Bilderberg-csoport: a paranoiaipar aranybányája

„Az anyád istenit, hát Kanada hol van? Főhadnagy elvtársnak jelentem, a Bilderberg-csoport eltüntette!” – a klasszikus szovjet vicc összeesküvés-elméleti verziója így hangzana. Csak az a baj, hogy ez nem vicc. A kormánypárti média az utóbbi napokban – a pártos újságírás soron következő „mindig van lejjebb” pontjaként – véresen komolyan tálalta a legócskább, csontig rágott konteókat.

******

A Bilderberg-csoport legutóbbi konferenciája magyar belpolitikai témává vált. Viviane Reding uniós biztos és EB-alelnök a Magyar Nemzet szerint a „Bilderberg-konferencián a Magyarországról szóló negyedórás megbeszélésen egyebek mellett arról biztosította az egybegyűlteket, hogy mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében arra hivatkozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat.” A közszolgálatilag is bő lére eresztve tárgyalt, az érintett által cáfolt kijelentés farvizén a kormánypárti média napokig tálalta a szervezettel kapcsolatos összeesküvés-elméleteket.

Titkos társaság-e a Bilderberg? Ha ezalatt azt értjük, hogy egy rejtőzködő csoport titokban, konspirálva találkozik illegális célok érdekében, akkor nem az. A Bilderberg Group a világ egyik legtöbbet emlegetett magánszervezete, történetük közismert. Évenkénti találkozójuk helyszíne, az ott résztvevők listája manapság ugyancsak publikus. Könnyű belátni: puccsot, merényletet, választási csalást, tőzsdemanipulációt nem úgy szerveznek, hogy a kitervelésének színhelyét előre meghirdetik. Látszólag amiatt van mégis a gyanakvás célkeresztjében, hogy a rendezvényeken elhangzottak titkosak. Csakhogy ebben sincs semmi kirívó. Az exkluzív magánklubok legfőbb rendezőelve a diszkréció. Azon sem akad ki senki, hogy a nagyvállalatok igazgatósági ülései, a céges és cégközi találkozók is szigorú üzleti titkot képeznek. Politikusok és üzletemberek munkaértekezleteinek szintén van olyan része, ami nem kerül nyilvánosságra.

De a közpénzből működő pártok választmányának és frakciójának belső tanácskozásain elhangzottakat se hozzák az érintettek önszántukból a nagyközönség elé. Amellett az a kormánypárti holdudvar, amelyik most annyira háborog a titkosságon, nemigen kifogásolta, hogy mind az első, mind pedig a második Orbán-kormány megszüntette, hogy a kormányülések egészéről kötelezően archivált hangfelvétel készüljön. Egyébként az összeesküvés-elméletek természetéből következik, hogy a paranoiát a legnagyobb nyíltság sem gyógyítja. A Külkapcsolati Tanács (Council on Foreign Relations – CFR) minden éves jelentése fenn van hosszú évekre visszamenőleg a honlapján, ott szerepel a teljes tagnévsor is, hozzáférhető a vezetőség összetétele, valamint a tanács folyóirata, a Foreign Affairs. Ennek dacára a CFR-t világuralomra törő sötét társaságnak nevezik ugyanazok, akik a Bilderberget a publicitás hiánya miatt tartják annak.

Ezúttal a Magyar Nemzet olyannyira próbált valamit találni Bilderberg-vonalon Reding (és közvetve Bajnai) ellen, hogy még azt a (semmiféle „titkot” fel nem fedő, sőt a szervezet bűnös jellegét cáfoló) Paul Lendvait is beidézte, – nem is egyszer – akiből elfogult filmje miatt a hatalompárti köztévé csinált hülyét. Ha lehet, még cikibb a Heti Válasz Bilderberg-tényfeltárása. Ők Daniel Estulinra, az általuk oknyomozónak nevezett szerzőre támaszkodnak „aki 15 évet szánt a csoport felderítésére”, s aki szerint itt egy összeesküvő világkartell kényszeríti magánérdekeit a szuverén államokra. Ebből vonja le következtetését a lap, miszerint: „Hogy mindennek van-e valóságalapja, nem tudhatjuk biztosan. Tovább nehezíti a tisztánlátást, hogy az évek során több olyan nyilatkozat is született, amelyek a világkartell-teóriát látszanak alátámasztani. Elég csak David Rockefellerre utalnunk, aki egyébként is az összeesküvés-elméletek gyártóinak kedvenc alanya, hiszen a zsidó származású bankár tagja mindhárom fenti szervezetnek.” A Bilderberg és a CFR mellett a Trilaterális Bizottságra céloz a lap, amelynek működése ugyanúgy nyilvános, mint a CFR-é.

