Cikkek

EU-pénzek Deutsch Tamás és Gál András Levente civiljeinek

Évtizedek óta működő civil szervezetek kínlódnak az állami források elapasztása miatt – vannak akik viszont bő húsz millióért rendezhetnek néhány tucat résztvevővel fél napos minikonferenciákat.

2011. májusában döntött az NFÜ az Államreform Operatív Program (ÁROP) ÁROP-1.1.10 kódjelű pályázatáról: 750 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A projekt célja többek között a jogszabály-előkészítési folyamat racionalizálása és átláthatóbbá tétele, illetve egyéb, a közigazgatás modernizációját segítő fejlesztések támogatása. Az NFÜ honlapjának adatai szerint a lassan két éve futó projektre eddig mindössze 106 millió forintot fizettek ki – tény, hogy a Magyary-program honlapján a projekt neve alatt (Jogszabály-előkészítési folyamat racionalizálása) csak a főbb fejlesztendő területek felsorolását találjuk, az eredményekről  vagy a futó programokról semmit.

Megfizethetetlen civil szakértelem

Két nyertese viszont már biztosan van a KIM projektjének: az egyik a Deutsch Tamás elnökölte Hét Határ Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesület, a másik a zánkai Magyar Vitorlás Központ Nonprofit Kft. Az önkormányzati szövetség 25,4 milliót, a vitorlásközpont 27,9 milliót kapott a projektben való közreműködésért. A Hét Határ Egyesület eddig is a kormány kedvenc civil szervezetei közé tartozott – a tavalyi közhasznúsági jelentése alapján a 25 millió forintos minisztériumi megbízatás is éppen jókor jött. 2012-ben ugyanis az egyesület mínusz 13,5 millió forint eredménnyel zárta az évet: a 24,5 millió bevétellel szemben 38 millió volt az „összes ráfordítás”. (Pedig még a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is rendelt ötmillió forintért pályázatfigyelést és szakmai tanácsadást a Deutsch vezette szervezettől.)

Más kérdés, hogy az egyesület honlapján, illetve a közhasznúsági jelentésben található kiadások alapján legalábbis meglepő a közel negyvenmilliós kiadás. A szöveges beszámoló ugyanis összesen 7 darab brüsszeli konferencia-részvételt, egy fővárosi információs napot és egy 75 ezer forintos egyedi támogatást sorol fel tételesen az egyesület tevékenységeként. (Meg persze a folyamatos kapcsolattartást a tagokkal.) Külön sajátossága a beszámolónak, hogy abban egy helyen – a KIM-től kapott támogatással kapcsolatban – a következő, egy számviteli okiratban legalábbis meglepő megjegyzést olvashatjuk: „ (…) ide még írok, csak a könyvelővel egyeztetés alatt áll.” A dokumentumot természetesen a szervezet elnöke, Deutsch Tamás írta alá.

Mi mennyi?

Szeptember 28-án közadat-igényléssel fordultunk a KIM-hez: arról érdeklődtünk, hogy az egyesület miképp teljesítette a minisztériummal kötött szerződést, illetve kértük a teljesítést igazoló dokumentumok nyilvánosságra hozatalát. A KIM válaszából a következők derülnek ki: a 25 milliós vállalkozói díjért az egyesületnek konferenciát kellett szerveznie, illetve egy tanulmányt kellett elkészítenie a határokon átnyúló térségek (Európai Területi Társulás) kérdéseivel kapcsolatban. Ennél többet viszont nem árulhatnak el – írta a KIM -, mivel a létrejött produktum döntéselőkészítő anyagnak minősül, így az sajnos még tíz évig nem nyilvános.

Szerencsére a Hét határ Egyesület honlapjáról kiderül, mi is a nem nyilvános 25 millió forintos produktum. Eszerint az egyesület kibérelt egy napra egy kisebb budapesti konferenciatermet, és meghívta előadni a téma néhány szakértőjét. A programban mintegy tíz rövidebb előadás hangzott el, majd kerekasztal-beszélgetés zárta az eseményt. Az előadók többsége kormánytisztviselő volt, így legalábbis meglepő lenne, ha a konferencia költsége tiszteletdíjjal, cateringgel, egyebekkel meghaladná a kétmillió forintot. Bő húszmillió forintos költségkeret maradt tehát a tanulmánykötet megszerkesztésére: a gyakorlat alapján a kötet gerincét a konferencia előadásai alkotják majd. Egyébként az egész szupertitkos konferencia Deutsch Tamással, Rétvári államtitkárral és az összes felszólalással megnézhető itt.

