A Pesti Központi Kerületi Bíróság a mai napon meghozott, első fokú, nem jogerős ítéletében közérdekű adatok kiadására kötelezte az alperes Centrum Parkoló Rendszer Kft.-t.
A Lehet Más a Politika Közérdekű Adatigénylő Irodája felperes azt kérte, hogy az alperes közölje a 2007., 2008., 2009. és 2010. évekre vonatkozóan a Centrum Parkoló Rendszer Kft. nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, tanácsadásra, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására valamint koncesszióba adására megkötött szerződéseit, azok megnevezését (típusát), tárgyát, a szerződő felek nevét, a szerződés értékét, határozott időtartamú szerződés esetén annak időbeli hatályát.
A Centrum a kereset elutasítását kérte, azzal, hogy a kérelem nem elég pontos, illetve az LMP Kandi által kért adatok ilyen feldolgozása számára aránytalan munkateherrel járna.
A bíróság ítéletében megállapította, hogy a Pálvölgyi Miklós ügyvéd által képviselt felperes az államháztartási törvény és az elektronikus információszabadságról szóló törvény alapján amúgy is közzéteendő adatokat kért, az adatkérés ezért nem is lehetett pontatlan, az adatok összegyűjtési nehézsége pedig szintén értelmezhetetlen, hiszen ezen adatoknak a jogszabályok alapján a Centrum rendelkezésére kell állnia, ennél fogva az adatok kiadására kötelezte az alperest.
Az ítélet nem jogerős.
A mostani per előzménye, hogy Hanzély Ákos korábban – 2008-ban – a Lát-Kép egyesület égisze alatt már perelte a Centrumot, mert közérdekű adatkérése ellenére nem adták ki a szerződéseik listáját. A bíróság akkor is megállapította, hogy a Centrum Parkoló Rendszer Kft közfeladatot lát el, így teljesítenie kell a közérdekű adatkéréseket, ám az akkori adatkérést túlságosan általánosnak találta, és elfogadta a CPR védekezését, hogy nem érti a kérdést.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A galyatetői Grandhotel Galya 2021-ben került Mészáros Lőrincéktől egy Tiborcz-közeli üzletemberhez és két magántőkealaphoz. A beruházás azonban elakadt.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!