Az érpataki Rambó

Ki fizeti az érpataki polgármester politikai utcaszínházát?

Az érpataki polgármester politikai tevékenységét – tetszik vagy sem – jelentős részben az adófizetők finanszírozzák. Több fénykép is tanúsítja, hogy Orosz Mihály, aki lassan a hazai szélsőjobb egyik főideológusává növi ki magát, az általa vezetett önkormányzathoz kötődő autót vesz igénybe fellépéseihez. Az egyelőre nem világos, hogy az utazások költségeit is a falu állja-e.

Aprónak tűnő adalék Orosz Mihály július eleji budapesti fellépésében, hogy oda – a nekünk elküldött képek tanúsága szerint – az önkormányzathoz kötődő autóval érkezett. Feltesszük, az érpataki önkormányzatnak nincs hatásköre Budapesten bármilyen ügyben eljárni, ergo az érpataki önkormányzat autójának sincs semmi keresnivalója ebben a városban – hacsak nem valamelyik hatóságnál vagy állami szervezetnél volt elintéznivalója a sújtásokkal gazdagon borított településvezetőnek. Ezt azonban kizárhatjuk, szombaton egyetlen hivatal sem fogad, és az is elég egyértelmű, hogy Orosz ide egy mások által szervezett rendezvényt megzavarni jött. Nem gyalog jött, nem lovon, hanem az érpataki önkormányzathoz kötődő autóval.

erpatak-pride

Az érpataki önkormányzat autója a fővárosban a Budapest Pride idején (Fotó: olvasónk)

Az a tény, hogy az érpataki polgármester nem pusztán a saját erőforrásait veszi igénybe változatos jelmezekben előadott politikai fellépéseihez, csak azoknak új, akik nem ismerkedtek meg eddig közelebbről az Orosz Mihály-jelenséggel. Itt van például egy másik, idén áprilisban készült fénykép: ezen szintén Pesten, a Nyugati téri felüljárónál pózol az önkormányzathoz kötődő kocsi mellett Orosz, ezúttal egyértelműen a Jobbik mellett kampányolva. A gesztus jóval több, mint egyszerű smúzolás: tavaly formálisan is együttműködési megállapodás született a polgármester által létrehozott „Érpataki modell országos hálózata” és a Jobbik között.

Orosz évek óta rendszeresen turnézik az ország különböző részein az érpataki modell nevű produkcióval, és ezeken most már a Jobbikot is népszerűsíti. A kölcsönösség jegyében pedig ugyanezt teszi Orosszal és az általa gründolt hálózattal a szélsőjobboldali párt – például Miskolcon. Most már majdnem bizonyosság, amit korábban csak sejteni lehetett, hogy tudniillik Orosz és az ő modellje lesz a szélsőjobb titkos csodafegyvere az őszi önkormányzati választáson.

A képeken látható Suzukit egyébként 2009-ben egy, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázaton nyerte az önkormányzat a közbiztonság javítása céljából. Ily módon tehát nemcsak Érpatak, de az unió adófizetői is támogatják a maguk szerény eszközeivel a magyarországi széljobb politikai küzdelmét. Az autó használatának jogszerűségével kapcsolatban már 2011-ben kételyek merültek fel, az egyik önkormányzati képviselő írásban kérdezte a jegyzőt, hogy a „gépjármű mire van rendszeresítve, és az megfelel-e a kiírás feltételeinek”.

Válaszában a jegyző azt írta, hogy a pályázat céljainak megfelelően, a közbiztonság javítása érdekében használják az autót, és „A Suzuki személygépkocsi használatáról folyamatos menetlevél van felfektetve”. Nos, a polgármester Pride-on abszolvált fellépése után épp ezeket a felfektetett menetleveleket kértük ki, hogy lássuk, hány ezer kilométert tett meg az autó Érpatak közbiztonságának javítása érdelében – adott esetben, mint múlt szombaton is, a település közigazgatási határain kívül.

Orosz évek óta több ügyben is perben áll a TASZ volt helyi aktivistájával, a jelenleg Együtt-PM-es Szőllősi Gáborral. Szőllősi egyébként 2012-ben épp az önkormányzati autó nem önkormányzati célokra történő használata miatt feljelentette a polgármestert, de az eljáró ügyészség nem talált okot a nyomozás megindítására. A Szőllősi vs. Orosz perek egyike egy pótmagánvádas rágalmazási eljárás, amelyben Orosz magánemberként a felperes. Ehhez képest az itt látható felvételek alapján úgy tűnik, a polgármester ezekre a tárgyalásokra is az önkormányzat autójával jár – igaz, ezúttal a településhez kötődő egy másik autót vett igénybe. Hétfőn egy másik, ezúttal magánvádas Orosz-Szőllősi-ügyben volt Pesten tárgyalás – a képek tanúsága szerint a polgármester ide is az önkormányzati autóval érkezett.

IMAG1457

Az érpataki önkormányzat autója a fővárosban a pótmagánvádas per tárgyalásának idején (Fotó: Szőllősi Gábor)

Orosz Mihály sokat utazik, ami érhető, hiszen az elmúlt években civil szervezetek, egyházak, sajátos oktatási intézmények, könyvkiadók és vállalkozások egész hálózata épült ki a polgármester körül. Ironikus, hogy az egész network központi elemét, az érpataki modellt népszerűsíteni próbáló vállalkozás került pont bajba a közpénzek terén: az Érpataki Modell Szolgáltató és Tanácsadó Kft-vel szemben idén februárban a NAV Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei igazgatóságának hátralékkezelési osztálya kezdeményezett végrehajtást. Szintén a NAV kezdeményezett tavaly nyáron végrehajtást Orosz másik cége, az Apollón ”777” Kft-vel szemben, és erre a sorsra jutott Orosz Hermész ”777” Kft-je is.

Sikeres vállalkozónak tehát semmiképp sem mondhatnánk a faluvezetőt – ezek alapján, és a tágan értelmezett közbiztonság-javító autóhasználatot figyelembe véve, joggal merül fel a kérdés: ki és milyen forrásból finanszírozza a jelmezes utcai színházasdit, a gyakori vidéki és fővárosi turnékat meg az egész projektet az egyházakkal, lovagrenddel, akadémiával és könyvkiadással.

Erpatak farm agency truck with Jobbik posters

Az érpataki tanyagondnoki szolgálat autója a 2014. áprilisi országgyűlési választások előtt (Fotó: Human Rights First)

Önmagában persze nem lenne különösebben érdekes kérdés, hogy a településéhez kötődő erőforrásokat saját politikai céljaira veszi-e igénybe Orosz. Csakhogy úgy tűnik, a fizikai erőszak mintegy kísérőjelensége a lelkesen propagált érpataki modellnek. Másfél éven belül a második súlyos támadás éri Orosz falubeli ellenlábasát. Ezúttal Polyák Ferencre és feleségére próbálták meg rágyújtani a házát, és a tettesek nem vicceltek: a ház hátához épített fából készült színt felgyújtották, az utcai homlokzat ablakain pedig Molotov-koktélokat próbáltak bedobni.

Becker András

 

Megosztás