Vecsési hagyományőrző egyesület mögött szervezkedik a Betyársereg

betyarok

Miután a bíróságok feloszlatták a nyíltan neonáci civil szervezeteket, jelenleg más, legálisan bejegyzett egyesületek mögé bújva működnek. Bemutatjuk a Betyársereg hátországát biztosító vecsési „hagyományőrző” egyesületet. A Városi Nemzeti Szövetség Egyesület aktivistája a Jobbik színeiben önkormányzati képviselő Vecsésen, ahol a Betyársereg januárban „seregszemlét” is rendezett egy önkormányzati tulajdonú ingatlanon.

A „Betyársereg” a büntetett előéletű Tyirityán Zsolt álltal vezetett militarista, neonáci gyűlöletcsoport. Elutasítják a demokratikus államberendezkedést, nyíltan rasszisták, valamint előszeretettel terrorizálnak magyarországi kisebbségeket, főleg romákat, zsidókat és melegeket. A szervezetet 2008-ban Tyirityán Zsolt alapította Toroczkai László támogatásával. Toroczkai László alapította a Hatvannégy Vármegye Mozgalmat. A Betyársereg rövid időn belül népszerűvé vált a magyarországi szélsőjobboldali körökben.

A Betyársereg deklaráltan kész sorai közé fogadni büntetett előéletűeket is, az elmúlt években romák ellen szervezett megfélemlítő kampányokkal került a hírekbe, és több általuk „kulturális” eseménynek titulált szélsőjobbos erődemonstráció, többek között a „becsület napja” megszervezésében is aktívan részt vettek. A szervezet tagjai nem nyilatkoznak a sajtónak, tevékenységükről jóformán csak saját fórumaikon és a honlapjukon beszélnek. A médiahírekbe legtöbbször a romák lakta falvakba szervezett megfélemlítő felvonulásaik, Tyirityán interjúi és verekedései kapcsán kerülnek, illetve a szervezethez tartozásukat nyíltan deklaráló MMA (Mixed Martial Arts) küzdősportolóik eredményei kapnak nyilvánosságot.

Saját közlésük szerint a szervezetbe csak ajánlókon és egy komoly fizikai teszt teljesítésén keresztül lehet felvételt nyerni, a felvett tag pedig lakóhelyétől függően egy-egy régiós klánvezér kezei alá kerül. „Klánjaik” az ország minden megyéjében megtalálhatóak. Márciusban interjút készítettünk Tirityán Zsolttal, aki nyíltan elmondta, hogy szervezetük nyíltan rasszista, tagjaik származását ellenőrzik, a felvételt kizáró ok a cigány vagy zsidó származás. Jelenleg az ország minden megyéjében található szervezetük (klánjuk), a tagok pedig anyagi helyzetüktől függően fizetnek havi tagdíjat, mely havi 500-1000 forintra tehető. Az ország több településén is vannak edzőtermeik, a tagok számára kötelező a rendszeres fizikai-harci képzés. Tyirityán elmondása szerint jó kapcsolatokat tartanak fenn külföldi neonáci szervezetekkel, tagszervezeteik pedig már Írországban és Erdélyben is megtalálhatóak.

Vecsési hagyományőrző egyesület mögött szervezkedik a Betyársereg from atlatszo.hu on Vimeo.

A Betyársereg vizsgálata során a szervezethez kötődő futballhuligánokat is megkerestünk, akik nevük elhallgatását kérve beszéltek a mozgalomról. Az ultrák beszámolóiból megtudtuk, hogy Tyirityán Zsolt több társával együtt a régi vágású neonáci szkinhed (úgynevezett bonehead) szubkultúrából érkezett. Neve először a Vér és Becsület Kulturális és Közhasznú Egyesület (VBKKE) bejegyzése körüli botrányban tűnt fel a médiában, mint gyulai „ideológus” testvér. A nevében a Ian Stuart Donaldson brit fajvédő énekes nevével fémjelzett nemzetközi Blood and Honour neonáci szervezetre utaló elnevezést szándékosan választották, nyilvános megszólalásaikban akkor még elutasították az agressziót, és egyetlen fegyverüknek a „tagadást” nevezték. A szervezetet végül azzal az indoklással oszlatta fel a bíróság, hogy az egyesület rendezvényein elhangzó kijelentések sértették a zsidóság és cigányság méltóságát.

