if a request for information on public expenditures is denied by reason that the requested data is a business secret; the requester may turn to the administrative body supervising the denying agency. However the amendment does not take a clear stance as to whether the requester may or may not seek judicial review of the denial or the administrative review is a precondition of judicial oversight. This evokes uncertainty in regard of the right to turn the court, a fundamental safeguard in the field of access to public interest information.

3. New Restrictions on the Use of Public Interest Data

A confusing but potentially powerful rule in the amendment concerns the new limit on dissemination of public interest data that contains personal information of persons assigned with public duties (MPs, public decision makers, etc.). Up to now, access to such data was governed by the general rules on freedom of information. The law as in place currently requires that certain personal information of public officials be accessible to the general public. It means that neither purpose specification, nor justification of personal or public interest are required when requesting and/or disseminating public data of this kind. However, according to the amendment the use of public interest information of public sector employees has to be justified with respect to the principle that purpose of data management shall be legitimately specified. This creates the possibility to restrict the dissemination of certain personal data of public employees, such as income and revenue data, data contained in asset declarations, etc. Meanwhile the law omits to provide any signpost to orientate those who would like to find out what can justify a legitimate purpose in this sense.

4. Applicability for ongoing cases

As we mentioned above, several data requests have been submitted recently on some scandalous cases of misuse of public powers, including the licensing of tobacco retail. As the amendment applies to public interest data requests and litigations underway, it would be hard not to notice that the Government intends to intervene into these cases. Nonetheless, the harm that the adopted amendments might cause to freedom of information goes way beyond the tobacco tender.

According to the amendment, access to public interest data shall not equal to controlling data to the extent and in the depth supervisory authorities as specified in the law do. Obstructing citizens’ right to access public information reasoned by alleged abusive data requests resulting in an incommensurate workload of authorities and other bodies possessing such data as the explanation of the amending law says runs counter to what Transparency International Hungary, K-Monitor watchdog for public funds, Hungarian Civil Liberties Union and atlatszo.hu investigative portal are struggling for.

Every citizen has the right to be informed about the spending of public money, a pivotal value in any democracy the amendment voted on in the Parliament calls into question. Passing an amendment reshaping the sphere of freedom of information in only two days is also unacceptable. Even more conspicuous is the fact that the amendment was proposed when civil society organisations requested access to the bids in a tender for tobacco retail licenses, which reportedly went to government party loyalists. Voting this law will allow public decision makers to get away with suspected bias and make corruption go unpunished.

The new, government friendly understanding of freedom of information enables users of public funds, mainly government offices and municipalities to keep the way they allocate public funds secret. This law contradicts the fundamental ethical norms in a democracy and places measures endeavored by the government as included in its anti-graft action plan into doubt.

Transparency International Hungary, K-Monitor watchdog for public funds, Hungarian Civil Liberties Union and atlatszo.hu investigative portal are convinced that the amendment of the law on freedom of information discredits all previous stances of the government to stop corruption. Therefore we decided to quit the anti-corruption working group coordinated by the Ministry of Justice and Public Administration. We are still devoted to make Hungary a better society free of corruption, but we will not lend our reputation to the jiggery-pokery our government is doing in the anti-corruption arena.

See the action atlatszo.hu has started here in Hungarian.

Read this article in Hungarian here.

Az OTKA vezető testülete az OTKA Bizottság (4. ábra), amely ma már elnökből, két alelnökből és 15 tagból áll. Az elnököt és az alelnököket hároméves időtartamra – az MTA elnöke és az oktatásért felelős miniszter közös javaslatára – a miniszterelnök bízza meg. Az OTKA Bizottság tagjait tárcák és intézmények vezetői delegálják, de a miniszterelnök kéri fel őket. Az OTKA Bizottság tagjai nem pályázhatnak az Alapnál, de ők választják meg a Kollégiumok elnökeit, akik egyidejűleg taggá is válnak. A választás szó viszont néha – mikor csak egy jelölt van – bizony, túlzásnak tűnik. A Kollégiumi elnökök kettős szerepe jogilag is figyelemreméltó, mert így ez utóbbiak két döntési szinten is megjelennek, ami talán helytelen. Az OTKA Kollégiumainak 2012-ben 18-24 tagja volt. Hozzájuk az OTKA Iroda 1-1 titkára csatlakozott. Az Élettudományi Kollégium 10 zsűriben 165 szakembert foglalkoztatott, a Műszaki és Természettudományi Kollégium 8 zsűrijében 112 tag végezte a munkáját, továbbá a Társadalom- és Bölcsészettudományi Kollégiumban a 11 zsűrinek 123 tagja volt. Mindehhez 7-7 taggal még két kollégiumoktól független zsűri (publikációs és nemzetközi együttműködési) tartozott. Az OTKA pályázati rendszerével kapcsolatos szakmai munkát tehát 462 (2012) szakember a munkahelyi feladatai mellett térítésmentesen végzi. Illetve, ha arra gondolok, hogy a ~2600 MTA doktorának (101 eFt/hó) és a 365 akadémikusnak (353 eFt/hó/levelező akadémikus és 455 eFt/hó rendes tag) állami tiszteletdíj jár, akkor ez a munka tőlük talán el is várható.

