Kis Oligarchatározó: Bajnai Gordon

Bajnai Gordon az ország legjobban álcázott oligarchája. Egy törékeny alkatú “kedves srác” a nagyok között, egy “halk szavú úriember” (copyright Wachsler Tamás), egy kisfiús mosoly az ádáz vigyorok árnyékában, aki joggal mondja, hogy vagyona nem mérhető az első százhoz és úgy tesz, mintha nem lenne az, ami. Gyarapodása azonban – kicsiben  – éppen úgy a rendszerváltás utáni átmenet zavaros évtizedéhez köthető, mint  oligarcha-társaié. Az egykori ifjúpolitikus üzletember lett, vagyont halmozott fel, majd megint politikusi pályára lépett – mi ez, ha nem kelet-európai oligarcha-sors?

Az első millió itt is homályba vész. 1994-ig például együtt dolgozott Gyurcsány Ferenccel az Eurocorp és  Creditum tanácsadó cégeknél, amelyek az átalakulás hajnalán a privatizációs üzletek környékén mozogtak. 1995-től a legendás CA IB Értékpapír Rt.-nél előbb ügyvezető igazgatóként, majd a jelenlegi jegybankelnök, akkor vezérigazgató Simor András helyetteseként tevékenykedett, így a magyar állami vagyon jelentős része futott át a kezén: olyan nagy cégek magánosítását és tőzsdei bevezetését irányította, mint az OTP, a Matáv, a Mol, vagy a Richter. 2000-2005-ig aztán a Wallis vezérigazgatója: a cégek átszervezésével, vagyongazdálkodással foglalkozó furcsa csoport üzleteinek csak egy kisebb része köthető ugyan az államhoz, de a csúcson 110 vállalkozást és több mint 80 milliárdos éves forgalmat bonyolító holding ezer szálon kapcsolódott a politikához.

A politikai és gazdaság “wallisos” összefonódását mi sem jelzi jobban, mint a Wallis csoport személyi állománya: a cég jogi vezetője az indulástól fogva Gál Zoltánné, az egykori szocialista házelnök felesége volt, Bajnai helyettese egy időben a Fidesz korábbi gazdasági tanácsadója, az Orbán-kormány alatt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója, Gansperger Gyula volt, de ott találjuk a névsorban a fideszes Fürjes Balázst, vagy a “vörös sarokban” Zelles Sándort, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság későbbi vezetőjét. “Aki jó szakember és tisztességes ember, azzal együtt kívánok dolgozni” – mondta a minden oldalra nyitott káderpolitikájáról Bajnai, akit nem mellesleg még Schmitt Anteportas Mária is személyes barátjának tekint.

Mi ez a Kis Oligarchatározó?

Tudjuk persze, hogy az oligarcha fogalma kicsit homályos, kultúránként, országonként és koronként mást és mást lehet rajta érteni. Alapesetben mi kicsit leegyszerűsítő módon olyan üzletembert értünk majd a fogalmon, akinek vagyona az állammal folytatott vitatott üzleteknek hála gyarapodott és/vagy a vagyonát politikai befolyás kiépítésére is felhasználja, akár a további meggazdagodás, akár a hatalom irányítása céljából. Tovább a részletes definíciókra.

A 2000-es évek közepére jelentős vagyonra szert tett Bajnai ismét belecsapott a politikába, miután a rendszerváltás előtt egyszer már belekóstolt a közéletbe. Az 1987-ben még egyetemi menzabojkottot szervező fiatalember ugyanis egy ideig Gyurcsánnyal nem csak sörözött, hanem a nemzedéki politizálás megújításáról is álmodozott, majd a most LMP-és Schiffer Andrással szociáldemokrata ifjúsági szervezet gründolásába kezdett, de – mint erről egy interjúban vallott – “a Fidesz nagyságrendekkel jobb volt, ezért bezártuk a boltot.”

Másfél évtizeddel később előbb a Budapest Airport elnökeként tért vissza a közéletbe, pont azután, hogy a vállalatot vitatott körülmények között privatizálták, majd elfogadta egykori üzlettársa, Gyurcsány Ferenc felkérését, és a 8 ezer milliárd eurós uniós pénz elköltését (vagyis, mint egyik interjújában maga is elnézést kért a nyelvbotlásért, befektetését) felügyelő, újonnan létrejött Nemzeti Fejlesztési Ügynökség első emberének nevezték ki.