Estulin a kutatómunkáját háromszáz oldalas (magyarul is olvasható) kötetben publikálta. (Összeesküvés. Tényfeltáró kötet a világot irányító titkos társaságról. Alexandra, 2007.) A zavaros kötet semmiféle olyan konkrét, bizonyítható tényt nem tartalmaz, mely alapot szolgáltatna a Bilderberg-találkozók részvevőinek leváltására, lemondására, ellenük nyomozás indítására. Nem igaz, hogy nem tudható, Estulin könyvének van-e valóságalapja? Tudható, hogy nincs.

Estulin állítja: titkos belső forrásokból vezeti le következtetéseit. De forrásait illetően önmagát hazudtolja meg, amikor ellentmondásba keveredik. Műve 16-17. oldalán azt írja, a konferencia helyéül szolgáló épület személyzetétől jött a füles. „Mindig több nappal a Bilderberg-találkozó előtt érkeztem a helyszínre, ahol a gyűlésnek helyet adó ötcsillagos luxushotelben szálltam meg, amíg a Bilderberg-vendégek érkezésével a biztonságiak egy nappal a konferencia kezdete előtt ki nem penderítettek onnét. A szállodában töltött idő során megismerkedtem a pincérekkel és pincérnőkkel, illetve a személyzet más tagjaival.” – számol be. A felszolgálók „diszkréten kihallgathatták és javarészt meg is értették a konferencián zajló beszélgetések többségét… Közülük néhányan úgy döntöttek, segítenek nekem, én pedig kijelöltem több helyi kocsmát, ahol feltűnés nélkül találkozhattunk.” A 32-33. oldalon viszont a konferenciaprotokollal összefüggésben arról tájékoztat, hogy: „Még a személyi titkárok (azaz állig felfegyverzett testőrök, általában ex-CIA- és MI6-ügynökök) sem vehetnek részt az értekezleteken, és csak külön teremben étkezhetnek.” Valamint „Találkozójuk alatt „külsős” még a hotel közelébe sem mehet. Az elit magával hozza saját séfjeit, szakácsait, pincéreit, titkárait, telefonkezelőit, pikolóit, takarítószemélyzetét és személyi testőreit.” A személyzet lecserélése viszont épp az írót cáfolja. Aki hozzáteszi: „…a személyzetet átvilágítják, családi hátterüket, lojalitásukat ellenőrzik, politikai hovatartozásukat lenyomozzák. A gyanú legkisebb jelére bárkit eltávolítanak a konferencia idejére…Még David Rockefeller személyi titkára sem csatlakozhat főnökéhez a vacsorákon.” (Uo.) Emberek, akik ilyen óvintézkedéseket tesznek, a felszolgálók jelenlétében fecsegnének?

Hasonlóképp „bizonyított” Estulin kötetének 22. oldalán ama sztori, hogy találkozott egy Vlagyimir névre hallgató egykori KGB-ügynökkel, aki iratokat mutatott neki olyan eseményekről, mint a „Ferdinand Marcos, Fülöp-szigeteki elnök elmozdítását jóváhagyó háromhatalmi egyezség; a JFK-gyilkosságot előkészítő titkos találkozók jegyzőkönyvei; a Római Klub 1980. december 5-i washingtoni találkozójának iratai, ahol aláírták és elfogadták a „Global 2000 Report” című beszámolót – mely nem más, mint egy globális népirtás forgatókönyve…” (A Római Klub egy nemzetközi szervezet, amely semmiféle népirtást nem propagál, azt pedig döntse el mindenki, mennyire életszerű, hogy a világ leghatalmasabb emberének megölésére szövetkezők jegyzőkönyvbe diktálják szándékukat.)

Az Estulin-teóriák slusszpoénja vitathatatlanul az, melyben kifejti: „A Watergate-válság a véletlen személycsere és az igazság megcsúfolásának esete. A Watergate-ügy mögött megbúvó igazság soha nem került napvilágra, ám azok, akik megszervezték a sah megbuktatását, a falklandi háborút, Aldo Moro halálát és Margaret Thatcher leváltását, ebből az ügyből sem maradtak ki….Egyik forrásom szerint, aki az 1970-es évek elején részt vett Bilderberg-konferenciákon, a Washington Postnak jutott az a szerep, hogy folyamatosan nyomás alatt tartsa Nixont azzal, hogy egymás után közli az újabb „leleplezéseket”, így teremtve meg az általános bizalmatlanság légkörét az elnök körül, holott „a legcsekélyebb bizonyíték sem volt rá, hogy valami helytelen dolgot tett volna.” – írja a Watergate-svindli c. fejezetben. (63.o.) Bogár László is úgy véli, „…színjáték volt Bill Clinton Monica-afférja, Dominique Strauss-Kahn IMF-főnök »kivégzése« egy szobalánynak látszó fegyverrel, vagy a köztársasági elnökünk »plágiumügye«, de akár a történelmi nyitányt jelentő Watergate-ügy is.” A konteó-gyárosokra amúgy is jellemző, hogy támadják, a háttérhatalom ügynökének nevezik a tényfeltáró médiát.