Új vitorlások

Ugyanennek a projektnek a keretében rendezte meg a maga konferenciáját a Magyar Vitorlás Központ Nonprofit Kft. (A társaság felügyelőbizottságába nem sokkal korábban került be a Magyar Vitorlás Szövetség éléről tavasszal menesztett, korábban a „Jó állam fejlesztéséért” felelős kormánybiztosi tisztséget betöltő ex-államtitkár, Gál András Levente.) A konferencia célja, hogy elősegítse a turisztikai szabályzó- és jelzőrendszerek egységesítését.

A Magyar Vitorlás Központ vonatkozó szerződése – szemben a Hét Határ Egyesületével – megtalálható az interneten. A 22 millió forint plusz áfáról szóló megállapodás 4.pontja így szól: „A Megrendelő jelen szerződésben foglaltak alapján megrendeli a Vállalkozótól (…) egy konferencia megszervezését (…), majd ennek eredményei összegzéseként egy tanulmány elkészítését.” A szerződés 28. pontja rendelkezik részletesen a vállalkozói díjról: eszerint a teljes összeg 75 százaléka, 16.5 millió forint jár a konferencia megszervezéséért, a fennmaradó 25 százalék, azaz 5,5 millió forint pedig a konferencián elhangzottakat összegző tanulmányért.

A Vitorlás Központ ugyanott, az Edutus Fősikola Falk Miksa utcai rendezvényközpontjában tartotta a maga konferenciáját, mint Deutschék. Ha éltek a szerződésben foglalt lehetőséggel, akkor 16 millió plusz áfát számoltak el a hat órás programra: ez annyiban tért el a Hét Határ-féle rendezvényétől, hogy felszólalt néhány civil szervezet képviselője is, illetve délután 3-kor már véget is ért.

Talán nem alaptalanul feltételezzük, hogy a két szervezettel kötött minisztériumi szerződés a szerződés feltételeit illetően nem nagyon tér el egymástól: ha ez így van, akkor Deutschéknak is nagyjából 15 millió forint plusz áfát kellett elszámolni a mintegy hét órás időtartamú konferencia szervezésére és lebonyolítására, és nettó négymillió maradt az előadások tanulmánykötetként való megszerkesztésére. Ez is elég borsos ár: a felszólaló tisztviselők húsz perces előadásai, illetve ezeknek néhány oldalas szerkesztett változata így darabonként négyszázezer forintjába kerültek a köznek.

Korábbi cikkeink a civil szervezetek állami támogatásairól

Itt a civil támogatások listája: a kormány mellett demonstrálni menő

Békemenet után kísértetjárás: fantomok és álcivilek kampányolnak Bajnai ellen

Három percet ülésezett a kedvünkért a CÖKA kuratóriuma

Orbán fociakadémiája a legegyenlőbb civil szervezet – tavaly 3 milliárdos bevétele volt

Nem válaszolnak a szakszervezetek, mire költötték az állami apanázst

Kétes forrásokból finanszírozott kormányzati békeharc

Hogy miért volt szükség a két szervezet bevonására, hogy mi az a sajátos többlet, amivel hozzájárultak a Magyary-programhoz, az a hozzáférhető dokumentumok alapján nem teljesen világos: minisztériumok és háttérintézmények saját infrastruktúrájukat és kapacitásaikat használva naponta tucatjával rendeznek hasonló jellegű megbeszéléseket. A konferencián és tanulmányon képződő nyereség viszont elég lehet a Deutsch-féle szervezetnek pótolni az előző években felhalmozott 14 millió forint hiányt, és vélhetőleg a vitorlás központ is fog tudni kezdeni valamit a bőséges apanázzsal.

Becker András

Fotó: innen.

Megosztás