(Mellesleg milyen szép is az, ahogyan a jelenlegi kormányfő, Orbán Viktor nyilatkozott az őt emiatt be is perlő Bajnairól és az akkori NFÜ-ről: „Nyugodtan mondhatjuk, Magyarországon ma az emberek személyes tapasztalata az, hogy az ország nyakig úszik a korrupcióban, és központilag szervezett módszerekkel tüntetik el a köz- és európai uniós pénzeket. Nem arról van szó, hogy egyedi esetek történnek valahol a periférián, az a boldog országok privilégiuma. A mi országunkban a kormány, annak feje és minisztériumai szervezik a pénzek eltűntetését.” Mondta ezt Orbán 2006-ban.)

2007-ben Bajnai aztán különösebb skrupulus nélkül ment be miniszternek az őszödi beszéd után megrendült második Gyurcsány-kormányba, ahol előbb az önkormányzati és területfejlesztési, majd a gazdasági tárcát vezette, 2009-ben pedig emlékezetes módon még a kommunisták himnuszát, az Internacionálét is hajlandó volt elénekelni, hogy a szocialisták elfogadják miniszterelnöknek.

Bajnai az ország legjobban pr-menedzselt oligarchája is egyben: nagy ugrásait politikából, a gazdaságba majd ismét a politikába ugyanis szinte észrevétlenül tette meg. Egyedül  a libás Hajdú-Bét ügy okozott neki kellemetlen perceket, pont az, amiben talán a legkevesebb kemény kérdést lehet nekiszegezni. Gyurcsánnyal vagy Simorral ellentétben őt nem vonta senki kérdőre, senki sem késztette átláthatóságra amiatt, hogy kire bízta, hogyan, milyen elvek mentén kezeltette és egyáltalán miben tartotta állami vezetőként vagyonát, hogy milyen kapcsolatban van évtizedek óta külföldön élő szüleinek ciprusi cégével, amelynek ügyeit saját bevallása szerint is élettársa intézi, hogy milyen szerepe volt a sávolyi motorpálya beruházás támogatásában, és főleg, hogy mi történt pontosan a messziről büdös  Dataplex-botrányban, amelyben továbbra is csak csordogál a magyar rendőrség nyomozása, és amelyben a vádakat az ügyészség és a rendőrség kormányváltás utáni helyzete miatt immár végképp könnyű azzal leverni, hogy politikailag motivált nyomozásról van szó.

(A Dataplex-ügy lényege, hogy a döglődő informatikai vállalkozást 2005-ben offshore-nak látszó ciprusi társaságok vették meg, amelyek közül az egyik a Wallishoz volt köthető. Szeptemberben 2,2 milliárdért kelt el a cég, decemberben pedig hirtelen már az államhoz ezer szálon kötődő Magyar Telekom látott benne óriási fantáziát és fizetett érte 5,1 milliárd forintot a “ciprusiaknak”. )

Ahogyan Bajnai álcázott oligarcha, ugyanúgy álcázott politikus is. Bár politikai hatalomra tör, mégsem hívatja magát politikusnak: először csak egyszerű “technokrata” volt, mellesleg az uniós pénzek elosztásának főnöke (politikai megbízás) és miniszter (méginkább politikai megbízás). Majd miniszterelnök lett (legfőbb politikai megbízatás) egy nem szakértői, hanem szocialista párti támogatással működő kormányban úgy, hogy első kormányfői beszédében azt ígérte, nem lesz politikai vetélytársa senkinek.

Még az utolsó miniszterelnöki interjújában is így határozta meg a szerepét: “nem gondolom magam politikusnak. Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa. Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat. Nem vagyok párttag. A válságkezelésből fakadó sajátos attitűddel viseltem átmenetileg az ország egyik legfőbb politikai tisztségét”. Távozása óta az álca még tökéletesebb lett: egy blog és egy alapítvány élén a legkevésbé sem elszámoltatható, még vagyonnyilatkozatot sem kell tennie.

A politikus-minioligarcha Bajnai eddigi legnagyobb sikere október 23-án lesz, amikor mindezek után egy olyan mozgalom tömegtüntetésén készül bejelentkezni az ellenzék vezetői posztjára, egyben a 2014-es választások miniszterelnök-jelöltségére, amely nem csak az orbánizmussal, de az elmúlt húsz évvel szemben is szakítást ígért.

Oligarchafok: 2,3

– vagyonfok: 2

– politikai befolyás: 3

– médiabefolyás: 2

Jele: focikapu

Legjobb oligarchabarátja: Gyurcsány Ferenc

Legjobb mondata: “Egy év múlva sem leszek politikai vetélytársa senkinek”

>>> Tovább a Kis Oligarchatározóra

(Címlapkép: innen.)