Természetesen, ha a korfától eltekintünk, ugyanis az akadémikusok többsége nyugdíjas korú, efféle munkára nem feltétlenül fogható. A fizetségen túl akad egyféle járulékos haszon is, így nyílik lehetőség a munkahelyi „kíváncsiságok” képviseletére. Mindezt tompítandó valamennyi megbízatás 3 évre szól és egyszer hosszabbítható. Tökéletesnek tűnő rendszer – különösen, majd ha a KTIA körül kialakult pályázati szerkezet ennél sokkal kevésbé nyilvános szakmai stábját nézzük –, de egyértelműen küzd azzal, hogy az egyes zsűrihelyekre többségében azonos munkahelyekről érkezik az utánpótlás. Ez azt eredményezi, hogy a „kíváncsiság” szerkezete kimerevedik, azaz lesznek befolyásos és kevésbé befolyásos munkahelyek (pl. a felsőoktatáshoz vagy az MTA-hoz nem tartozók), léteznek kedvelt és sehová sem tartozó tudományterületek (pl. környezet-egészségügyi tudományok, ökotoxikológia stb.). Ideje lenne tehát, annak bevezetése, hogy a leköszönő zsűri- és kollégiumi tag helyére azonos munkahelyről nem érkezhet jelölt, ami talán dinamikusabbá tenné a figyelembe vett tudományterületeket.

4. ábra: Az OTKA szerkezete 2012-ben. Megjegyzés: szaggatott vonalú téglalapban a zsűrik találhatók

Már az eddigiek is rengeteg munkaórát jelentenek, és akkor még nem említettem a bírálatban részvevő szakértőket (számuk >4000), akik ~1300 pályázat (évente változóan 700-1500) ügyein dolgoznak. Közülük a „csak” PhD minősítésűek valóban ingyenes munkaerők. A hazai bírálati munka belterjességét visszaszorítandó, ma már az OTKA pályázat angol nyelvű (bizonyos részek magyarul is megjelennek), és a bírálók közül legalább egy külföldi.

Az OTKA Bizottság adminisztrációs feladatait a Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter által 1991-ben alapított OTKA Iroda – 2012-ben engedélyezett létszáma: 43 – dolgozói végzik. Az alacsony létszám igazán akkor méltánylandó, ha egybevetjük a KTIA pályázati rendszere körül dolgozók létszámával. Az alapítói jogok gyakorlója az MTA. A pályázati rendszer felépítése formálisan függetlennek látszik az MTA-tól, az OTKA-val kapcsolatos kiadások azonban az MTA költségvetésében jelennek meg, tehát az OTKA sok szállal, erősen kapcsolódik ahhoz.

Az adatok alapján egy körültekintően megszervezett tudományos pályázati rendszert látunk, amely 2011-ben 1651 pályázatot (2011-ben ebből 264 indult), 2012-ben 1615 pályázatot kezelt (2012-ben ebből 466 indult). Viszont milyen összeggel is gazdálkodik? Nos, 2004 óta közpénzekből évi 5,5-6 milliárd forintot oszthatott el pályázati úton. Ez 2012-ben ~7,7 milliárdra emelkedett, ami még mindig csak a GDP pár tized ezreléke. Még a hazai vérszegény K+F+I támogatásán belül is csekélyke alapkutatási pályázati hányadról van szó, hiszen a KSH statisztikája a GDP 1,2%-áról beszél. Az OTKA tehát a Kormány(ok) által deklarált K+F+I összeg ~2%-a fölött rendelkezik. Ennyit költünk nyílt pályázati rendszerben alapkutatásra. Javítja persze ezt az adatot valamelyest az MTA és egyetemi szféra költségvetésében érkező rezsihányad.