Best of Estulin: „…egy szigorúan titkos forrásom, aki a konferenciák résztvevője volt, tudtomra adta, hogy az 1996-i üléseken készítik elő Kanada küszöbön álló szétdarabolását, amelyet az 1997-re tervezett Egyoldalú Függetlenségi Nyilatkozat indított volna el. A nyilatkozatnak az volt a célja, hogy feldarabolja Kanadát az Egyesült Államokkal közös Kontinentális Unió létrehozásának érdekében. Ennek határidejét 2000-re tették, később azonban kitolták 2005-re, most pedig 2007 a céldátum.” (165.o.) Emberünk leírja, hogy próbálták megölni. (172-174. o.) Ám Estulin ma is él. Méghozzá igen jól. Van pénze ötcsillagos szállodákra, nemzetközi utakra – könyve bestseller lett, hazánkban az egyik legnagyobb kiadó, az Alexandra gondozásában jelent meg. 2011 decemberében az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatót, közösen Mario Borghezio Lega Nord-politikussal.

Korábbi írásaink a Titkos társaságok cikksorozatból

Titkos társaságok Magyarországon és a világban

Az EX-től a Szamuráj Terrorszövetségig – magyarnak legyen magyar a titkos társasága!

Rejtőző rítusok rendszertana – titkos társasági világpanoráma

A Bilderberg-konteó gyártóit tehát nagyon komolyan veszik bizonyos politikai berkekben Európa-szerte. A teóriára rákattant fogyasztók pedig észre sem veszik, hogy kettős manipuláció áldozatai. A máskülönben betegesen gyanakvó, mindenütt összeesküvést látó hívők bele sem gondolnak: tán az összeesküvés-elméletek maguk is az uralomgyakorlás, a befolyásolás eszközei bizonyos pártok és kormányok kezében. Amellett pedig a Bilderberg-csoportnak nagyon is kapóra jön az ilyenfajta konteós gerillamarketing. A negatív reklám is reklám, az ilyen elméleteknek hála, a szervezet befolyásosabbnak tűnik, mint amilyen a valóságban. Mintha még rá is játszanának. Erre utal David Rockefeller memoárjának ama – Heti Válasz által idézett – mondata: „A nemzetközi elit és a világbankárok nemzetek feletti korlátlan uralma nyilvánvalóan vonzóbb alternatíva, mint az elmúlt évszázadokban gyakorolt nemzeti önrendelkezés.” Kérdés: ha tényleg lenne ilyen összeesküvés (amelybe az illető nyilván rengeteg pénzt ruházott) akkor ugyan miért leplezné le önmagát? Nem életszagúbb ama magyarázat, hogy nincs ilyen konspiráció, de a vele megvádoltak úgy látják: titokzatosabb, „szexisebb” az általuk vezetett szervezet, ha olyan látszatot teremtenek, mintha mégis lenne?

Persze félreértés ne legyen: az idézett összeesküvés-elméletek cáfolatától függetlenül a titkosság, valamint állam-és magánhatalom Bilderberg-konferenciákon csúcsosodó kombinációja tényleg magában hordja a bennfentes manipuláció potenciális veszélyét. A bírálatok (akkor is ha elfogultak, felületesek, célzatosak) tartalmazhatnak részigazságokat. A Bilderberg-kritika egészét, a nemzetközi médiában felhozott dolgokat (pl. az átláthatóság hiányát illetően) nem intézhetjük el egy legyintéssel. De a titkolózás miatt felvetődő kérdéseket nem konteós fantáziálással, csak tényalapú riportermunkával lehet megválaszolni. A politikusok és milliárdosok biztos nem tömeggyilkosságot, agymosást vagy puccsot terveznek a rendezvényeken. De azért az exkluzív belterjesség, a „magunk között vagyunk, nem kampánygyűlésen” légkörében bizonyára sok őszödi beszéd elhangzik. Ezért ha valaki feltölt portálunkra egy Bilderberg-konferencián rögzített hangfelvételt, videót, azt örömest közöljük (és így tenne bármelyik független orgánum), újságíróként persze hogy kíváncsiak vagyunk rá, mi zajlik ott. A nyilvánosság éppúgy jogos, legitim igény a részünkről, mint az érintettek oldaláról a diszkréció. Az összeesküvés-elméletek azonban semmiféle új, releváns információt nem tartalmaznak, blőd mítoszaikkal pedig épp a valódi oknyomozást hiteltelenítik.

Papp László Tamás