Adatigényléses perek

Malév-ügyben továbbra is trükköznek a bíróságon a minisztériumok

Idén tavasszal fordultunk közérdekű adatigényléssel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, hogy megismerjük a kínai befektetők és a magyar állam között, a Malév megmentéséről létrejött szándéknyilatkozatot. Az NFM nem adta, mi perre mentünk, a fél éve indult itt a piros hol a piros játék pedig tegnap sem ért véget.

Az atlatszo.hu által indított közadatigényléses per korábbi tárgyalásai során kiderült, hogy az NFM az adatigénylés megtagadása után átadta a dokumentumot a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztériumnak, ezért mi perbe hívtuk az NGM-et is. Az alperesek szerint azonban a dokumentum azon kormánybiztosság titkárságán van, melynek vezetésében Fellegi fejlesztési minisztert Matolcsy gazdasági miniszter váltotta.

Itt a piros, hol a piros: Kinél van a Malév sorsáról szóló szándéknyilatkozat?

A tegnapi tárgyaláson a Fővárosi Törvényszék végzésében arra kötelezte az Átlátszót, hogy igazolja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium vagy a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos titkárságánál van a Malév továbbélésére vonatkozóan magyar állami szereplők és kínai üzletemberek által aláírt szándéknyilatkozat. Tovább a korábbi cikkünkre.

A tegnapi tárgyaláson – bár szerintünk nem feladata – az atlatszo.hu-nak kellett bizonyítania, hogy ki az adatgazda. Mi az NGM Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) és a központi államigazgatási szervekről szóló törvény alapján úgy gondoljuk, hogy az alperesek kötelezhetőek az adat kiadására, hiszen az adatigénylés idején náluk volt a szándéknyilatkozat. Az NFM és az NGM jogi képviselője szerint azonban a kormánybiztosság és a minisztériumok akkor is elkülönült szervek, ha vezetőjük egy és ugyanaz, ráadásul ugyanazon folyosón is működnek. A minisztériumi SZMSZ alapján szerintünk azonban egyértelmű, hogy a kormánybiztosi titkárság a minisztérium szervezeti egysége. Az alperes jogi képviselője viszont a saját SZMSZ-ét érintő ismerethiányra hivatkozva halasztást kért.

A következő tárgyalás így február 28-án esedékes az ügyben.

>>> Tovább a Malév-dossziéra

(Címlapkép: innen.)

 

Megosztás