Arányos vajon ehhez a szerény befektetéshez teljesítményben a világszínvonal emlegetése? Vizi E. Szilveszter 2007-ben adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy „a magyar kutatók viszonylag kevés pénzből nagy kutatási eredményeket érnek el”. Én ennek ellenére nem pártolom a kutatók elszegényítését; meggyőződésem, hogy ő sem gondolt effélére. Pénzhiányban az írott teljesítmény szinten maradása csak átmeneti, addig tart, amíg az íróasztalfiókokban tárolt kísérletes adatok felhasználása megtörténik, vagy a „kiutazom és dolgozom, majd hazajövök és írok” működhet. Ez az egyéni teljesítmény azonban csak elfedi, akár a színházi kulissza a mögöttes porteret, ami esetünkben az intézeti háttér. Pálinkás József, az MTA mai elnöke szerint a hazai felfedező kutatásokra fordított pénzeknek éves szinten el kellene érni a 15 milliárd forintot, amit 2020-ra prognosztizál. Ez a kiváló pályázatok számát tekintve – amelyeknek a rendszer jelenleg csak a felét képes támogatni – egyértelműen szükséges lenne. A kilátásba helyezett jövő – ma még ezt is inkább a vágyálmi kategóriába sorolnám – azonban aligha kárpótolja majd azokat a korosztályokat, akik úgy élték le a kutatói pályafutásukat, hogy egy életen keresztül egyértelmű vesztesei voltak a K+F szféra támogatás-elhanyagolásának. Pénztelenség állapotában felértékelődik a kapcsolati tőke. Érdekcsoportok szerveződhetnek, akik eldöntik, hogy ki van a körön belül és kívül. Úgy érzékelem, hogy az autonóm személyiségek szinte mindig kiszorulnak ebből a színfalak mögötti egyezkedésből és sokszor diadalmaskodik a középszer.

Az OTKA pénzeiből 56-57%-ot felsőoktatási intézetek kutatói, míg 37-38%-ot az MTA kutatói nyerték el az utóbbi években. 2011 és 2012-ben az egyéb (múzeumok, levéltárak, VM kutatóintézetek stb.) csak 6%-ban részesedtek az OTKA által nyújtott támogatásból. A felsőoktatás és MTA-n kívüli intézeti K+F szféra tehát egyértelmű vesztes. Megkülönböztetetten a vállalati K+F+I dolgozói, akik a KSH adatai szerint a hazai létszám mintegy 43%-át teszik ki. Számomra a K és F+I hazai szétszakadásáról szólnak ezek az adatok, így az OTKA fejlesztés és innováció felé deklarált szép gesztusainak gyakorlatban való megvalósulatlanságáról. Kérdés, hogy miként lehetne ezen javítani?

Darvas Béla

A cikksorozat korábbi részei itt elérhetők.

Miközben tehát a Fidesz-közeli, sokszor dohányboltot közelről sem látott nyertesek nagy száma miatt kirobbant trafikbotrány közepén a kormány az átláthatóságot súlyosan sértő törvénymódosítást fogadott el, azt állítja, hogy az összehasonlítási alapul szolgáló vesztes pályázatok, valamint a döntéseket meghozók névsora nem érdemel nyilvánosságot. Egyedül a benyújtott pályázatok által elért pontszámokat fogják – ígéretük szerint – feltenni a nemzetidohany.hu oldalra, de csak az állami koncessziós szerződések megkötése után. Az [origo] emlékeztet, hogy “a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila álláspontja szerint nyilvános adatnak minősülnek az emlékeztetőn kívül a legkedvezőbb pályázat elfogadásának részletes indokai, valamint maguk a szerződések is, az adatgazda pedig nem hivatkozhat üzleti titokra.”

Két fideszes képviselő múlt vasárnap beadott javaslatát kedden elfogadva a kormány olyan törvénymódosítást küldött Áder János elé, mely pont az ilyen közérdekű-adat igénylések benyújtásához fűződő jog megtépázásával jelentősen sérti az átláthatóságot. Amennyiben Önt is felháborítja a közpénzek ellenőrizhetőségének csorbítása, írja alá a köztársasági elnökhöz címzett petíciónkat!