Paradigmaváltás a szervezetalapításban

Forrásaink szerint a VBKKE-t a nyilvánosság előtt képviselő Domokos Endre János és Tyirityán is a Györkös István nevével fémjelzett hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal egyik gyűlésén ismerkedtek össze, az államilag elismert egyesületi forma kezdeményezése azonban már a saját akciójuk volt. Törekvésük, hogy az egyesületüket bejegyeztessék, végül elbukott: 2005 október 27.-én a bíróság jogerősen feloszlatta a Vér és Becsület Közhasznú Egyesületet. Mind Domokos, mind Tyirityán ekkor szembesült azzal, hogy ideológiájuk mindig is el fog bukni a magyar bíróságon, ezt a tapasztalatot pedig csak megerősítette a Jobbik által életre hívott Magyar Gárda Egyesület feloszlatása is. Paradigmát váltottak: meg sem próbálkoztak többé olyan legális platform létrehozásával, mely a csoportjaik ideológiáját nyíltan tükrözné. Ehelyett már bejegyzett alapítványokat vagy egyesületeket használnak, melyek burkoltan, de egyebek mellett éppen ezeknek a neonáci csoportoknak a kiszolgálására jöttek létre.

Tyirityán Zsolt 2008-ban, feladva azt az elképzelését hogy legális keretek közé terelje neonáci skinhead ideológiáját, a HVIM-es Toroczkai Lászlóval összefogva életre hívta a Betyársereg mozgalmat. Ellentétben a Magyar Gárdákkal, ennek a paramilitáris szervezetnek a gerincét a magyar skinheadmozgalom jeles képviselői alkották,  régivágású neonácik, akik a bomberdzseki mellé betyárkalapot tettek a fejükre. Ellentétben azonban a Domokos Endre János nevével fémjelzett Pax Hungarica mozgalommal, mely nyíltan kalapozik a szintén neonáci Szabad Szellem – Magyar Kultúra Alapítvány számára, a Betyársereg alapítványa egészen 2014 januárjáig a homályban maradt.

Seregszemle Vecsésen

Idén januárban azonban a több ezer támogatót és minimum 150 fő, bármikor mozgósítható aktivistát tömörítő Betyársereg országos találkozót, „seregszemlét” szervezett Vecsésen, melyről a saját honlapjukon videós beszámolókat is közöltek. A honlapon közzétett fényképek alapján sikerült azonosítanunk mind a „seregszemle” helyszínét (Vecsés, Károly utca 1.), mind azt az egyesületet, mely az eseményt rendezte.

Az egyik videóban Tyirityán Zsolt úgy mutat be egy Szabó Attila nevű férfit, mint a „vecsési klánvezért” és többek között bejelenti, hogy Vecsésen a Betyársereg mozgalomnak önálló vezetése lesz, vélhetőleg Szabó Attila személyében. Szabó Attila pedig közszereplő. A kuruc.info úgy jellemzi, mint a vecsési Jobbik és Magyar Gárda vezéralakját, és a Városi Nemzeti Szövetség (VNSZ) ismert aktivistáját. Vecsés város honlapján pedig megtaláljuk a képviselőtestületben is, a Jobbik színeiben. Szabó Attila radikalizálódásának okát is megtaláljuk az interneten: 2008-ban, roma származású elkövetők betörtek vecsési otthonába, őt súlyosan bántalmazták, míg családtagjait – feleségét és öt éves kislányát is beleértve – fegyverrel kényszerítették értékeik átadására a támadók. Szabó ezután fordult Tyirityán neonáci mozgalma felé.

A VNSZ Facebook profilján az Egyesület címét a Jókai Mór utca 8. szám alatt adják meg, ez azonban nem azonos a hivatalosan bejegyzett székhellyel. Az ugyanis valójában Vecsés, József utca 11. alatt található, ami Szabó Attila tulajdona és lakhelye. A Károly utcai ingatlan pedig a vecsési József Attila Művelődési ház régi, ma már használaton kívüli épülete. Megkeresésünkre a vecsési polgármesteri hivatal titkársága,  ahová az elvileg üres ingatlan tartozik, megerősítette, hogy valóban a  József Attila Művelődési Házban tartották a Betyársereg rendezvényét. Az önkormányzat azt a tájékoztatást adta, hogy néha kiadják az épületet sportrendezvényekre, de semmilyen kapcsolatban nem állnak a Városi Nemzeti Szövetséggel, és elképzelésük sincs, hogyan tarthatták az épületben a Betyársereg rendezvényét.

