Cikkek

Lakópark miatt zavarják el a hajléktalanokat

Ingatlanfejlesztés miatt kell távoznia a hajléktalanoknak a kőbányai Terebesi erdőből. Korábban két hetes határidőről volt szó, mára – talán a nyilvánosságnak köszönhetően – úgy tűnik több idő áll az ott élők rendelkezésére a terület elhagyására. Videóriport.

Kőbánya, Fehér út, a lerobbant, széthordott kamionmosó mögötti úton hosszan megyünk befelé a Terebesi erdőnek nevezett, gyakorlatilag fákkal benőtt szeméttelep szívébe, néha alacsonyan elszáll felettünk egy Ferihegyre tartó repülőgép. A megdöbbentő kiterjedésű területen szétszórva kisebb tanyaszerű, bekerített és gondozott udvaron álló viskókban hajléktalanok élnek roppant szegényes ám meglepően rendezett körülmények között.

Van, aki több, mint egy évtizede él itt és van, aki állatot tart, más dolgozni jár az erdőből. Mint többen mondják, számukra nem megoldás az átmeneti szálló, ahová állataikat sem vihetik magukkal és két év után – ez a meghatározott időtartam – újra az utcára kerülnének és kezdhetnének mindent elölről, újra az erdőben.

Noéh András, a Baptista Szeretetszolgálat koordinációs igazgatója maga is elismeri, hogy a területen önfenntartásra berendezkedett, több állatot is tartó hajléktalanoknak rugalmasságuk ellenére sem tudnak olyan lehetőséget felkínálni, amely megfelelne a számukra. Mint mondja, elsősorban szenvedélybeteg hajléktalanok rehabilitációjával foglalkoznak és a szabályszerűen egy infrastruktúra nélküli tanyát kialakító lakóknak egészen másfajta segítségnyújtásra lenne szüksége, mint amilyen eszközökkel ők rendelkeznek.

Pár héttel ezelőtt azonban épp a Baptista Szeretetszolgálat emberei értesítették a lakókat arról, hogy két hét alatt költözniük kell és ezzel párhuzamosan ajánlották fel szállóikat, mint lehetőséget. A hajléktalanok egybehangzóan állították, hogy két hetet kaptak a költözésre, többen közülük ezért döntöttek a szálló mellett. Értesüléseink szerint a kerület közrendvédelmi bizottságában született döntés arról – név nélkül nyilatkozó önkormányzati forrásunk szerint a polgármester nyomására – hogy két hét alatt ürítsék ki a lakott területektől egyébként távol eső, gondozatlan területet, amelyen korábban katonai lőtér volt, ezután vonták be szeretetszolgálatot a kerületi szociális munkások, vagy a Terebesi erdőben egyébként utcai szociális munkát végző Vöröskereszt helyett.

A Baptista Szeretetszolgálat a kerületben éjjeli és nappali melegedőt működtet, illetve a téli fagyok idején krízisautóval és szociális munkásokkal járult hozzá a Liget téri melegedő sátor munkájához továbbá  részt vett – a közterületen élést és kukázást tiltó rendeleteiről elhíresült – Kocsis Máté józsefvárosi polgármester nevéhez köthető LÉLEK-program kőbányai kidolgozásában is.

Az új finanszírozási rendszer szerint a támogatást nem a férőhelyek, hanem az elhelyezések után kapják az ellátószervek. A Baptista Szeretetszolgálatnak a fővárosban összesen 550-600 férőhelye van, ebből három épület a XXIII. kerületi Grassalkovich utcában, amelyet a Terebesi erdő hajléktalanjai is említettek nekünk, mint felkínált lehetőséget. Információink szerint ezekből a férőhelyekből több, mint 200 üres, feltöltetlen. Noéh András a szabad kapacitásukról szóló értesülésünket tagadja, állítása szerint új férőhelyeket kellett létesíteniük önerőből.

A Terebesi erdőt részben az EGIS Gyógyszergyár és a Finommechanikai Művek volt gyártelepe, részben pedig a vasút és a töltések mögött található újabb – részben működő, részben elhagyott vagy raktárként hasznosított – gyárak illetve a Fehér út másik oldalán található Kincsem Park határolják, lakott területre csak legalább félórás gyalogút után jut az ember. Évek óta hallani, hogy a főváros – hiszen az „erdő” legnagyobb része fővárosi gondozásban van – rekreációs parkot kíván létesíteni a területen.

Lakópark miatt zavarják el a hajléktalanokat from atlatszo.hu on Vimeo.

Információink szerint viszont a területhez tartozó, a Fehér út és a Gyógyszergyári utca közötti 10 hektáros telken – amelynek közvetlen szomszédáságában találhatók a hajléktalanok építette kunyhók – az izraeli magánszemélyek tulajdonában lévő Sidi Investments Ingatlanforgalmazó Kft. tervez 1250 lakást, 4 ezer négyzetméteres gyógyászati központot, óvodát és bölcsődét, 10 ezer négyzetméteres kereskedelmi területet és 43 négyzetméter összes alapterületű irodát létesíteni.

A hajléktalanok szóbeli, nem hivatalos értesítése óta eltelt két hét, a kunyhók még mindig állnak. Weeber Tibor, a kerület szociális ügyekért felelős alpolgármestere szerint a jelenlegi helyzet többféle aggályt is felvet ezrét azt mindenképpen rendezni kell. Ugyanakkor leszögezte, hogy a kerület nem fog a korábban Zuglóban botrányt kavart jogszerűtlen eszközökhöz nyúlni és a bontások előtt igyekeznek minden érintettnek személyre szabott megoldást találni.

Megfontolják azt – az erdő lakóival és a hajléktalanokat képviselő A Város Mindenkié csoport aktivistáival történt egyeztetésen felmerült – megoldást is, hogy felújítandó önkormányzati tulajdonú bérlakásokban helyezzék el a terület lakóit, bevonva őket az ingatlanok felújításába. Hozzátette: nem tudja honnan származnak a két hetes határidőről szóló információk, azt viszont nem tudja cáfolni, hogy a hajléktalanoknak idővel el kell hagyni a területet.

Tálos Lőrinc – Halász Áron

 

Megosztás