“Kedden kivételes és sürgős eljárásban fogadta el a Parlament az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény vasárnap, egyéni képviselői indítványként beterjesztett módosítását, amely gumiszabályokkal korlátozza a közérdekű adatszolgáltatást. Az előterjesztés szerint az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feladata a közfeladatot ellátó szervek ellenőrzése, a közérdekű adat megismerésére irányuló állampolgári igény pedig nem eredményezhet az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést. Az indoklás ezt azzal egészíti ki, hogy azokat a “visszaélésszerű adatigényléseket”, amelyek az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályoznák, nem kell teljesíteni.” – Az átláthatóság korlátozása: Ne írd alá, János!

A fenti montázs forrása.

A levél írói azt javasolták a képviselőknek, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság keretében vonják kérdőre a szervezet korábbi és jelenlegi elöljáróit, különös tekintettel a gazdasági és pénzügyi, ún. „K” aligazgatóságra, amely véleményük szerint, bár szorgosan követi a pénzüket illegálisan külföldre menekítők nyomát, roppant kevés büntető feljelentést és eljárást eszközöl. A szerzők verdiktje radikális: „ezek a szekciók olyan bűntényekből táplálkoznak, amelyeket nem kívánnak felfedni az igazságszolgáltatás számára, hogy a szükséges pillanatban élhessenek befolyásukkal”.

A súlyos vádakat tartalmazó, bizalmasan kezelendő dokumentum lényegét április elején, a Cahuzac-botrány után néhány héttel nyilvánosságra hozó újságíró, Antoine Peillon már korábban is közreműködött a DCRI-n belüli nézeteltérések nyilvánosságra hozatalában. 2011 őszén kezdődnek rendszeres, heti találkái a kollégái megbízásából szivárogtató „Aleph-fel”, aki módszeresen feltárja számára az utóbbi évtized egyik szisztematikusan eltussolt csalássorozatát: a genfi székhelyű UBS bank franciaországi klienseket toborzó illegális tevékenységét. A La Croix katolikus napilap riportere a különféle nyomozó testületek képviselői mellett a bank svájci és franciaországi alkalmazottaival is találkozik, akik Aleph-hez hasonlóan nagy mennyiségű írásos bizonyítékkal látják el, méghozzá ugyanabból az okból: mivel a hivatalos szervekhez küldött bejelentéseik nulla konzekvenciával jártak, csupán a nyilvánosságtól remélik a törvényszegő tevékenységek felfüggesztését. Peillon tavaly márciusban egy könyvben tárja a közvélemény, és nem utolsósorban az igazságszolgáltatás elé információit: Az a Franciaországnak hiányzó 600 milliárd [1] c. kötet előszavában és utolsó mondataiban is utal arra, munkáját és a tulajdonában álló dokumentumokat is az igazság feltárásában érdekelt hatóságoknak ajánlja.

Oknyomozó portál szorongatja a korrupt politikusokat Franciaországban

Jérôme Cahuzac március 19-én lemondott francia költségvetési miniszter bukása kiváló példája a Murphy-féle törvényszerűségeknek: ha vagyonkezelőddel éppen arról beszélgetsz, “mennyire szar ügy”, hogy éppen az UBS banknál van titkos betéted, mert momentán polgármesteri választást készülsz nyerni, és a magánvagyon kezelésében világelső UBS “nem a világ legeldugottabb bankja”, akkor az önálló életre kelő telefonod épp riválisod tárcsázza, akinek rögzítője megőrzi a legkevésbé neki szánt vallomást. Tovább az előző részre.