Bírósági iratok szerint a 2008-ban bejegyzett Városi Nemzeti Szövetség Egyesület alapító okiratában az áll, hogy az egyesület célja a jogvédő tevékenység, valamint „az egy településen élő lakosság szorosabb összefogásának, közösségé formálódása feltételeinek megteremtése, a közösségi jogok érvényesítését biztosító rend megteremtésének, valamint a helyi közösség összetartó ereje növekedésének, a hagyományok és a keresztény értékrend megerősítését szolgáló döntések meghozatalának elősegítése, tagjai számára a közéleti szerepvállalás lehetőségének biztosítása. A gyermekek, fiatalok személyiségének érését és szocializációját elősegítő foglalkozások, rendezvények, drogalternatíva programok szervezése, lebonyolítása, iskolarendszeren kívüli fejlesztő, felzárkóztató, tehetséggondozó, társadalmi részvételt erősítő, családtervezés tudatosságának fejlesztésére irányuló programok működtetése”.

Az Egyesület elnöke Czeróczky József. Ha az eddig leírtak nem lennének egyértelműek arra nézve, hogy az Egyesület kiket is képvisel burkoltan, afelől az elnök személye sem hagy semmilyen kétséget. Czerkóczy ugyanis évek óta a Magozott Cseresznye nevű szkinhed zenekar gitárosa, Tyirityán is úgy nyilatkozik róla, mint „régi, kedves barátjáról”.

Az ifjúság nevelése, nemzeti rock és bokszedzések

A VNSZ komolyan veszi az ifjúság nevelését: minden évben túrákat szerveznek rászoruló gyermekek számára Ópusztaszerre vagy a várpalotai Trianon múzeumba. Ebből 2011-ben kisebb botrány is lett: egy vecsési általános iskola új igazgatója nem engedte el az iskola diákjait kirándulni a neonáci szervezettel. Ekkor Szabó, mint jobbikos önkormányzati képviselő, nem hangoztatva hogy ő maga is a túrát szervező egyesület tagja, lemondásra szólította fel az iskolaigazgatót. A VNSZ emelett rendszeresen felvonultatja a skinhead és nemzeti rock zenekarok teljes repertoárját a településen, valamint Szabó nyilatkozatai szerint tovább bővítik edzőtermeiket, ahol a fajelméletekkel megtűzdelt ideológiák mellett ökölvívást és egyéb küzdősportokat is tanulhatnak a gyerekek. A VNSZ évek óta üzemeltet edzőtermet Vecsésen, ahol a Betyársereg egyik ismert edzője, a 2006-os budapesti tévéostrom egyik vádlottjaként elhíresült Edelényi Tamás tart edzéseket.

A VNSZ Facebook oldalának tanúsága szerint február 5-én ők szervezték Bajnai Gordon és az Együtt 2014 lakossági fórumának megzavarását is, és bár a Betyársereg 2011-ben hangosan összeveszett a Jobbikkal, és 2011 novemberében Vona Gábor megtiltotta a kettős tagságot a jobbikosoknak, úgy tűnik hogy mára szent a béke a mozgalom és a párt között: Tyirityán nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a választásokon a Jobbikot támogatják és az Egyesület honlapján is megjelentek a Jobbikos bejegyzések, valamint ők biztosították a szélsőjobboldali párt lakossági fórumát.

Korábbi cikkeink a szélsőjobboldalról

A Jobbikról szivárogtat az Anonymous

Bemutatjuk a kuruc.info tulajdonosát

Nem csak a domain, a bankszámla is Béla Vargáé

Érdeklődésünkre Szabó Attila jobbikos önkormányzati képviselő és Betyársereg klánvezér azt nyilatkozta, hogy a VNSZ egy „hagyományőrző civil szervezet, aki nemre, fajra, hitvallásra való tekintet nélkül együttműködik bármilyen a magyarság felemelésén munkálkodó szervezettel”. Arra a kérdésemre, hogy ő-e a Betyársereg vecsési klánvezére, először annyit felelt, hogy attól függ, hogy ki kérdezi, majd azt a tájékoztatást kaptam, hogy a Betyársereggel kapcsolatos ügyekben forduljak Tyirityán Zsolthoz. Arról, hogy milyen feltételekkel és hogyan tarthatták az önkormányzati ingatlanban a „seregszemlét”, illetve mit jelent, hogy „most sikerült megszerezni ezt a termet”, nem nyilatkozott nekünk.

A Városi Nemzeti Szövetség Egyesület tehát legális, bejegyzett civil szervezetként működik Vecsésen, hivatalos dokumentumaiban pedig szót sem ejt arról, hogy tulajdonképpen fiókszervezeteként végez ideológiai és harcművészeti képzést a Betyársereg nevű neonáci mozgalom számára. Az alapító okiratuk nem tartalmaz „kétes” ideológiákat, kirekesztő és gyűlölködő megnyilvánulásokat, pusztán az elnökük és a legbefolyásosabb aktivistájuk nyíltan neonáci.

Jászberényi Sándor