Cikkek

Nem nyithatnak kőbányát a Simicska-fivérek Zircen

Három éves huzavona után a helyi önkormányzat döntése értelmében mégsem létesül kőbánya Zircen. A projektet civilek és környezetvédők egyaránt támadták, a beruházók között pedig egy ismerős vezetéknév tűnik fel, a Simicska-családé.

*****

2010 év végén – egy közmeghallgatás után – döntött úgy Zirc önkormányzati képviselő testülete, hogy a város szélén található, nagyjából 250 x 600 méteres telken lehetővé teszi a bányászati tevékenységet. Ezután készült egy megállapodástervezet az önkormányzat és a KOBOX Magyarország Kft. között. Ebben az állt, hogy a KOBOX a kitermelt kőzetmennyiség minden megkezdett tonnája után bruttó 55 forintot fizet az önkormányzatnak, amely az infláció összegével évről évre növekszik. Ezen felül a KOBOX évente úgynevezett korrigált támogatási összeget is fizetett volna a városnak, a legrosszabb minőségű mészkő után 55 Ft-ot, a puha mészkő után 95 Ft-ot, a vastag pados mészkő után 325 Ft-ot, tonnánként. Azért is plusz pénz járt volna, ha a napi szállított kőzetmennyiség meghaladja napi 132 tonnát, vagy tárgyévenként az engedélyezett 34 ezer tonnát – ebben az esetben a plusz kőzetért tonnánként 5000 Ft járt volna az önkormányzatnak. A bánya 90 évre kapott volna engedélyt, ez alatt kb. 3 millió tonna követ termeltek volna ki – olvasható a beruházást részletesen taglaló ZIRCINFO blogon.

A megállapodásból végül nem lett semmi, de ez nem igazán az önkormányzatokon múlt. A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (KDTKTVF) 2012. decemberi határozatában nem engedélyezte a beruházást, mert az érintette volna az Északi-Bakony területén található Natura 2000 természetvédelmi területet, valamint a szintén itt található különleges madárvédelmi területet. A KDTKTVF indoklásában kifejtette, hogy Zirc külterülete a területrendezési törvény alapján az országos ökológiai övezetbe, valamint tájképvédelmi övezetbe tartozik, ott pedig bányatelek nem létesíthető, illetve a meglévő nem bővíthető.

Ez azért is érdekes, mert a szintén érintett önkormányzatok nem találtak ilyen jogszabályt, legalábbis nem hivatkoztak rá, hiszen a beruházást Borzavár és Zirc jegyzője is engedélyezte, de így tett a Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága, Népegészségügyi Szakszolgálati Szerve, Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, illetve a Veszprémi Körzeti Földhivatal is. A vállalkozó környezetvédelmi eljárást indított KDTKTVF döntése miatt, ám erről már nem tudtak határozni. 2013. november 26-án a zirci képviselőtestület ülésén véglegesen döntöttek a bányaprojekt elvetéséről. Ottó Péter polgármester szerint a megvalósítás megrekedt a szakmai viták során, és most már azt tartja helyesnek, ha figyelembe veszik a turizmust szempontjai és az erősödő civil ellenvéleményeket.

Az eddigi iratok szerint a beruházó a dudari KOBOX Magyarország Kft. lett volna, de képviseletében az alsótoldi RPM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. is eljárt. Ugyanakkor egy október 9-i irat szerint a Dolomit 2002 Kft. is részt vett volna a beruházásban. A Dolomit 2002 Kft. tulajdonosa Simicska József, ügyvezetője pedig testvére, Simicska Tibor. A névegyezés a Közgép-tulajdonos nagyvállalkozóval, Simicska Lajossal nem véletlen: Simicska József korábbi nyilatkozata szerint távoli rokonok.

A Simicska-családnak nem ez az első ügylete a Bakonyban. Simicska Lajos felesége a közeli Hárskúton vett földeket, de a kolontári vörösiszap-katasztrófa utáni helyreállítás során is a Pápa melletti Ugodról vitték a kármentesítéshez szükséges murvát a Dolomit 2002 Kft. által bérelt ugodi bányából. Korábban egy közelebbi bányából szállítottak, ám a Mecsekérc Zrt. alvállalkozói az ugodi bányára váltottak. A változtatást sem az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség, sem a Vidékfejlesztési Minisztérium nem indokolta meg.

A Népszabadság korábban arról írt, hogy a Dolomit 2002 Kft. 2007 óta szinte folyamatosan adóhatósági végrehajtás alatt állt, de ebből ma már egy sincs folyamatban. A Simicska-testvéreknek több közös cégük is van. Ezek a Disten Bányászati Kft., a Fehérvárcsurgói Vadászház Kft. és a Bargain Office Kft.. Ez utóbbiban tulajdonos Simicska Tibor saját cége, a Bérc-Föld Kft. is, de Simicska Józsefnek is van saját bányászati vállalkozása, az SzMB Bányászati Kft.. A családnak nem csak ezt az ágát érdekli a vadászat: 2012. augusztus végén hét darab földet vásárolt Simicska Lajos Töröcskei Istvántól a Bakonytól nem messzire található Sárváron. Összesen 14 és fél millió forintot fizetett a bő 12 hektárnyi területért, az okok azóta is ismeretlenek. A nyugat.hu internetes portál akkor azt feltételezte, hogy a Simicska érdekkörébe tartozó Sárvári Mezőgazdasági Zrt. vadászterületeinek közelsége miatt mondtak le a közelbe tervezett váti reptér megépítéséről.

D. Kovács Ildikó

 

Megosztás