A magánvagyon kezelésében világelső svájci bankszakma és dobogós bajnoka, az UBS érdemeinek elismerése mellett sietünk leszögezni, hogy 600 milliárddal azért nem rövidítették meg a francia államot. A gazdasági minisztérium becslése szerint a franciáknak 100-150 ezer be nem jelentett svájci számlája van, az UBS pedig úgy véli, évente kb. 85 millió eurót sikerült a gall adóhatóság látótávolságán kívülre mentenie. Mindezt illegalitásra tréningezett üzletkötők segítségével, akik éppoly hatékonyak a kompromittáló bizonyítékok eltüntetésében, mint a VIP-kel létesítendő bizalmi viszonyok kiépítésében. A svájci számlákig vezető úton egyrészt olyan luxus-programokat, koncerteket, vacsorákat, sporteseményeket találunk, melyeket részben vagy egészében a bank szervezett. (Ezen a szálon újra felbukkan egyébként Nicolas Sarkozy neve, méghozzá az UBS üzletkötői által szintén előszeretettel látogatott párizsi Pleyel koncertterem meglepően bőkezű adásvételi szerződésével kapcsolatban.) Másrészt olyan, ajándékokkal és más baráti gesztusokkal kedveskedő szakembereket, akik a Rolland Garros két teniszmeccse között, ha a bizalmi viszony már beérett, kulcsra kész állapotban szállítják az adócsalási technikákat. (A Franciaországban adózó magánszemélyek kötelesek bejelenteni külföldön nyitott számláikat, eltitkolásuk pénz- és börtönbüntetéssel szankcionálható.)

Az UBS ügynököknek, illegális tevékenységük, a „Cross Border” misszió leplezésére, nemcsak a mobilok és számítógépek blokkolását írják elő, hanem könyvelésüket is csupán kézírásos és kódolt formában vezethetik. Ún. tejes füzetekben és tehenészeti dossziékban; az alpesi romantikát idéző poén éppoly cinikus, mint a pénz illegális eredetére fittyet hányó banktitok erényének dicsőítése.

Az UBS francia leányvállalatának kétes praktikáira már az 1999-es alapítás után néhány évvel felfigyelnek a francia hatóságok: a párizsi és cannes-i fiókokban ugyanis felettébb lezseren kezelik a gyanús eredetű, terrorizmussal vagy más illegális tevékenységgel összefüggésbe hozható számlanyitással, pénzmozgással kapcsolatos bejelentési kötelezettségüket. A KYC, Know your costumer (Ismerd meg a kliensed) előírások hanyag kezelése és a bank legális, francia számlákkal rendelkező, de gyanús kuncsaftjának feltűnése miatt 2003 végétől a belső auditot vezető „Nicolas F.” féltucat állami szervvel kerül kapcsolatba: a nemzetbiztonsági kockázat miatt érdekelt polgári, gazdasági és katonai hírszerzésen kívül a vám- és pénzügyőrséggel, de a tengerészettel is. Nicolas Forissier, aki azóta már megnyerte első perét a munkaügyi bíróságon, azon becsületes és elszántan makacs alkalmazottak egyike, akiknek révén ma részletes tudásunk lehet az UBS-nek az egész világon, Miamitól Monacóig üzemeltetett rendszeréről.

Ha a csalásban, B-könyvelésben közvetlenül részt nem vevő kollégái is lassan ráébrednek, hogy a bank vezetősége az ő jóhiszeműségükkel is visszaél, amikor áthágja a szabályozást, az nagyrészt az amerikai adóhatóságoknak köszönhető. Ott ugyanis a kb. ugyanebben az időben, 2004-ben indult nyomozás 2008-tól nyílt harchoz vezet: Daniel Reeves, az Internal Revenue Service (IRS) ellenőre letartóztatja az UBS vagyonkezelő részlegének vezetőjét, jogi segítséget kér Svájctól, miközben az amerikai klienseket is megfenyegeti. Többek között az UBS egy belső dokumentuma alapján, amely 2004 végén összesen 17 milliárd dollár értékű, 52 ezer amerikai eredetű számlával büszkélkedik. 7500-an jobbnak látják önként feladni magukat, így lehetséges, hogy a persze további offshore befektetéseken keresztül bújtatott pénzek pontos útját nem is kell bizonyítani.

2009 elején az USA 780 milliós büntetést akaszt a bank nyakába és működési engedélyének bevonását helyezi kilátásba, augusztusban az UBS elismeri vétkeit és együttműködési szerződést köt az adóhatóságokkal az 50 ezer dollárnál vaskosabb számlák kiadására. Az USA növekvő elszántságát e témában a HSBC-vel zajló konfliktusa is jelzi: az adócsalás mellett maffia-és terrortevékenységgel összefüggésbe hozható pénzmosás hanyag kezelése okán, a londoni székhelyű pénzintézet tavaly 1,92 milliárd (!) dollárt fizetett a büntetőjogi perek elkerülése érdekében.

A tengeren túlról érkező nyugtalanító hírek ellenére Franciaországban zavartalanul üzemel a business as usual. Folytatódnak a belső audit által már 2003-ban feltárt rendellenességek, és azok szisztematikus kozmetikázása az informatikai rendszerben jelentkező technikai „balesetek” révén; a belső ellenőrzés és az állami felügyelet munkáját rendszeresen szabotáló akciókról továbbra is értesülnek a bűnüldözési szervek illetékesei. A kevés, bíróság elé kerülő ügy mégis bagatell büntetési tételekkel zárul, így pl. a már említett Pleyel koncerttermet is tulajdonló UMP-tag, Hubert Martigny esetében, akit válófélben lévő neje szerint politikai kapcsolatai óvtak éveken át. Martigny elszivárgott vagyonát nem sikerül megtalálni, bár Peillon forrásainak fotóik is vannak a Pleyel koncertjein műélvező UBS ügynökökről; a koncertterem adásvételi szerződését [2] Sarkozy exnejének fivére, az üzletember dossziéját a Bettencourt-afférból ismerős Courroye államügyész intézi.

A bankot annak ellenére sem háborgatja senki, hogy 2009 tavaszától az UBS alkalmazottainak anonim csoportja részletes bejelentéseket küld a bankfelügyeletnek a 2002-2007 között iparszerűen zajló adóelkerülés módozatairól és más szabálytalanságokról. A 2004-től fokozódó belső ellenállás és tiltakozások nyomán 2007-2008-ban kitakarítják a bank adatbázisait, majd 2009-ben egy csoportos elbocsátás révén néhány kényelmetlenné vált dolgozótól is sikerül megszabadulni. 2010 decemberében, a második anonim bejelentés után a bankfelügyelet ellenőrzésbe kezd, néhány hónap múlva nyomozást kezdeményez. De a vám- és pénzügyérek hiába kapnak az UBS egyik alkalmazottjának jóvoltából 6 dvd-t bizonyítékokkal és a francia területen tevékenykedő 120 ügynök listáját, konklúzióik az illetékes államügyészek fiókjában végzik.

Persze nem csupán Courroye és alárendeltjei karakterével van a baj, ahogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már több ízben megállapította: a végrehajtó hatalomnak alárendelt ügyészségtől való függés a francia igazságszolgáltatás egyik legnagyobb szerkezeti hibája. Hasonlóképp, a pénzügyminisztérium beleegyezése nélkül adócsalással kapcsolatban nem indulhat eljárás, egy kormánynak pedig nem feltétlenül érdeke, hogy nekimenjen a pénze Svájcba menekítésében jellemzően érintett felső tízezer érdekeinek – pláne, ha ugyanezek a személyek jelentős összegeket csatornáznak a mögötte álló párt kasszáiba. Ezen a függő viszonyon François Hollande legújabb „moralizációs kísérletének” a múlt héten ismertté vált törvényjavaslatai sem változtatnak egyelőre.

A bíró, a politikus és az újságíró

A múlt hónapban 3 nap leforgása alatt három magas posztot betöltő francia politikusnak gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással. Március 19-én eljárás indult a szocialista költségvetési miniszter eltitkolt külföldi bankszámlái miatt, másnap házkutatást tartanak Christine Lagarde, IMF-vezér párizsi lakásán, 21-én pedig vádat emelnek Nicolas Sarkozy ellen. Korrupció, összeférhetetlenség, adócsalás és offshore: a botrányszéria nyomán a politikai élet „moralizációjának” esélyeiről vitatkoznak Franciaországban. Tovább az első részre.

Leszámítva egy rágalmazási pert, melyet az UBS indít egy feljelentést tevő alkalmazottja ellen, Peillon könyvének tavaly márciusi megjelenéséig csupán egyetlen említésre méltó dolog történik. A karacsi merénylet áldozatai családjának kérésére az alkotmánybíróság szerepét betöltő Conseil Constitutionnel feloldja több kormányszerv, így a titkosszolgálatok épületeire érvényes nemzetbiztonsági tiltást az ott körülnézni óhajtó igazságszolgáltatás, konkrétan a vizsgálóbírók számára. A döntés hatályba lépésének hetében, 2011 decemberében masszív adatmegsemmisítés kezdődik a DCRI külvárosi székhelyén: a papírok, cd-k, dvd-k bezúzása után néhány héttel a gépparkot is kicserélik.

(Itt érdemes néhány szót szólnunk a Sarkozy-éra egyik jellegzetes figurájáról, a korzikai felmenőkkel rendelkező Bernard Squarciniről, aki 2007-ben kerül a kémelhárítás, majd a hírszerzés átszervezése után a csúcsszerv DCRI élére. Squarce ma is pereskedik a Bettencourt-ügyben kutakodó újságírók lehallgatása miatt, de az „elnök kémje” nemcsak Sarkozynek tudott kedvében járni. Neve felbukkant a marseille-i szemétbiznisz egyik szocialista és maffia kötődésű ügyében is, a 2012-es hatalomváltás és hivatali felmentése óta magánvállalkozóként gyümölcsözteti a 30 éven át a hírszerzésben, terror- és kémelhárításban szerzett tapasztalatait. Első klienseinek egyike az LVMH luxusipari cég, melynek élén a leggazdagabb francia, egyben Sarkozy második házasságának tanúja, Bernard Arnault áll.)

Végül 2012 tavaszán, épp három héttel Peillon könyvének megjelenése után, amikor az új szelek már François Hollande közelgő megválasztását ígérik, a párizsi ügyészség mégis megbíz egy vizsgálóbírót az UBS aktáival. Újságírónkat néhány héten belül meghallgatja egy hirtelen megalakult szenátusi bizottság, a számvevőszék és frissen kinevezett vizsgálóbíró is. Júniusban házkutatást tartanak az UBS párizsi fiókjában, megkezdődőnek a kihallgatások, őrizetbevételek, egy alkalmazott ellen eljárás indul. Júliusban a szenátorok közreadják konklúzióikat, és Éric Bocquet – akárcsak az elmúlt évek hasonló bizottságainak vezetői – újfent meglepődik azon, hogy ilyen jelentős summát vesz ki az állam zsebéből az adóelkerülés és -optimalizáció: „az évente 40-50 milliárdnyira becsült kiesés a költségvetés 275 milliárdjához képest nem elhanyagolható összeg”.

Ezzel elérkeztünk a Peillon könyvében emlegetett 600 milliárdhoz, és Aleph-hez, akit saját állítása szerint nem az aktuális politikai játszmákat tükröző afférok miatt fordul a nyilvánossághoz. Hanem „egy sokkal masszívabb és folyamatos botrányról szeretné felvilágosítani polgártársait, amely nyomást gyakorol a költségvetésre, kiszárítja a vállalatok beruházásait, bezárja az államadósság, a recesszió, a munkanélküliség ördögi körét, és azét a csírájában már létező polgárháborúét, amely kezelhetetlenné teszi a bűnözés emelkedését”. Az offshore által lehetővé tett optimizáció és adócsalás következményeként a francia összvagyonból minimum 590, kerekítve 600 milliárd pihen a virtuális pálmafák alatt. Ebből a francia vállalatok részesedése, a gall központi bank és az IMF adatai alapján 370 milliárd. Akárcsak a leányvállalataik ötödét offshore-ba telepítő legnagyobb európai cégek, a párizsi tőzsde büszkeségei, és főként a pénzügyi szektor óriásai mindannyian jelen vannak az árnyékos zónákban; az Alternatives Économiques gazdasági havilap összegzése szerint a három vezető nagybank összesen 361 offshore leányvállalattal rendelkezik, ezeknek felét a BNP Paribas gyűjtötte be.

Ezen felül a magánszemélyek vagyonából 220 milliárd körüli összeg található adóparadicsomokban – ere az eredményre jutottak az UBS elemzői, de egy fiatal doktorandusz, Gabriel Zucman is, aki egy 2011-es dolgozatában először adott közre tudományos értékű számításokat a világban elszipkázott magánvagyonról. (Zucman annak a Thomas Pikettynek a csapatában dolgozik, aki a tavalyi választásokat is előkészítendő, kollégáival kiadott egy adóreform-tervezetet.  Az átláthatóbb, és főleg progresszívebb rendszerért kampányoló „Egy fiskális forradalomért” c. kötet honlapján egy egyedülálló szimulációs rendszert is találunk, amelyen bárki elkészítheti saját adórendszerét bevételestül. Pikettyék ötleteit végül Hollande csak részben valósította meg.)

Zucmannak az IMF egyes országokra és a fizetési mérlegek „anomáliára” alapozott becslése szerint a Föld háztartásai pénzvagyonának 8 %-a található adóparadicsomokban; Európában az arány a 10%-ot is eléri. Ennek harmadát, a franciák esetében pedig majdnem felét, az összesen 220 kitelepített milliárdból 100-at kezelnének Svájcban. A százmilliárdok persze nem pihennek, hanem aktív részt vállalnak a gyakran spekulatív célú, 7-10% kamatot hozó befektetésekben (Svájc estében többnyire Luxemburgon keresztül), az ekképp elmaradt vagyonadó és jövedelemadó évente 15-30 milliárd veszteséget okozna a szakszervezetek és az UBS számításai szerint az államnak.

Ha ehhez hozzáadjuk az elmúlt évtizedek adócsökkentéseit, a fejlett országokban évek óta zajló „adósságválság” egy viszonylag elhanyagolt aspektusa kerül előtérbe. Bár az offshore térhódítását gyakran magyarázzák a túlságosan nagy adóteherrel, a valóság inkább az, hogy a tőkepiacok liberalizációjával egyidőben a nyugati államokban szinte mindenütt csökkentek az adók, az elmúlt harminc évben folyamatosan, különös tekintettel a háztartások és a vállalatok krémjére. A nyolcvanas évek óta szerte Európában, még a közös teherviselésben bajnok északi és skandináv államokban is visszaesett az adórendszer progresszivitása. Hasonló trend érvényesült a franciáknál is, ahol a statisztikai hivatal 2010-es számításai szerint az 1999-től bevezetett adócsökkentések a GDP 2%-ával csökkentették az állami bevételeket évente, azaz 10 év alatt durván 20 pontos államadósság-növekedéshez járulhattak hozzá. És az adókedvezmények, akárcsak a gyakran bonyolult, költséges adóelkerülési és adócsalási technikák leginkább a társadalom módosabb rétegeinek kedveznek.

Liliane Bettencourt 9%-os adókulcsa, vagy a milliárdos profitja ellenére 2011-ben a francia kincstárnak nulla adót fizető Total olajvállalat csupán a jéghegy csúcsa: az “optimizáció” és a kedvezmények révén a vezető cégek túlnyomó többsége 3,3 %-os effektív adókulcsnak örülhet. A lakosság szélesebb rétegei nemcsak a kedvezményektől esnek el, de a fenntarthatatlan rendszer korrekciója miatt újra és újra bevezetett megszorítások is elsősorban őket sújtják.

Az adóelkerülést emberiség elleni bűntettnek nevező Denis Robert újságíró, a korábban említett interjújában párhuzamot von a svájci vagyonkezelő által megnyomott klaviatúra billentyű, és egy padon fekvő hajléktalan halála között. Ha néhány éve a mondat még erős túlzásnak tűnhetett, a közelmúlt eseményei szerte Európában, de főképp a „periférián” tapasztalható emberi és társadalmi tragédiák szorosabbra húzzák az összefüggéseket a gondoskodó állam leépítése és Warren Buffett amerikai milliárdos kifejezésével élve, a „gazdagoknak fenntartott jóléti állam” szükségletei között. Miniszterek, bírák mennek, köztársasági elnökök, titkosszolgák jönnek – a látszat ellenére a rendszer megváltoztatásához szükséges politikai akarat korántsem illuzió. Működésének feltárása és megértése, az oknyomozó portálok, Peillonok, Robertek és civil kollégáik mégoly nagyszerű munkája csupán az első lépés, a lényeg az olvasókon múlik.

Dobsi Viktória

[1] Antoine Peillon, Ces 600 milliards qui manquent à la France, Seuil, 2012

[2] Az 1998-ban 10 milliót kóstáló Pleyelre 2004-ben (pénzügyminiszter Sarkozy) az állami tulajdonú Cité de la Musique roppant bőkezű bérleti szerződést köt: évi másfél millió bérleti díj fejében 2054-ben „egy euróért” jutna majd az épülethez, ahol egyébként ezután is tartanak privát UBS-rendezvényeket. A felek végül meggondolják magukat, és 2009-ben a francia állam 60,5 millióért megveszi a Diadalív mögött megbújó gyöngyszemet.

Illusztráció: innen.